Mit tegyek, ha szeretlek? [BTS ff.]

10. Betegségben

-Ha nem tudnám, hogy nem a nővérével vagy együtt, akkor azt hinném, hogy jártok. - szólalt meg mögöttünk egy mély hang.

-TaeHyung? - fordult hátra ledöbbenve Kook.

Fejemet én is a hang irányába fordítottam, majd némán vártam, hogy mi fog történni.

-Rég találkoztunk. - helyezte TaeHyung gondolkodva mutatóujját az állához -Úgy... két hónapja?

Az engem ölelő fiú nevetve kezetfogott vele, amíg én a cipőmet vizslattam.

-Su, ő itt Kim TaeHyung, TaeHyung, ő itt JungSu. - mutatott be minket egymásnak.

Illedelmesen meghajoltam, amit TaeHyung mosolyogva figyelt.

-Örvendek, JeongGuk már sokat mesélt rólad. - vetett az említett személyre egy mindentudó pillantást.

-Khm... Mi lenne, ha miután hazavittem Su-t, elmennék egy jót bulizni?

Hogy őszinte legyek, nem igazán esett jól Kook kérdése. Viszont nem tehettem mást, magamra erőltettem egy vigyort, s beültem az autóba.

*Másnap reggel*

Bedugult orral és fájó torokkal keltem, aminek először nem értettem az okát, majd eszembe jutott az előző nap.

Megcsókolt. Vagy inkább megpuszilt... de akkor is... Utána pedig csak úgy lerázott. Nem értem...

Fájó végtagokkal keltem ki meleget nyújtó ágyamból, azonban a gyors mozdulat miatt megszédültem, és vissza is estem. Olyannyira fáradt - és lusta - voltam újra felállni, hogy inkább tengericsillag-pózban feküdtem tovább. Egészen addig, míg halk kopogásra lettem figyelmes.

-Gyere! - próbáltam kiáltani, ám hangom is alig volt.

Nyöszögve másztam ki a takaró közül, majd elcsoszogva az ajtóig, durcásan kinyitottam azt.

-Ohh... - csúszott ki az előttem álló Kook száján.

Fejemet az ajtónak támasztva próbáltam nem kiterülni.

-Tudom, hogy szarul nézek ki, de gyorsan mondd, mert... - rámtört a köhögés.

Kezemmel eltakartam a számat, ami miatt muszáj volt elengednem az ajtót, ezáltal megszédültem és nekidőltem szegény Kook-nak. Ő csak egy könnyed mozdulattal felemelt, majd a kanapéhoz elérve letett rá. Pár pillanatra eltűnt, amíg keresett egy takarót és egy párnát, na meg persze lázmérőt is. Kényelmesen elhelyezkedtem, de hirtelen ráeszméltem, hogy senki sem volt otthon.

-Hol vannak a többiek? - kérdeztem halkan, hogy ne fájjon annyira a torkom.

-Nem emlékszel? Ma mentetek volna a nagyszüleidhez, három napra. Viszont amikor hajnalban bement felkelteni téged BonHwa, észrevette, hogy nagyon beteg vagy, így...

-Így egyedül hagytak engem a fenébe. - fejeztem be helyette, bár tudtam, hogy nem ezt akarta mondani. Nagyon mérges voltam, mert jól tudták, hogy imádok a nagyiéknál lenni, ennek ellenére csak ők mentek.

-Nem pontosan egyedül... - vakarta meg tarkóját.

Hitetlenkedve ránéztem.

-Nem mondod, hogy itthagytak és még azt akarják, hogy te legyél a bébiszitterem? Hány évesnek néznek engem? - emeltem meg a hangom, ami néha sípolva jött ki.

JeongGuk arca egyre pirosabb lett a visszatartott nevetés miatt, ami szintén felidegesített és hangot is adtam neki. Vagyis, próbáltam.

-Ez nem vicces, oké? - temettem az arcomat kezeimbe, úgy kezdtem el pityeregni.

*JeongGuk szemszöge*

Őszintén, sosem voltam jó emberek vígasztalásában. Mindig kínosan éreztem magam, ha valaki sírt a társaságomban, egyszerűen nem tudtam mit csinálni. Viszont ez alkalommal más volt a helyzet.

-Ez nem vicces, oké? - temette Su piros arcát kezeibe, majd úgy kezdett el sírni.

Abban a pillanatban jól tarkón csaptam volna magam, amiért elvicceltem az egészet.

-Bocsánat... Nem akartam- mondtam volna, de hirtelen felemelte a fejét.

-Csinálj nekem egy teát, és talán megbocsátok. - nézett rám egy kis mosollyal.

Amíg Su elővette a százdarabos zsebkendőt, addig én a konyhába igyekeztem. Már elég otthonosan mozogtam a házban, szóval nem okozott gondot a hozzávalók megtalálása. Gyorsan csináltam egy nyugtató citromfű teát, majd vittem is az éppen TV-t kapcsolgató lánynak.

-Miért nincs benne semmi érdekes? - kérdezte monoton hangnemben, közben a kezébe adtam a meleg italt.

-Mi lenne, ha neten néznénk valamit? - vetettem fel az ötletet.

Su helyeslően bólintott egyet, majd elindítottuk az általa választott filmet, az "Ahol a szivárvány végetért"

*Su szemszöge*

Ha a reggeli kelésemkor rosszul éreztem magam, akkor a mostaninál... borzalmasan. Nem tudom, hogy mennyi lehetett az idő, de gondolom már későre járhatott, a szobában pedig egy kicsit hűvös volt. Várjunk csak... Mikor kerültem a saját ágyamba?

Lassan pislogtam párat, majd átfordultam a másik oldalamra, az ablakkal szembe. A fotelben megláttam Kook-ot, amint egy könyvvel a kezében próbálta elütni az időt. Nem csináltam semmit, inkább békésen visszaaludtam.

***

Reggel a nap vakító fényére keltem, ami miatt majndem kisült a látószervem. A szívem kissé összeszorult, amikor körülnézve a szobában, megláttam az alvó Kook-ot, ahogyan még mindig a fotelben ülve elszundított. Elég kényelmetlen lehetett neki...

-Kook! - szólogattam halkan.

Pár "hey" és "psssz" után fel is kelt.

-Mennyi az idő? - kérdezte, egy nagy ásítás kíséretében.

-10:26.

-Mit csinálsz ma? - kelt fel a fotelból, majd az ágyam szélére ült.

-Nem tudom... szerintem, pihenni fogok.

*JeongGuk szemszöge*

Ahogy azt Su mondta, szinte egész nap az ágyban volt. A láza is felment, de miután adtam neki lázcsillapítót, nyugodtabban tudott pihenni.

A könyvemet lapozgattam éppen, amikor a földszinten megszólalt a csengő. Gondolkodva összecsuktam a papírköteget, majd a lehető leghalkabban lementem, hogy ajtót nyithassak. BonHwa-ék csak holnap jönnek haza, de akkor ki lehet az?

Amikor kinyitottam az ajtót, egy igen ismerős alakot véltem felfedezni. Lazán kereszteztem karjaimat, miközben kihúztam magam.

-Mit keresel itt, JiMin?

Az előttem álló fiú képéről sütött, hogy nem rám számított. Az arca elkomorodott, majd előhúzott valamit a zsebéből.

─────────────────────────
Sziasztok! Bocsánat, hogy megint ennyit kellett várni a következő részig.ㅜㅜ
Már nem is emlékszem, hogy mikor írtam utoljára 800 szós feletti részt. Remélem, nem lett olyan béna és jó pihenést a szünetre. :)