Tell me if you feel it too

Medence és csajos csevely

A hosszúra nyúlt ölelésünkből és örömködésünkből aztán egy, a Sonya háta mögül érkező köhintés szakított ki. Kíváncsian pillantottam át barátnőm válla felett. Trenton állt ott, Sony pasija, fülig szerelmes volt belé a drágám, pedig többször is megbántotta, nem néztem jó szemmel a csávóra, de barátnőm kedvéért inkább megtartottam a véleményem magamnak. Biztos csak a paranoiám, és ha ők boldogok, akkor én is az vagyok...
Az előbb említett kigombolt virágos ingben szemlélt minket, főleg engem. Jajj. Sosem voltam jó a bemutatkozásban, ezért is örültem, amikor Sonya inkább átvette a stafétát. Kibontakozva ölelésünkből a pasija felé fordult:

- Trent, ő itt Coley, tudod, meséltem, hogy a városban tölti a nyarat... - a srác bólintott, majd még egyszer tetőtől talpig végigmért, komolyan egy állatkerti majomként kezdtem érezni magam, annyit vizslatott. Jó szokásomhoz híven rögtön elpirultam.

Pár pillanat múlva viszont nyakam átkarolva kísért (húzott) be a házba.

- Üdvözöllek napsütötte városunkban, ahol az idő mindig forró, a lányok meg dögösek. - borzolta meg a hajam. - Általában. - tette hozzá.

- Trent! - hallottam barátnőm rosszaló hangját magunk mögül, aki sikeresen kimentett a kényelmetlen helyzetből, amikor kissé kínosan hosszú csókba vonta pasiját.

Miután véget ért a köztük dúló részletgazdag csókcsata, melynek szemtenúja lehettem, Sonya ismét nekem szentelte figyelmét. Mármint ne értsetek félre, nem vagyok sem egocentrikus, sem nárcisztikus sem semmilyen "-kus", legjobb tudomásom szerint, csupán zavart az az apró tény, miszerint látszólag hirtelen egy korhatáros filmbe csöppentem, akaratom ellenére. Mindegy.

Miután köztem és legjobb barátnőm közt lezajlott a tipikus "Mit csináljunk?" "Nem tudom." "Én sem, mit szeretnél csinálni?" "Nekem mindegy"- típusú beszélgetés, minden-mindegy alapon a kerti medencéjük mellett kötöttönk ki.

- Szóval semmi sincs kialakulóban? - faggatott csajosan, miközben lábunk a hűs vízbe lógattuk. Nem tudom hogyan lyukadtunk ki a pasi témánál, de Sonyt ez érdekelte a legjobban, jó nőneműhöz híven. Kár, hogy legutolsó beszélgetéseink óta (melyek talán picivel több, mint 24 órája történtek) egyetlen srác sem flörtölt velem a repülőm, és szőke herceg sem jelent meg , fehér lovon a nagyiék háza előtt. Kár.

- Nincsen. - ráztam meg a fejem, a csillogó víztükröt kémlelve, melyen apró hullámokat vertünk lábunkkal.

- Akkor valaki, aki tetszik? - kötötte az ebet a karóhoz, mire hitetlenül felnevettem.

- Az sincs. - erre ő is elnevette magát.

- Ritka válogatós lehetsz, hiszen... Nem vagy ronda, sem pattanásos, megvan az összes végtagod, sőt, ahhoz képest, hogy természetes szőke vagy, nem vagy teljesen hülye. - cukkolt, mire nevetve löktem rajta egyet. 

- Te könnyen beszélsz, Missis Trenton Smith barátnője vagyok, és nyálasan boldog, annyira, hogy úton-útfélen ledugom a nyalvem a torkán. - mondtam szemébe takargatva kitörni készülő nevetésem.

- Hahh.- kapott szívéhez drámaian. - Te kis ribanc! - buggyant ki belőle a nevetés, majd taszított rajtam egyet, s mire észbe kaptam volna, már a víz alatt találtam magam. A meglepettségtől, nem, hogy az orromat nem tudtam befogni, még szemem is nyitva felejtettem. Ezaz Coley, úgy kell azt. Így krákogva, égő szemekkel küzdöttem fel magam a vízfelszínre.

