Már mindenki haza ment, amikor én még a cuccaimat pakoltam be. Úgy döntöttem, hogy nem fogok sietni, ezáltal lassan és komótosan pakoltam a cuccaim a szekrényembe és a táskámba.
Egyszer csak ajtónyitódást hallottam, de nem törődtem vele, mivel úgy gondoltam, hogy valamelyik lány jött vissza, de nagyon nagyot tévedtem. Ugyanis a szekrények között Derek jelent meg.
-Hát te meg mit keresel a lány öltözőben? - kérdeztem gorombán, miközben tovább rámoltam.
-Téged.
Csak ennyit mondott, de én erre az egy kicsi szóra nyomban felkaptam a fejem. Ekkor a férfi már csak pár lépésnyire volt tőlem. Résnyire nyitott szájjal néztem fel Derekre, aki kapott az alkalmon és egyből lecsapott ajkaimra. Nyeleve végig siklott alsó ajkamon, amitől résnyire nyílt a szám és a férfi nyelve már kereste is az enyémet. Vadul, szenvedélyesen csókolt, amitől meg-megszédültem. Kezeit arcomra tapasztotta, míg én sötétbarna hajába túrtam. Lassan lejjebb csúszott a keze és megállt a derekamnál, majd közelebb húzott magához ezzel megszűntetve azt a pár centit ami köztünk volt. Elkezdett hátra fele tolni, majd nem sokkal később már a falhoz voltam szorítva. Kezem elindult felfedező útra testén. Végig simítottam izmos mellkasán, majd kockáin. Végül hátát kezdtem simogatni, majd visszatértem hajához. Eközben Ő a derekamat cirógatta, amit egy mosollyal jutalmaztam. Aztán hirtelen Derek elhúzódott tőlem, amit értetlenül fogadtam, míg Ő egy fájdalmas sóhaj után a homlokomnak döntötte a sajátját és csukott szemmel ezt mondta:
-Túl idős vagyok hozzád és még nem is ismersz! - mondta meggyötört hangon.
-Nem érdekel! - néztem rá, miközben végig simítottam borostás arcán. -Majd megismerjük egymást.
Erre a férfi csak elhúzódott tőlem, majd elindult kifelé, miközben vissza húzta magára érzelem mentes maszkját.
-Este 8-ra légy kész! Elviszlek valahová - mondta a válla fölött, majd elment. Hatalmas vigyor terült szét a fejemen, de hamar rendeztem vonásaim, tekintve, hogy még munkába kellett mennem és nem szerettem volna elijeszteni senkit az eszeveszett vigyorommal Dr. Deaton rendelőjéből.
Felkaptam a táskám, majd kimentem a suliból. A parkolóban már Scott várt nagy bánatomra Stiles-szal.
-Sziasztok fiúk! - köszöntem a két jómadárnak, akik megvártak engem edzés után.
-Szia! - köszöntek vissza egyszerre.
-Te is jössz Dr. Deaton-höz dolgozni? - néztem Stilesra.
-Nem mondanám, de részben igen. Na gyere szállj be hátra! - indult el az autója felé, mire Scott-tal utánna indultunk.Épp az állatorvosi rendelő felé tartottunk, mikor Stiles-nak hívása érkezett.
-Hallo... Mert? ... Jó, de... Oké, megyünk!
Ennyit hallottam az egészből, de tekintve, hogy a fiú hangja feszült volt, arra következtettem, hogy valami nincs rendben.
-Mi történt? - kérdeztem.
-Semmi - mondta egyszerre a két barát, mire nem kérdeztem többet, hanem vártam, hogy megérkezzünk, ahova mennünk kellett. Kinéztem az ablakon és akkor vettem észre, hogy nem máshoz tartunk, mint Derek Hale lakásához.
-Miért megyünk Derekhez? - tettem föl a kérdést, választ viszont nem kaptam. Stiles ekkor behajtott az ismerős utcába, majd nem sokkal később már meg is érkeztünk a hatalmas gyárra hasonlító épülethez. Ezúttal már rutinosabban mentem föl a kilómétereknek tűnő lépcsőn, majd álltam meg az ajtó előtt. Scott kopogás nélkül lépett be a lakásba, ahol meglepetésemre nem csak Derek volt, hanem Kira, Malia, Dr. Deaton, Lydia, Liam és Mr. Argent, Allison apja. Amint megláttam a férfit, nyomban odarohantam és szorosan megöleltem.
-Mr. Argent! Úgy örülök, hogy látom - néztem fel a szakállas férfire. Ő csak halványan elmosolyodott, miközben még egyszer megölelt, majd lágy puszit nyomott hajamba.
-Ő meg mégis mit keres itt? És miért ölelkezik ezzel az emberrel? - hallottam meg Malia goromba hangját, mire a lány felé fordultam.
-Tudod Malia lehet, hogy nem tudok ebből az egészből semmit, de egy valamit igen - léptem a lány elé. -Még pedig azt, hogy igazán befoghatnád!
Ekkor már alig volt köztünk pár centi és láttam a lányon, hogy mindjárt nekem esik, ezért küldtem felé egy győztes mosolyt, mire nekem esett volna... Igen, az a bizonyos volna, ugyanis előrántottam a tőrömet. Erre, mintha megállt volna az idő. Mindenki feszülten várta, hogy mi fog történni, mire megszólaltam.
-Nem szándékozom használni, Malia. Amíg okot nem adsz rá - mondtam félelmetesen nyugodtan, amitől egy pillanatra én is megilyedtem, majd meglendítettem a tőrt, ami egyenesen az egyik oszlopba ékelődött.
-Szép dobás volt Roberts! - húzta ki a tárgyat az oszlopból. -De ne hidd, hogy ennyivel megúszod! - dobta vissza felém, mire leblokkoltam, de ekkor egy izmos kar benyúlt a látószögembe és elkapta a tőrt.
-Máskor ne csinálj ilyet megértetted? - dörrent a lányra Derek.
-Mi van? Már a kislányt véded?
-A kislány lehet, hogy segíthet nekünk - lépett a védelmembe Lydia is. -Szóval úgy gondolom, hogy ezt a beszélgetést elnapolhatnátok.
-Én is így gondolom - jelent meg a csigalépcső tetején egy ismeretlen férfi, mire mindenki odafordult.
-Te meg mit keresel itt? - morogta Derek.
-Ó, már az is baj, hogy meglátogatom az unokaöcsém és a saját lányomat? - kérdezte gúnnyal a hangjában.
-Igen.
-Akkor ezer bocsánat! - mondta megjátszva magát, miközben végig pásztázta a helyiségben lévő embereket, majd mikor hozzám ért hosszadalmasan nézni kezdett. -Hát te meg ki vagy? - húzta mosolyra ajkait.
-Mia. Mia Roberts. És te? - néztem rá mogorván, miközben összefontam a mellkasom előtt kezeim.
-Én Peter vagyok. Peter Hale.
A név hallatára kíváncsi lettem, hogy vajon miért nem bírja ennyire Derek a nagybátyját.
-Nos. Örültem a találkozásnak, vadász lány!
-Miből gondolod, hogy vadász vagyok?
-Óh, Mia én régóta ismerem a Roberts családot, és nagyon jól tudom, hogy ők mit dolgoznak. Kár, hogy a szüleid eltűntek valahova. Vagy netán mégsem? Te tudod?
Éreztem, hogy nem sok választ el attól, hogy valami rosszat csináljak és gondoltam, hogy ez a férfi tud valamit a szüleim haláláról, ezért húzta az agyam.
-Én is örültem a találkozásnak, Peter!
A férfi értette a célzást, így el is tűnt az emeleten.
-Szép volt Mia! - nyújtotta pacsira a kezét Stiles, de mikor meglátta a gyilkos pillantásomat felé, egyből elment tőle a kedve. A hatalmas szobában ekkor beállt a kínos csend, mire leültem a fotelbe és érdeklődve Derekre néztem.
-Szóval? Miért is hívattad ide Stilesékat?
ESTