Tell me if you feel it too

Bitlisz kultusz

A délelőttöm igen nagy részét aztán a sorozatozás tette ki. Jól esett egy kis kuckózás a besötétített, ám még így is fullasztó szobában. Nagyi ebéd után meglepett egy nagy doboz jégkrémmel így, mint egy boldog óvodás, vigyorogva nyomtam puszit az arcára. Minden megnézett epizóddal és minden eltelt órával nagyobb görcs keletkezett a gyomromban. Semmi kedvem nem volt kimozdulni a lakásból, inkább néztem volna gagyi szappanoperát a nagyszüleimmel, amiben ötpercenként hal meg vagy esik szerelembe valaki. Tudom, cseppet sem tinilányos hozzáállás, de akkor is argh.

De aztán hét óra után mégis feltápászkodtam az ágyról, és az asztalra dobva az immár üres fagyisdobozt, készülődni kezdtem. De csak is Sonya miatt, mert megígértem neki, és senki másért. 

Egy Beatles playlist-et elindítva (bújjon el mögöttük az egész 1D, még Harry-mindencsajálma-Styles- ot is dobnám Paul McCartney-ért, nesze neked apakomplexus) előrángattam a szekrényemből a barátnőmtől kunyerált party-szettem. 

Hamar magamra kapdostam az előre kiválasztott darabokat, farmersort, magas szárú tornacipő (a legkevésbé nyúzott fekete darabom), fekete póló és piros-fekete flannel ing. Hajamon csak átfuttattam párszor az ujjaim, pechemre bele is akadtam egy eddig észrevétlen kis aljas csomóba, amit azzal a lendülettel véletlen ki is téptem, így grimaszolva, fejbőrőm masszírozva kaptam a rezgő telefonom után.

- Helló - szólt barátnőm derűsen a vonal másik végén. - Hogy állsz?

- Szia - mosolyodtam el autómatikusan. - Lelki vagy fizikai állapotban?- elnevette magát és szinte láttam magam előtt, hogy hitetlenkedve fejét rázza.

- Fizikai, nem vagyok kíváncsi a síránkozásaidra Thompson, eljössz és kész.

- Jó, jó. Amúgy kész vagyok, még a pólót is felvettem, és csak a köldökömig lehet belátni a dekoltázsa miatt. - próbáltam előadni a lehető leglekesebben.

- Nem baj az. De mindjárt ott vagyok , hogy rád varázsoljak egy kis sminket, és Trent is befut hamarosan. - szememet forgatva vetettem le magam az ágyra.

- Szuper. A nagyiék beengednek, fent várlak a szobámban. - kezdtem búcsúzkodni, tudván, hogy perceken belül úgyis beront a szobába.

- Lelkesebben Coley! - szólt rám rosszallón, de hangjából kihallottam a mosolyát. Tudom, tudom borzalmas vagyok, és túl sokat nyafogok, és valaki a fél karját odaadná, hogy eljuthasson egy ilyen buliba (bár fogalmam sincs mihez kezdene bárki egy levágott karral, hacsak az a valaki nem egy horrorfilm szereplője, mindegy ) de nekem akkor is egy kínszenvedés volt ez az egész hercehurca. Mindig is utáltam kilépni a komfortzónámból és ez a mai napig sem változott.

- Várlak. - mondtam szándékosan figyelmen kívül hagyva az utolsó megjegyzését, majd bontottuk a vonalat.

Korábbi sejtéseim beigazolódtak, amikor nem egészen nyolc perc múlva Sonya szinte bezuhant a szobaajtómon, melynek volt egy olyan szórakoztató szokása, hogy hajlamos volt beakadni így igencsak rá kellett feküdni, hogy kinyíljon, barátnőm is ennek eshetett áldozatául, pár pillanat múlva már az egyensúlyát kereste, hogy aztán nyakamba borulva ölelésébe zárjon. 

- Szia Coley! - köszöntött vigyorogva és nem mellékesen lelkesen. Ahogy engedett szorításán tettem egy lépést hátra, hogy végigméressem. Fekete csipke croptop feszült rajta, amely látni engedte tökéletesen lapos hasát, ahogyan kihúzta magát, meg azt a kis anyajegyet pont a köldöke mellett. Sort helyett farmerszoknyát viselt és egy rövidszárú szürke Vans-t.

- Jól nézel ki! - dicsértem meg, mire szélesebb lett a vigyor az arcán. - De este szarrá fogsz fagyni. - tettem hozzá, mire meglóbálta a bal kezében tartott farmerdzsekit majd ledobta az ágyra.

- Kösz, te is. - mondta, majd eddig jobb kezében szorongatott apró szürke neszeszerében kezdett el kotorászni. - Bitlisz? - kérdezte meg csak úgy mellékesen. A háttérben még mindig ment a playlist, épp az Eleanor Rigby szólt.

- Ühüm . - bólogattam majd ledobtam magam az ágyra.

- Kicsit másabb zenei ízléssel tök jó pasikat tudnál kifogni, például egy helyes alter srácot, fluffy sötét hajjal meg ilyenek, de így, max valami retró kockának tudnád felkelteni az érdeklődését. - cukkolt, mire ráöltöttem a nyelvem.

- Tudod mit? Hozzá megyek az első srácoz, aki tudja kik voltak a The Beatles. - fontam össze a mellkasom előtt a kezem, ő meg csak nevetett. Aztán felém fordult egy hegyes valamivel a kezében, mire autómatikusan hátrahőköltem. De hamar rájöttem, hogy csak egy szempillaspirállal akart megtámadni.

Hosszas hadakozás árán elértem, hogy csak a ronda pattanásokat tűntessük el az arcomról, és szempillaspirálon kvül egyéb kence-fice ne kerüljöm az arcomra, pedig Sony a tushoz is ragaszkodott de miután a folyamatos ficánkolásom miatt egy fekete vonallal végeztem a szeméjam közepén, feladta a további próbálkozásokat.

Aztán háromnegyed nyolc után pár perccel dudaszó hallatszott odakintről, mire mi minden cuccunkat összeszedve ledübörögtünk a lépcsőn. Én még egy fekete kardigánt is kikaptam a szekrényből, ha fagyoskodnék a kigombolt ingemben, biztos ami biztos.

Búcsút intve nagyszüleimnek már léptem volna ki az ajtón , mikor utánam szóltak.

- Vigyázz magadra!

- És legkésőbb háromra legyél itthon!

- Ígérem! - fordultam hátra. - Ne várjatok ébren! - kötöttem a lelkükre, majd megtapogattam a farzsebem, hogy biztosra menjek, eltettem a kulcsot.

Trenton a ház előtt várt, a motort járatva, és ahogy meglátott rátenyerelt még kétszer a dudára, az egész átkozott szomszédságot felverve, bár nem tudom ki aludna napnyugta előtt, de a nyugdíjasok lehet hogy igen, szóval...
Sonya bepattant az anyósülésre, én meg bevágtam magam hátra. A srác puszival köszöntötte barátnőjét, nekem csak intett a visszapillantóból, ahogy rálépett a gázra és benyomta a rádiót.

-Hé Trent! - szólította meg Sonya, mire csak biccentett.

- Hm?

- Tudod mi az a Beatles? - tette fel a kérdés, mire elfolytottam a feltörni készülő nevetésem.

- Nem. Valami új piamárka? Ismerős de fogalmam sincs. - pillantott oldalra fél szemmel, mire kiszakadt belőlem a röhögés, és barátnőm szeme sarkában is nevetőráncokat láttam a tükörből.

- Na, hozzád sem megyek feleségül. - horgasztottam le fejem tettetett csalódottsággal, de közben folytogatott egy újabb nevetéshullám. Trenton csak értetlenül pislogott hátra rám, ahogy befordultunk az utcába, ahol már alig hallhatóan dübörgött a zene.

- Na csapjunk bele!

Csakis egy tegnapi komment miatt tértem úja vissza, mert milyen lelketlen vagyok, hogy csak úgy lelépek hónapokra, mikor van aki várja az új részeket. Olvasóként tudom milyen idegörlő, szóval sajnálom.
Ígérgetni viszont semmit sem merek, ki tudja... Mostanában magával ragadott a fantasy, de nem hiszem, hogy következő történetem központjában tündérek állnak majd, így ettől nem kell tartani :D

A mielőbbi viszont látásra!

Love you all!