Marinette szemszöge:
Teltek,múltak a napok,mígnem tél lett.Kaptunk egy Kagami nevű osztálytársat.
Az osztályfőnök bejelentette,hogy tél végéig testnevelésen korcsolyázni fogunk.Nagyon megörültem,mert még sosem korcsolyáztam társaságban.Az első héten azonban megbetegedtem.
Viszont mikor már jól éreztem magam,tudtam menni a többiekkel.Amikor viszont körbenéztem lesokkoltam.Kagami és Adrien együt,egymás kezét fogva mentek körbe-körbe.Az agyam egy pillanatra kihagyott a látványtól.Ez viszont elég volt arra,hogy összeessek,mint egy bábu.Kagami észrevette,hogy ez akkor történt,amikor rájuk néztem.Odajött hozzám és felsegített.De mikor felálltam ezt súgta a fülembe:
-Jobb,ha távol maradsz tőle.Ő már az enyém.-mondta,majd visszament Adrienhez.
Szomorúan néztem magam elé.Adrien látta,hogy valami nincs rendben,de Kagami elhúzta magával.Én csüggedten lesétáltam a jégről,és a mosdó felé vettem az irányt.Később Adrien hangját hallottam meg kintről.
-Marinette?Odabent vagy?Minden rendben?
-MIT ÉRDEKEL AZ TÉGED?!-förmedtem rá.
-Mert...fontos vagy nekem.
-HAZUDSZ!
-Nem igaz!Miért vagy ilyen?
Erre nem tudtam válaszolni.Kis idő múlva ezt feleltem:
-Menj el!
-De...
-Menj el!Most!
-Sajnálom...De nincs más válastásom.Plagg karmokat ki!-mondta.
-Macskajaj!
Ekkor hirtelen elporladt az ajtó,és belépedt rajta Adrien.
-Nem fogsz elkapni!Soha!Tikki pöttyöket fel!
A jojóm segítségével kijutottam az ablakon.Az Eifel toronynál visszaváltoztam.
-Sajnálom...Adrien.
