Már csak te vagy nekem

16. fejezet

A napok teltek és én vártam. 2 hét múlva sem történt semmi. Vissza tért az életem a normális kerékvágásba. Úgyértem teljesen. A barátaimmal voltam, és egyszer sem láttam Derek Hale-t az erdő szélén. A halucinációim is megszűntek és kezdtem azt hinni, hogy minden a legnagyobb rendben. Aha, persze. Ez csak a vihar előtti csend volt.
Hétfői napra virradt. A szokásosnál is viharosabb időre ébredtem, ami egy kicsit nyomott hangulatot varázsolt. Fáradt voltam, viszont tudtam, hogy nem lóghatok el egy órát sem, hamár megígértem az igazgatónak, Ms. Martinnak, hogy minden órán jelen leszek. Így aztán gyorsan felöltöztem, ettem, aztán fogatmostam. Épp kiöblítettem a számat, mikor kopogtak. Gyorsan megtörülköztem, majd siettem is le ajtót nyitni.
-Szia! - nézett rám boldogan Stiles.
-Szia Stiles! Miújság? - néztem rá kérdőn.
-Semmi, csak gondoltam téged is elviszlek suliba, hamár ilyen rossz idő van.
Erre a háta mögé néztem, ahol az autója állt, Scott pedig ott integetett nekem az anyósülésről.
-Valóban borús az ég, viszont nem hinném, hogy vihar lesz - gondolkodtam el, miközben az eget kémleltem. -Elmegyek motorral.
-Figyelj Mia! Tudom, hogy nagy vihar lesz, szóval elviszünk jó? - erősködött, mire gyanakvóan kezdtem méregetni.
-Rendben - egyeztem bele összevont szemöldökkel.
-Jó. Hozd a táskád!
-Oké, de az fent van - mutattam az emeletre.
-Jó, akkor siess - rakta zsebre a kezét.
-Oké, de nem akarsz inkább a kocsiban megvárni? - kérdeztem, miközben kezdtem hülyének nézni őt.
-Nem! Megvárlak itt. Siess! - kezdett el befelé lökdösni az ajtón.
-Rendben - emeltem föl mind két karom, jelezve, hogy megadom magam.
Felsiettem a lépcsőn, majd a szobám felé igyekeztem, mikor rám tört egyfajta rossz érzés. Megráztam a fejem, hogy ezzel megpróbáljam elhessegetni, majd belépve a szobámba, felkaptam a táskám. Ezután viszont nem siettem le, hanem fogtam egy tőrt, amit az asztalomon találtam, aztán komótosan lebattyoggtam az ajtóban türelmetlenül várakozó egyik legjobb barátomhoz.
-Gyorsabban nem tudtál volna jönni? - kérdezte türelmetlenül, amikor már az ajtót zártam.
-Tekintve, hogy szinte kényszerítesz valamiért arra, hogy veletek menjek, nem. Nem tudtam volna gyorsabban jönni, mert még csak ilyenkor szoktam kiállni a motorommal, szóval időben vagyunk - néztem rá bölcsen.
-Jól van. Gyere, menjünk! - indult el az autója felé.
-Szia Scott! - ültem be a hátsó ülésre.
-Szia Mia! - köszönt vissza, miközben a másik fiú is beült.
-Indulhatunk? - kérdezte Stiles, majd meg sem várva a válaszunkat, beindította az autót. Vagyis, csak szerette volna, ugyanis az nem indult. -Gyerünk! - morgolódott.
-Tényleg jó döntés volt, hogy veletek menjek suliba? - kérdeztem leginkább magamtól, miközben neki döntöttem a fejtámlának a fejem.
-Igen - mondták egyszerre, miközben rám néztek.
-Szuper - húztam el a számat.
Nagyjából ötször próbálkozott Stiles, mire beindult az autó és mehettünk a suliba. Megjegyzem késésben voltunk!

A becsengő után öt perccel estünk be a történelem órára.
-Elnézést Mr. Yukimura a késésért, de nem idult az autó! - mentegetőzött Stiles.
-Jól van! Üljenek le, és kapcsolódjanak be az órába.
Mivel nem számítottam erre a reakcióra, ezért egy kicsit ledöbbentem, amit a töritanár észre is vett.
-Jól van Ms. Roberts? - nézett rám kérdőn.
-Persze, Mr. Yukimura! - küldtem felé egy halvány mosolyt, majd leültem a helyemre.
-Rendben. Kérem nyissák ki a töri könyvet a 126. oldalon, és olvassák el a következő pár sort, amely a kép alatt található!
Tettem amit a tanár mondott, ám ekkor újból halucinálni kezdtem. "Malia Tate, Liam Dunbar, Kira Yukimura, Scott McCall, Lydia Martin, Derek Hale" ezek a nevek voltak ismét előttem és megint elfogott egyfajta rossz érzés. Mintha meghalna nemsokára valaki. Szaporábban kezdtem venni a levegőt és éreztem, ahogy lefolyik egy izzadság csepp a homlokomon. Körülnéztem, de nem vettem észre a diákokon semmit. Aztán megláttam Scott-ot és Stilest, amint Lydiát nézték. A lányra tekintettem, aki úgy bámulta a könyvet, mintha az megakarná ölni.
-Ms. Roberts! - szólított a tanár, mire vissza fordultam a tábla felé.
-Igen?
-A könyvet olvassa! - parancsolt rám a tanár, de valamit észre vettem a tekintetében. Kíváncsiságot vagy nem is tudom mi lehetett. Ismét a könyvre pillantottam, de megint nem azt láttam amit kellett volna. Halál. Ez az egy szó volt az, ami után felpattantam a helyemről és kiviharoztam. A lány mosdóba siettem, majd ott egy kabinba mentem és bezárkóztam. Nem sokkal később hallottam, amint nyílik az ajtó. Megpróbáltam lecsillapítani a légzésemet, de nem igazán sikerült.
-Mia! - hallottam meg Lydia hangját. -Gyere ki! Tudom, hogy itt vagy!
Nem tettem azt amit mondott, hanem inkább felhúztam a wc-re a lábaimat.
-Láttál valamit? - jött az első kérdés, de nem az utolsó. -Mia, mit láttál? Tudom, hogy láttál valamit! Mi volt az? Egy ember? Egy látomás? Egy kép?
Ekkor kinyitottam az ajtót, és Lydia elé álltam.
-Egy szó: halál.