HURRICANE - ✓

🌪30

.
.
.
Csengetés...
.
.
.
Csatlakozás...
.
.
.

— Szia, Felix — szólal
meg Changbin
meglehetősen halkan,
egy kis idő elteltével,
ám hangszíne
tökéletesen tükrözi
mosolyát.

— Szia... — eléggé
alacsony hangerejű
és bizonytalan
válasz, mégis
hallatszódik, mennyire
mély a hangja.

— Tényleg nem pont
így képzeltem el a
hangodat — meglehetősen
halk, kicsikét rekedtes
kuncogás szökik ki
ajkai közül, mely még
őt is meglepi. Nem
mostanában volt az az
alkalom, mikor ő nevetett.

— Sejtettem — érkezik
válasz, ám érződik rajta,
hogy nem igazán tudja,
mit kellene mondania

— De ez nem azt
jelenti, hogy nem
tetszik — jelenti ki
Changbin az eddigieknél határozottabban, s
reméli, tudja oldani a
feszültséget valamelyest.
— Sőt, szerintem
egyébként tök jó, csak
nem így képzeltem
el — mosolyodik
el újból, s titkon várja,
mikor hallhatja újból a
szokatlanul mély
hangszínt.

— Hát, örülök, ha tetszik,
vagy mi.. — Felix
meglehetősen zavartan
szólal meg, hiszen
elképzelése sincsen arról,
hogy hogyan kellene
reagálnia. Nem gyakran
érik ilyen kedves szavak.

— Vagy mi? — Changbin
mosolya fokozatosan
válik szélesebbé,
ugyanis édesnek találja
a fiatalabb reakcióit.

— Jól van, na — forgatja
szemeit, hiába nem látja
ezt az idősebb — Mondtam,
hogy ne számíts értelmes megszólalásokra.

— Aranyos vagy — bármiféle meggondolást mellőzve
jelenti ki az általa teljes
mértékben igaznak vélt
megállapítást.

— ...

— Még egy ilyen, és
esküszöm, leteszem
a telefont — próbál
határozottan és
fenyegetően felszólalni,
ám hirtelenjében csak
azt észleli, hogy
őszintén vigyorog.