A Legenda

17. Fejezet

[Név] - a neved/karaktered neve

[e/c] - a szemed/karaktered szemének a színe

~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~

   Az emberek között lépkedve követted Legolast és Aragornt, hallgatva a kósza parancsait. Bár tudtad, hogy a tündék időben érkeznének akkor is, ha te nem mondtál volna semmit, aznap, amikor Gandalf elment mégis megkerested, hogy négyszemközt beszélhess vele. Elmondtad neki, hogy mi fog történni, és megkérted, hogy hozzon segítséget. Ezzel semmin sem változtattál, egyébként is így történt volna, de Gandalf megnyugtatott, hogy rengeteget tettél csupán azzal is, hogy szóltál neki. Megköszönte a figyelmeztetést, és megkért, hogy tarts ki addig, ameddig meg nem érkezik.

   Ezt megígérhetted.

   Az életed árán is védeni fogod ezt a várat, a gyerekeket és a nőket, az időseket, azokat, akik az életüket bízták rád. Egyetlen pillanatig sem kételkedtél benne, hogy sikerülni fog megvédeni őket, hiszen ismerted a jövőt. Csak akkor szakadtál ki a gondolataid közül, amikor Éowyn Aragorn nevét kiáltozva megállt előttetek.

   – A barlangokba akarnak küldeni az asszonyokkal – mondta, mire Aragorn bólintott.

   – Ez igen nemes feladat – felelte végül, de a nő nem ezt a választ akarta hallani.

   – Óvni a gyerekeket, élelemről és szállásról gondoskodni, hogy szerzek ezzel hírnevet? – kérdezte.

   – Úrnőm, eljöhet a hírnév nélküli dicsőség ideje – nyugtatgatta Aragorn, de te tudtad, hogy ez nem lesz elég. Megértetted Éowynt, te magad is dühös lettél volna, ha nem engednek harcolni. – Akkor kire számítson a néped, utolsó mentsvár gyanánt?

   – Hadd küzdjek az oldaladon – mondta, majd rád nézett. – Hadd küzdjek úgy, ahogy [Név] is teheti. Ő is nő, mégsem szól senki.

   – Erre én nem adhatok parancsot – felelte Aragorn, majd ő is rád nézett. Némán vártad, hogy mit mond. – [Név] képzett harcos, aki felett nem uralkodik senki. Ha küzdeni akar, nincs aki parancsba adhatná neki, hogy ne tegye. Még akkor is, ha nem akarom a csatatéren látni, nem tilthatom meg neki a harcot.

   – A többieknek nem parancsoltad, hogy maradjanak! – szólt a nő, miután Aragorn feléd fordulva elindult. A férfi megállt melletted, te pedig Éowynt nézted. Tudtad, hogy a nő harcolni fog, még akkor is, ha nem ebben a csatában. – Melletted harcolnak, mert nem hajlandóak elválni tőled! Mert szeretnek téged... Bocsáss meg.

   – Hagynod kellene harcolni – mondtad, ahogy Aragorn ismét felétek fordult. A társaid között álltál, és határozott szemekkel néztél rá. – Bár, valószínűleg Théoden nem örülne neki túlzottan.

   – Ha tehetném, téged se hagynálak – felelte, te pedig válasz gyanánt csak felvontad a szemöldököd. – Túl felelőtlen vagy.

   – Nos, ezzel nem vagyok egyedül – mondtad, majd a vállára ejtetted a kezed. – Nem kell, hogy bűntudatot érezz amiatt, amit mondott.

   – Előled lehetetlen elrejteni a dolgokat, nem igaz? – kérdezte, ajkain szomorú mosollyal. Erre csak lágyan elvigyorodtál.

   – Megpróbálni is ostobaság – felelted, majd elengedve elindultál Legolas és Gimli után. Aragorn egy percig még állt ott, szemeivel egyre távolodó hármasotok követve, majd halk sóhaj kíséretében utánatok indult

   Néhány óra múlva a férfiak között álltál, figyelted, ahogy a katonák kardokat osztogattak az embereknek. A te fegyvereid nálad voltak, hűséges kardod az oldaladon lógott, az íjad a hátadon pihent. Legolas, és Gimli a közelben voltak, ők is az embereket nézték, néma csendben egyeztetek meg benne, hogy egyáltalán nem tetszett egyikőtöknek sem ez az egész. Tekinteted az emberekről a most közétek lépő Aragornra esett.