✔️Tameless 18+ (RM FF)

10. rész: Végjáték

~Kang Hera~

Ilyen lenne hát a pokol. Sötét, fullasztó, hátborzongató és magányos. Lüktet a fejem és a csuklóm is ég a fájdalomtól. Azt hiszem, pislogok, de semmilyen fény nem jut el az agyamig. Lehet nincs is már fény. Se fény, se remény, csak az iszonytató semmi. Várjunk csak.

Várok. Nem mozdulok.

Valami, mint ha zizegne. Egyre közelebbről érkezik az ismerős hang, de az is lehet, hogy csak az én hallásom kezd fokozatosan visszatérni így. Zizegve, mint ha a víz alól bukkannék fel. Nagyot nyelek, hátha kidugul a fülem.

- Hera? – valaki a nevemen szólít. Nem látom, ki az. Persze, hiszen semmit sem látok. Próbálok a hang irányába fordulni, de a kezem a fejem magasságában ki van rögzítve. Ez nem szék, valami oszlop, vagy inkább cső. Gömbölyű. Hideg és nyirkos. Ahogy megmozdítom a lábamat, valamibe beleütközik. Egy másik láb lenne?

- Van itt valaki? – kapar a torkom, ahogy megszólalok. Mint ha homokot nyeltem volna. Köhögök. A másik láb ekkor, mint ha újból az enyémhez érne. Nem bízom az érzékeimben. Lehet, hogy csak a tudatom űz velem csúf tréfát.

- Hera! Végre magadhoz tértél – mondja a férfi. Hallottam már őt. Mély, krém sűrű a hang. – Próbáld meg lerázni a fejedről a zsákot – javasolja. Zsák lenne rajtam? Rázni kezdem a fejem, de hányingerem lesz tőle. Érzem a torkomba felszökő savas ízt, de gyorsan vissza is nyelem.

- Rosszul érzem magam – a hangom érces suttogás csak. Próbálok mélyeket lélegezni, de csak forróságot és sós izzadságot nyelek. Izzadok az orrom alatt és halántékomon is. Tulajdonképpen fulladozom az izzadságtól.

- Dőlj hátra, megpróbállak elérni – tudom már kihez tartozik a hang.

- Taheyung?

- Igen, én vagyok. Próbálj meg lejjebb csúszni – szót fogadok neki. Hallom, ahogy nyögdécsel.

- Mi történt? – kérdezem, miközben próbálok a fejemmel a földhöz közelíteni.

- Még egy kicsit...ez az! – Taenak végül sikerül megszabadítania a zsáktól. A friss levegő és a fény egyszerre csapódik az arcomba. Nagy kortyokban nyelem le a légüres semmit, és közben hunyorognom kell, hogy megszokjam a helység neon világítását. Pár másodperc és kitisztul a világ.

- Nem emlékszel semmire? – kérdezi Taehyung, mire felé fordulok. A szája sarkában csúnya seb virít és a bal szeme is fel van dagadva. Lassan megrázom a fejem, de már tudom, hogy ha inkább beszélnék, nem szédülnék meg ennyire.

- Nem – válaszolom rekedten. – Köszi – bénán mutatok a zsák felé. Csak ez után nézek körbe magam körül. Valami ócska kéró fürdőjének mocskos padlóján ülünk. Tae a radiátorhoz, én a mosdó csőhöz vagyok bilincselve. Tae a lábával ügyeskedhette le rólam a zsákot, mert vagy egy jó méterre vagyunk egymástól. Az ocsmány zöld csempe látványától még inkább hányingerem lesz.

- Valószínűleg agyrázkódásod van. Elég hangosan csattant a fejed, amikor behoztak.

- Ki hozott ide? – magam alá húzom a lábamat, és a térdeimre támasztom a könyökömet. Megkönnyebbül a karom és egy kicsit a fejem is.

Kivágódik a helyiség ajtaja és egy ismerős edzőcipőt pillantok meg. Azonnal a férfi felé kapom a fejemet. Nem hiszem el, amit látok. Az érzékeim a bolondját járatják velem?

- Apa? – kérdezem végül. Nevelőapám mosolyog rám. Megmenekültem! – Apa, segíts kiszabadulni – megrángatom a kezemet, a bilincs hangosan csörömpöl a fém csövön. Ő meg se mozdul, csak hangosan felnevet.