Tell me if you feel it too

Mindennek a kezdetén

Sokan állítják, hogy mindig is tudták, mások, mint az átlag, különböznek társaiknál. Én határozottan állíthatom, sosem gondoltam magamról hogy akár csak egy kis dologban is eltérnék, a több ezer velem egykorú tinilánytól. Ugyan úgy faltam a sorozatokat, gagyi magazinokat, meg nyálasan rózsaszín romantikus filmeket, mint bárki. Legeltettem a szemeim a suli kosárcsapatának izmos tagjai, ők meg ugyanúgy magasról szartak rám, ahogy a suli többi névtelen csitrijére. 
Szóval ja, a mai napig azt hittem, olyan vagyok, mint mindenki, egy Ctrl+C Ctrl+V-vel másolt átlagos tinilány. 

De ugorjunk csak vissza kicsit, hisz a bonyodalom nem itt kezdődött.
Oh, bocsánat, de udvariatlan vagyok, még be sem mutatkoztam, a nevem Coley, Coley Thompson, hogy pontosak legyünk. 17 és fél éve taposom a földet, s ugyan ennyi ideje boldogítom családomat, a szüleimet, meg Jacksont a 14 éves öcsémet, őt konkrétan születése óta.
Félreértés ne essék, imádom őket, de 17 évesen már szükségem lett egy kis szabadságra.
Így történt meg, hogy kikönyörögtem, hadd töltsem a nyarat a nagyiméknál, az L.A melletti házukban. Azonban azt is be kell valljam, hogy nem feltétlenül a vágy hajtott, hogy láthassam a rég nem látott Nagyit, meg Nagyapát, sokkal inkább az, hogy életemben először találkozhatok majd, a lánnyal akit másfél évvel ezelőtti megismerkedésünk  után végre élőben is láthatok. Ő nem más, mint Sonya.

Sonya Blue, aki a BlueSunshine nicknevet használta megismerkedésünk idején. Egy leginkább sorozatokra specializálódott fancsoportban ismerkedtünk meg. A kezdetekben még rövid chatelésekkel kezdődő kapcsolatunk végül Facere és egyéb socialmédia oldalakra is átterjedt, míg végül egymástól kapott Snapekkel ébredtünk, és "Jó éjt!" üzenetekkel feküdtünk. Nem telt el egy hét, hogy legalább kétszer- háromszor ne videóchateltünk volna. Szép lassan beloptuk magunk egymás életébe.

És eljött az a nap amikor repülőjeggyel a kezemben, őrülten dobogó szívvel, és levakarhatatlan "mindenfogatmegvillantó" vigyorral a képemen nyomtam be a videóhívást.
A második csöngés után végre felvillant az ablak Sonya nevével, én meg szinte szó szerint visítva lobogtattam meg a kezemben lévő jegyet.

- ÁÁÁ, mindjárt indulok a reptérre, még csak pár óra s végre ott vagyok! - ugráltam a kamera előtt. Sony először meglepetten nézett rám, de mivel elég rég ismert ahhoz, hogy tudja, gyakran felpörgök, arcán lassan elterült egy mosoly és fél kézzel beletúrt mélybarna, dús hajába.

- Neked is szia! - nevette el magát végül. - Mesélj, mikor indulsz? - hajolt közelebb a kamerához s barna őziketekintetét az enyémbe fúrta.

- Ötkor indul a gépem, de már három körül ott kell lennem, most meg fél kettő, szóval úgy másfél óra múlva anyuék eldobnak a reptérre. - számolgattam fejben. - Ha minden igaz hét órakor már LA-ben leszek, de onnan még van a kocsiút... - sóhajtottam. - Nem hiszem, hogy még ma tudnánk találkozni... - biggyesztettem le a számat.

- Egy nap... mi az az egész nyárhoz képest? - vigyorgott a kamerába, mire nekem is mosolyra görbült a szám.

- Ah, még most sem hiszem el, végre találkozunk - néztem merengőn rá. Rövid csend következett. Mindketten csak mosolyogtunk magunk elé, mint két idióta. - Most viszont mennem kell... - törtem meg a csendet. - Még a bőröndöm nyitva van, a nagytáskám meg valahol a lépcső közepén láttam utoljára, szóval rohanok.

- Akkor csók! - kezdett búcsúzkodni. - Várlak! - kacsintott rám.

- Bye Sunshine.- köszöntem el azzal a becenévvel, mely még a a nicknevéből ragadt rá, majd megszakítottam a hívást.

Kutyafuttában pakoltam össze a kint maradt holmijaimat, s mire feleszméltem, már a kocsink hátsó ülésén találtam magam az öcsém társaságában. 
Bár mondtam, hogy ne, de ragaszkodtak hozzá, hogy mind elkísérjenek. Így négyen vonultunk be a repülőtéri várakozóba. Apu hozta a sporttáskám, s elég hősiesen próbálta palástolni, hogy majd' megszakad a súlyától.

- Te, kölyök, hogy fogod te ezt elbírni? - nézett rám gyöngyöző homlokkal.

- Hát, majd valahogy megoldom. - mosolyogtam rá. - Nagyapa azt mondta kijön elém, a parkolóig csak kiszenvedem valahogy. - vontam meg a vállam, bőröndömet magam után húzva.

Nemsokára megszólalt egy hang, figyelmeztetve, hogy ha nem szedem a lábam, a gépem nyugodtan elrepül nélkülem is, így búcsúzkodni kezdtem.
Anyu olyan szorosan ölelt magához, hogy esküszöm hallottam megroppanni az egyik bordámat. Miután elengedett, kisöpört egy könnycseppet a szempillái alól, mire csak halványan rámosolyodtam.
Apu kevésbé volt érzelgős, részben azért, mert az ő szüleihez készültem éppen, részben azért, mert amúgy sem az a fajta. Csak megölelt majd félhangosan a lelkemre kötötte:

- Ne szedj össze egy fiút se, a távkapcsolatoknak sosincs jó vége... - nézett rám komolyan, mire csak megforgattam a szemeim.

- Erre igen csekély az esély, de rendben. - néztem rá (visszagondolva, nem is szegtem meg a szavam, hah).

Utoljára Jackhez fordultam, ő sem tolta túl a búcsúzkodás, letudta egy öleléssel, de azért láttam a szája sarkában meghúzódó keserű mosolyt.

- Akkor.. - fordultam feléjük, nem egészen tudva, mit mondjak. - Sziasztok. - intettem esetlenül.

- Vigyázz magadra! - mondta anya sűrűn pislogva. Azt hitte nem látom, de tudtam, hogy épp a könnycseppjeit próbálja visszatartani.

Egy utolsót intettem majd megfordulva magam után vonszoltam a bűnnehéz csomagjaimat, melyeket később leadtam.

A repülőn ülve hálát adtam a szerencsének, hogy ablak melletti ülést kaptam, hiszen mindig is szerettem kibámulni rajta. Talán az volt az ötödik repülő-utam, azonban ettől függetlenül is volt bennem egy kis izgalom felszállás előtt.

A zökkenőmentes felszállás után előrángattam a telefonom, és a csodával határos módon csomómentes fülhallgatóm.
A képernyőzárat feloldva megpillantottam a háttérképem, mire ösztönösen elmosolyogtam. Én és Sonya voltunk rajta, egy ügyesen összephotoshoppolt kép volt, egy beavatatlan szem nem mondta volna meg róla, hogy nem valódi. A képen mindketten a kamerába nézünk, szőkés-barna hajam a szemembe hullik Sony pedig a vállamat átölelve nevet.
El sem hiszem, hogy hamarosan végre tényleg átölelhetem.

Legújabb könyvem, első, bevezető része.
Szívből remélem, hogy tetszett, és szívesen olvasnék véleményeket az írásommal kapcsolatban.
Millió csók
szjger20