SZJG Cortez szemszöge

(Barátok) Március 16.

Idióta vagyok...

-Basszus.-Döntöttem neki a hátamat a hideg csempének,miközben megpróbáltam észhez térni.Miközben magamra folyattam a hideg vizet,sorban hasítottak belém az elmúlt hét eseményei.-Basszus.-Nevettem fel rekedten,majd a hátamat a hideg csempének támasztva néztem,ahogyan lassan lefolyik a víz.

-Cortez!-Dörömbölt nagyi az ajtón.

-Igen?-Zártam el a vizet,hogy halljam a nagyi hangját.

-Fél órája bent vagy,ideje kijönnöd onnan.-Ordította,én pedig unottan sóhajtottam.

-Rendben.-Motyogtam,majd magamra tekertem egy törölközőt,és kiléptem az ajtón.

-Alig van időd már elkészülni.-Nézett rám dühösen nagyi,én pedig válaszképpen unottan megforgattam a szemeimet,majd egyszerűen kikerültem.Még mielőtt becsuktam a szobám ajtaját hallottam,ahogyan a nagyi valami olyasmit motyog az orra alatt,hogy ne idegesítsem így is fáj a feje,plusz hogy miattam szomjaznak az Afrikai gyerekek,de nem igazán foglalkoztam vele.Sem az Afrikai gyerekekkel.Na jó,azért sajnálom őket meg minden,de van nagyobb gondom is.Például az,hogy folyton hülyét csinálok magamból,és hogy kibaszottul el van cseszve az életem.Fogadni merek,hogy az univerzum kibaszottul jól szórakozik rajtam,ahogyan sikerül neki napról napra hülyét csinálni belőlem.Biztos kurva szórakoztató lehet.Még lehet én is élvezném nézni,ha nem velem történne meg mindez.Mindennap.LOL

-Kész is vagy?-Hallottam nagyi meglepődött hangját,mikor lesiettem a lépcsőn.

-Aha.-Motyogtam az orrom alatt.

-Cortez,figyelj a tegnapit nagyon-Kezdett bele a nagyi.

-Nem érek rá,bocsi.-Fojtottam belé a szót.

-Cortez.-Kezdett bele nagyi ismét,én pedig vacilálva megálltam a bejárati ajtó előtt.

-Majd jövök.-Léptem ki az ajtón.Hallottam még,ahogyan nagyi utánam kiabálja a"szokásos mondókáját",én viszont ennek hallatán csak gyorsítottam a lépteimen,egy unott szemforgatás kíséretében.Motyogtam még valami hülyeséget az orrom alatt,valószínűleg arról,hogy mennyire de mennyire el van baszva a napom,és,hogy nagyi néha mennyire de mennyire idegesítő tud lenni.

Ha tudtam volna,hogy lehet ekkor látom utoljára,biztos,hogy szorosan átöleltem volna,ahelyett,hogy kilépek az ajtón egy szó nélkül.Vagy legalábbis meghallgattam volna..

Itt követtem el ezen a napon a sokadik hibámat,mégis közel sem az utolsót.

Az utcán némán sétálva hallgattam a mellettem elhaladó autók hangját,miközben a szüleimmel történt tegnap esti,avagy hajnali beszélgetésem körül forogtak a gondolataim.Fogalmam sincs miért mentem bele,hogy felhívjam őket.Nagyi erőltette a dolgot,mert hogy biztos hiányzok nekik,stb,stb..Aha.Persze."Hiányzok nekik".Hányszor hallottam ezt a mondatot.Nem csak a nagyiéktól,mindenki mástól.A haverjaim szüleitől,a tanároktól,az ismerősöktől,olyanoktól akik csak látásból ismertek,rokonoktól,de még a Walmart-ban dolgozóktól is,akik szinte jobban ismertek mint a saját szüleim.Nem is szinte,hanem biztos.Velük mindennap váltottam legalább pár szót."Biztos nagyon hiányzol nekik".Jó ég,hányszor hallottam ezt az ártatlannak tűnő mondatot az emberektől.Ez csak egy jelentéktelen közhely,egy magától értetődő dolog a legtöbb embernek.Nálam kicsit viszont más volt,mivel akárhányszor hallottam ezt a mondatot,nem maradt utána más,csak az üresség érzet.Mit is mondhatnék?Persze,hiányzok nekik.Nagyon.

Elvégre 17 év egymás nélkül rengeteg idő.

-Sziasztok.-Léptem Ricsi mellé kissé vacogva.