- Megöllek! - kiáltottam, a medence mellett ártatlanul áldogáló barátnőmnek, miközben kisöpörtem szememből a vizes tincseimet. - Mit szeretnél mondani az utolsó szó jogán? - kérdeztem, miközben a medence széléhez úsztam. Meztelen lábát megragadve rántottam rajta egyet, de ő, gondolom felmérve a helyzet súlyosságát, inkább fejem felett átugorva önkéntesen a vízbe vetette magát. Az általa vert hullámok elleptek, és így történt meg, hogy egy percen belül kétszer is csillapítottam szomjamat a klóros vízzel. Jeej.

Prüszkölve kapkodtam levegő után, szempilláimról víz csöpögött a szemembe, de felrémlett előttem Sony alakja. Aztán ismét kitisztult előttem a világ, s egyre kevésbé haldokoltam már, értetlenül vettem tudomásul, hogy Sonya tök természetesen lebeg ott előttem, mintha csak lazán, önszántából vette volna rá magát egy kis úszásra. Ruhában. Ezt szóvá is tettem.

- Ez nem ér. - meredtem rá összehúzott szemöldökeim alól.

- Mi? - kérdezte apró kis mosollyal.

- Az, hogy te nem fuldokoltál. Egy icipicit sem. - mondtam ki, mire elröhögte magát.

Még ökörködtünk kicsit a vízben, de hiába próbáltam barátnőm a víz alá kényszeríteni, hogy egy kicsit ő is szenvedjen, nem jött össze. Na majd máskor.

- A nagyszüleim kinyírnak, ha így állítok haza. - mondtam, miközben kikapaszkodtam a vízből. - És az sem jó, ha rád fogom, mert akkor meg nem engednének többet ide, szóval Sakk Matt.

- Ne parázz, adok ruhát. - mondta, így vizesen csöpögve csöveltünk be a szobájába.- Tessék, ezek jók kéne legyenek. - vágott hozzám egy crop-topot meg egy forrónacit.

- Öhm. - vettem el, idegenkedve szemlélve a kis szóval is merésznek nevezhető ruhadarabokat. Kerestem a szavakat. - És biztos vagy benne, hogy Trenton nem fogja hiányolni ezeket az öltözködési repertoárodból?

- Hát ő valahogy jobban szeret ezek nélkül. - öltötte rám a nyelvét pimaszul miközben száraz pólóba bújt.

- Okké, erre nem voltam kíváncsi. -tettem fel kezem nevetve.

Így történt, hogy számomra teljesen idegen és kényelmetlen szerkóban, saját nedves darabjaimat egy szatyorban szorongatva búcsúzkodtunk az ajtóban.

- Oké, akkor majd hívsz, vagy hívlak, s megdumáljuk mi a terv holnapra. - dobta hátra majdnem száraz barna haját válla felett.

- Persze. - hajoltam oda hozzá egy gyors ölelésre, majd még mielőtt átléptem volna a küszöbön bekiáltottam. - Szia Trenton! - köszöntem el tőle is, bár mióta találkoztunk, csak elvétve pillantott ránk, amúgy teljesen hidegen hagyta ez a beszfrendes-csajos-biszbasz. 

- Cső, egy élmény volt. - kiáltotta vissza hanyagul.

- Hát akkor, szia. - pillantottam Sonyara még egyszer, aki esetlenül kalimpálva ujjaival intett egyet, majd becsukta mögöttem az ajtót.

A bringám még mindig oldalára dőlve hevert a járda mellett így felkaptam, majd felülve rá tekerni kezdtem.
Délutánba hajolt már a nap, amikor befordultam az utcánkba, magamban titkon azért imádkozva, hogy legyen még maradék a nagyszüleim ebédjéből, mert majd' kilikadt az a zsíros belem.

Rövidke kis rész, bár elhatároztam, hogy ennél a könyvemnél azért nem fogok ragaszkodni a 3000+ szószámhoz, és lesz amennyi lesz.
Na ebből ennyi lett, azért remélem csemegének megfelel.

Csók!