Immáron jóllakottan, kis híján haldokolva szenvedtem fel magam a lépcsőn. Szerencsére nagyiék nem faggattak sokat, megelégedtek azzal, hogy jól éreztem magam a "kis barátnőmmel", csak nagypapa ciccegett egy kicsit, az állítása szerint utcalányok által hordott gönceim miatt. De megnyugtattam, hogy ez egy elég kivételes eset, és nem, következőkor nem fehérneműben lát majd viszont az egyik utcán flangálva. Szerintem egy cseppet túlreagálta.
Hatalmas lendülettel vetettem háttal magam az ágyra, aztán ilyen lendülettel is jajdultam fel, amikor a becsapódáskor belenyilalt a gerincem.
Oldalra fordulva vettem kezembe a telefonom, majd sorra megnyitottam a különböző social média felületeimet. Nyár lévén pangott a net. Se egy üzenet, sem egy poszt sehol. Az énekesek turnéztak, kedvenc youtubereim szabadságukat töltötték, valahol, egy világvégi paradicsomban.Amikor épp az Instát pörgettem, befutott egy videóhívás. Úgy meglepett, hogy kis híján ráejtettem a telefont a képemre, mert ugyanis , hogyan kéne telefonozni, ha nem a hátadon fekve, fejed felé emelt készülékkel.
Sony neve villogott a kijelzőn, így gyorsan rányomtam a kis zöld telefon ikonra.- Szió! - köszönt a kamerába lelkesen. Barna tincsei arcába omlottak, csokoládé szemei pedig szinte ragyogtak az izgatottságtól.
- Szia. - mosolyogtam rá. - Mi ez a nagy lendület? Alig pár órája búcsúztunk el egymástól. Ennyire kínoz a hiányom? - cukkoltam, mire elnevette magát.
- Persze, hiányzol is... - szakította meg mondatát, hogy belecuppogjon a kamerába, virtuális puszit küldve. - De van egy hírem, amitől seggre ülsz.
- Éppen fekszem, szóval erre kicsi az esély. - szúrtam közbe, mire szúrós pillantást vetett rám. - Hallgatlak. - adtam vissza sóhajtva a szót.
- Na, ha többet nem pofáznál bele, elmondanám. - öltötte ki nyelvét, mire én lazán beintettem neki. Hát ja, mi így kommunikálunk. Ha beszólok neki, ő mindig csak nevet és visszaszól valami durvábbat. Életünk célja egymást véré szívni. #friendshipgoals. - Az van, hogy... - kezdte sejtelmesen, lassan tagolva a szavakat, direkt, hogy felcsesszen. - Meghívtak egy buliba, szóval péntek este Party lesz, csajszi! - darálta le a mondat második felét egy szuszra. Én meg csak pislogtam, mint béka a csalánban.
Tudniillik, nem vagyok az a partyállat, sőt, nem is igazán voltam nagyobb bulikban. Részben,mert nem volt kivel mennem, részben, mertsz szüleim nemigen nézték jó szemmel. Így történhetett meg az is, hogy 17 éves létemre még sosem rúgtam be, és sosem volt komolyabb kapcsolatom egyetlen sráccal sem. Bár a második, nem feltétlenül a bulik kerülése miatt, csak szimplán, még sosem volt pasim.
- Ne izélj, reagálj már valamit. - zökkentett ki barátnőm roppant értelmes gondolatmenetemből.
- Juhééé!!? - néztem rá, nem túl meggyőzően, inkább kétségbeesetten, mint izgatottan.
- Nemár, jó lesz. Trent valami haverja tartja, lesznek ott egy csomóan, hátha találunk neked valami jó srácot. - kacsintott rám, mire megvontam a vállam.
- Részemről oké, ha a nagyiék elengednek. - pislogtam a kamerába. - De tisztában vagy ugy-e azzal a ténnyel, hogy én még sosem voltam ilyen helyen? Ebből kifolyólag az sem tudom mit kell felvennem és egyébként is...
- Nyugi már... - szakított félbe mosolyogva, kifejezetten szórakoztatta a dolog, hogy mennyire kétségbe vagyok esve éppenséggel. - Átjössz előtte, adok valami jó cuccot, megcsinálom a sminked, ne parázz. Jó lesz, majd meglátod.
- Oké. - sóhajtottam, majd egy pillanatra lehunytam a szemem, mely szinte azonnal fel is pattant. - Mit mondtál, mikor is lenne ez az izé?
- Pénteken.
- Azaz holnapután? - meredtem rá pislogás nélkül, mire elnevette magát.
- Igen, de chill. Úgy csinálsz, mintha a temetésedet szerveznénk. - nevetett. - Holnap átjössz és összetesszük a szettjeinket. De most értek haza a szüleim, szóval repülök. - dobott csókot a kamerába, s mire öszöntem volna, kinyomta a hívást.
Sonya szülei egyébként rengeteget dolgoztak. Övék volt valami kisebb szálloda nem messze, s így főszezonban szinte csak aludni jártak haza. Így történhetett meg, hogy Trenton jóformán nulla-huszonnégyben náluk lebzselt, aminek barátnőm nagyon örült, én és a szülei, már kevésbé.
Egyszerűen nem volt szinpatikus a srác, és minden alkalommal, amikor ránéztem, elfogott valami megmagyarázhatatlan, rossz érzés.
Gondolataimat valami király sorozatba fojtva töltöttem a délután további részét, majd egy eseménytelen vacsit követően álltam be a tus alá. A háttérben szólt a Spotify, mint, ahogy mindig nálam és falcsul dalolva súroltam le magamról az eltelt napot.
Idegesítő tulajdonságomként könyvelem el, hogy nincs hangom, mégis imádok énekelni, önmagam szórakoztatásáért, más emberek fülkagylói kárára. Hát bocs, de This is me!A fürdőszobából kilépve az egész házat barátságos sötétség lepte. Na jó, talán nem is annyira barátságot, mivel ennek hála szinte lezuhantam a lépcsőn. Mindegy. Sortban és pizsomalétre utalt, elnyúlt pólóban siettem az egyetlen fénnyaláb felé, amely a nappaliból szűrődött ki.
Nagyi épp a szokásos esti szappanoperáját bámulta, a virágmintás, régi kanapén kuporogva. Óvatosan ereszkedtem le mellé, nehogy megzavarjam, s miattam veszítse el a fonalat, mivel azt sosem bocsájtaná meg.
Így ketten, ő izgatottan, én értetlenkedve, figyeltük a képernyőn folyó drámát, miközben nagypapa fel-felhorkantott a fotelben terpeszkedve.
Egy picit lasúbb rész, meg rövid is, de csupa szívvel írtam. ♥
Szép estét/reggelt/délutánt/bármit nektek!
YOU ARE READING
Tell me if you feel it too
FanfictionEgy nyár alatt fordult feje tetejére az addig kibaszottul átlagos életem. 3 hónap, ennyi kellett ahhoz, hogy teljesen megváltozzon az önmagamról és a világról alkotott képem. Azt hittem, olyan vagyok, mint a többi lány, aki szőke hercegről meg örök...