Bocsi de itt átugorjuk a nyarat.
Eltel a nyár,és beköszöntött az ősz.Ma lesz az első nap a suliban.Még mindig csak rá gondolok.Nagyon hiányzik.
Az osztályfőnök bejelentette,hogy van egy új osztálytársunk.
-Gyerekek,itt az új osztálytársatok.Kicsit félénk,úgyhogy köszöntsétek halkan.-mondta,majd kiment.
-Gyere!Ne félj!Íme az új osztálytársatok Olivia.
Ekkor belépett egy fekete pulóveres lány.A hangja olyan selymes volt,mikor bemutatkozott.Sajnos a kapucnitól nem látthattuk az arcát.Az osztályfőnök azt mondta,hogy a szülei külön kérték ezt.
Óra közben néha-néha hátra néztem,mivel Alya mellet ült,fölöttem.Vele hamar összebarátkozott.
Szünetben odamentem hozzá,és megszólítottam:
-Szia Olivia!
-Oh...szia...Bocsáss meg,de nem tudom a neved.
-Adriennek hívnak.-ekkor megcsörrent a telefonja,és elrohant.Titokban követtem,mert meg akartam tudni,hogy mi ilyen fontos.Elkezdtem hallgatózni.
-Igen?Ahh...már megmontam,hogy végig csinálom.Nem kell...Igen,igen ő is itt van,az előbb beszéltem vele.Mi?De ez nem túl kockázatos?Rendben,rendben.Megteszem amit tudok.Bízhatsz bennem...Marinette.
Az utolsó mondatától jobban meglepődtem,mint a többitől.Marinette?Ez meg,hogy lehetséges?
Ezután elment mosdóba.Én gyorsan visszasiettem arra a helyre,ahol voltunk.Kis idő múltán ő is megérkezett.Szerintem sejthette,hogy kihalgattam,mert berángatott egy szertárba,és.ezt mondta:
-Adrien.Tudom,hogy fáj a szíved.És azt is tudom,hogy mitől.
-T-tényleg?
-Igen.Marinette az oka igaz?
-Igen...-sóhajtottam.
-De ő most Angliában van.
-De én tudom,hogy vissza fog jönni.Higgy nekem.
-Rendben.-mondtam,majd elköszöntem.
„De ez nem túl kockázatos?”folyton ezen töprengtem,hogy ez mit jelent,míg el nem nyomott az álom.
