A Legenda

10. Fejezet

[Név] - a neved/karaktered neve

~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~

Másnap Galadriel előtt álltatok. A tünde ruhádat felváltotta egy az utazáshoz sokkal alkalmasabb öltözet, ismét volt cipő a lábadon, a táskád tele volt étellel. Útra készen álltatok. Mielőtt Galadriel hozzátok ért, a tündék egy csapata megállt előttetek, és mindannyian kaptatok egy-egy tündeköpenyt, melyeket az a bizonyos levél formájú bross tartott rajtatok. Galadriel végül elétek lépett, majd Legolashoz fordult.

- Az ajándékom a te számodra Legolas egy galadoni íj - mondta, s átnyújtotta neki az ajándékot. Legolas úgy vette el, mintha a legnagyobb kincset tartaná a kezében. - Mely méltó a fák népének ügyességéhez.

Legolas azonnal kifeszítette a húrt, már próbálgatta. Galadriel mosolyogva nézte, majd Pippinhez és Trufához lépett.

- Ezek a Noldorin tőrjei - mondta, ahogy a két hobbit előhúzta a most kapott tőröket. - Már volt, hogy háborúban jó szolgálatot tettek. Ne félj, ifjú Tuk Peregrin. Majd megjön a bátorságod.

Ekkor Samu elé ért.

- És te, Csavardi Samu - kezdte, a hobbitra nézve. - Tündekötelet kapsz.

- Köszönöm úrnőm - mondta, majd a két társára nézve, folytatta. - Nem lenne még egy ilyen fényes tőre?

Galadriel nem felelt, csupán egyetlen mosollyal tovább lépett. Erre te is elmosolyodtál, Samunak fogalma sem volt róla, mennyire jó hasznát veheti még annak a kötélnek.

- És mi ajándékot kér a tündéktől egy törp? - kérdezte a tündenő Gimlitől.

- Semmit - felelte ő. - Csak még egyszer, hadd nézzen a fák népének úrnőjére. Mert ő szebb a föld mélyének összes drágakövénél.

- Mi lett azzal, hogy nem fog tudni egykönnyen behálózni? - kérdezted, de hangodban színtiszta szórakozós csendült. Galadriel felnevetett, és a többiek is követték a példáját. Gimli, ha ez lehetséges egy törp esetében, csupán zavartan lehajtotta a fejét, de nem vágott vissza neked. Nem tudtad, hogy azért, mert annyira tisztelt téged, vagy azért, mert Galardiel itt állt előtte, netán csak azért, mert nem tudott mit.

- Ha szabadna, mégis kérnem valamit... - kezdte bizonytalanul Gimli, majd gyorsan megrázta a fejét. - Nem, nem, nem, ostobaságot beszélek, úgyis lehetetlen, kár is kérnem.

Galadriel végül tovább lépett a melletted álló Aragorn elé, míg Gimli még mindig magában motyogott.

- Neked nem adhatok nagyobb ajándékot annál, mi már úgyis a tiéd - mondta, és a férfi nyakában lógó nyaklánc fölé tette a kezét. Aragorn szemeiben furcsa villanást láttál, ahogy a nő folytatta. - Habár, a jövő oly kiszámíthatatlan. Még Gulu narante sem tudhatja, mi fog történni.

Aragorn tünde nyelven felelt neki, és mivel Galadriel nem azt mondta, amire számítottál, nem is tudhattad, hogy mi volt a férfi válasza. Csupán Galadriel feleletét érthetted.

- Még előtted a döntés - mondta, s egy futó pillantást vetett rád. - Hogy mi a válaszod, csak rajtad múlik. Namárië(1).

Aragorn lehajtotta a fejét, de Galadriel az állánál fogva felemelte azt. Ismét Sindarin nyelvre váltottak, de ezúttal tudtad, hogy mit mondott. Egy utolsó pillantást vetett még a férfira, majd elengedve őt megállt előtted. Ajkain mosoly tűnt fel, amikor rád nézett.

- Milyen ajándékkal szolgálhatok valakinek, aki ilyen sok tudást őriz, Gulu narante? - kérdezte. Éppen válaszra nyitottad a szádat, amikor a nő az egyik távolabb álldogáló tünde felé intett, aki úrnője elé lépve, felé tartott egy íjat és egy tegezt. Amikor szemeidet végigfuttattad rajta, szavakat láttál belevésve. Maga a dizájnja nagyon ismerős volt, és ahogy Galadriel átnyújtotta neked, azonnal tudtad, hogy ez az íj az egyetlen, amelyik tökéletesen illett a kezedbe. Olyan érzés volt, mint amikor először fogtad a kezedben Évëát. - Ez az íj Daug. A kardod párja.