Már csak te vagy nekem

24. fejezet

Odaérve a Hale házhoz, kiszálltam Mr. Argent kocsijából és a ház felé vettem az irányt, mire a férfi utánnam szólt:
-Nem arra lesz.
-Hanem? - fordultam a férfivel szembe. Ő csak megemelte a kezét és jobbra mutatott, mire odanéztem, de nem láttam semmit. -Nem látom.
-Szerintem rajta kívül egyikőnk se látja - morogta Malia.
-Te, Stiles! Ennek mindig ilyen rossz kedve van? - mutattam a barátnője irányába, aki elment megnézni, valóban ott-e van az a valami.
-Ilyenkor mindig - tárta szét tanácstalanul a karját a fiú.
-Hé! Itt tényleg van valami! - szólt Malia. Idő közben Mr. Argent is odament és kinyitott egy ajtót, ami a föld alá vezetett, majd felnézve ránk a mutató ujjával mutatta, hogy maradjunk csendben. A férfi elővett egy pisztolyt a a kabátja alól, majd maga elé tartva indult le a föld alá. Utánna szépen sorban mentünk. Először Malia, majd Scott, Liam, Kira, Lydia, Stiles, majd a sort én zártam. Elő vettem a tőrömet és úgy haladtam le a lépcsőn. Éreztem, hogy a kezem meg-megremeg a félelemtől és a tenyerem izzadni kezd, de ezzel mit sem törődve próbáltam nagyon halkan leosonni a pinceszerű föld alatti folyosóra. Mikor leértünk egy ajtót pillantottam meg, ahová Mr. Stilinski odalépett, majd megállt és várakozóan Scottra nézett.
-Hallassz valamit? - dörmögte alig hallható hangon. A McCall fiún látszott, hogy nagyon koncentrál, majd lassan bólintott egyet.
-Stiles! - suttogtam.
-Hm? - nézett rám hátra.
-Van tervünk?
-Van - vágta rá.
-És tulajdonképpen mi is? - vontam kérdőre az előttem álló fiút. Látszott rajta, hogy nagyon elgondolkodik, majd így felelt:
-Ez egy nagyon jó kérdés! - "dícsért" meg, miközben elismerően bólogatott. Én csak megforgattam a szemem, majd a következő pillanatban kiesett a tőröm a kezemből, miközben a kínzó fájdalom ismét elöntötte testemet. Abban a pillanatban hallottam, hogy valaki elhúzza a toló ajtót, majd verekedés hangja ütötte meg a fülemet. A könnyem kicsordult fájdalmamban, de szerencsére kezdett csillapodni. Közelebb csúsztam az ajtóhoz és óvatosan bekukkantottam. Derek pont abban a pillanatban rántotta ki a kezét a bilincsszerű kínzó eszköz fogságából, majd... Majd átalakult. A szemfogai megnőttek, szeme vörös volt, arca eltorzult, körmei megnőttek. Éreztem ahogy szemeimet elöntik a könnyek. Körbe néztem és akkor láttam meg, hogy Malia is hasonlóan néz ki, csak szeme kéken világított. Scottnak és Liamnek, pedig sárgán. Éretem, hogy elönt a pánik. Alig kaptam levegőt és folyamatosan remegtem, mert rettegtem a barátaimtól és legfőképpen Derektől. Ezzel együtt még a gyűlölet is elöntötte agyamat, amitől éreztem, hogy megint történni fog velem valami, de magam elé képzeltem Thomast akinek segítségével kellő képpen letudtam nyugodni. Ekkor egy jaguár üvöltést hallottam bentről, mire odakaptam a fejem. Akitől a hang jött az nem más volt, mint Kate Argent. Többen is lefogták a fiatal nőt, - akinek arca szintén eltért az átlagostól - ám Ő erősebbnek látszott, ugyanis kiránotta Scott tartásából a kezét és karmával végig szántott Derek mellkasán. A férfi csak felmordult, én viszont felüvöltöttem a fájdalomtól. Egyből rám szegeződött az összes tekintet, mire visszahúzódtam a biztonságot jelentő ajtó mögé, miközben éreztem, ahogy legördül egy könnycsepp az arcomon. A levegőt erőteljesen szívtam be, majd fújtam ki ezzel megpróbálva elterelni a figyelmem.
-Még látjuk egymást! - hallottam meg Kate hangját, majd nem sokkal később rendes emberi alakjában jelent meg előttem. -Nocsak! A legidősebb őrző lány, aki maradt a Roberts családból. Milyen kár, hogy nem tudod ezt még igazán használni - mondta gúnyos hangnembe, majd felegyenesedett és elhagyta a helyiséget. Ekkor Scott lépett ki.
-Jól vagy? - kérdezte, miközben a kezét nyújtotta, ám én válasz nélkül hagyva feltápászkodtam, majd elindultam kifelé. A könnyeimnek szabad utat engedve mentem a folyosón, miközben hallottam, hogy Stiles megállítja Dereket ezzel a mondattal:
-Most hagyd Derek.
Hálás voltam a fiúnak, ugyan akkor becsapva éreztem magam. Megpróbálták elhitetni velem, hogy minden a legnagyobb rendben, miközben semmi sem volt. Legszívesebben dühöngtem volna, viszont annak nem biztos, hogy jó vége lett volna, tekintve, hogy nem tudtam mi vagyok.
A lépcsőn felérve megpillantottam Ms. McCallt, aki épp szállt ki az autóból, majd sietős léptekkel felém tartott.
-Jaj, édesem! - vont ölelésébe, ami nagyon jól esett, így szorosan én is átkaroltam.
-Maga is tud mindent igaz?
A nő csak bólintott, majd elhúzódott és aggodalmas tekintetével fürkészte az arcomat.
-És mostmár elmond mindent? Legalább maga - néztem rá könyörgő tekintettel, mire halvány mosoly kúszott ajkára.
-Gyere! Amíg megyünk a seriffhez addig mesélek. Ő is tud pár dolgot. Aztán elmegyünk Dr. Deaton rendelőjébe, mert nekem ez nagyon nem tetszik - mutatott a vértől elázott pólómra. Eddig észre se vettem, hogy vérzik az a seb, amit nem is nekem okoztak, de úgy tűnik, hogy az őrzőkkel vagy micsodákkal ez is megesik.
-Nekem sem, szóval benne vagyok - küldtem felé egy halvány mosolyt.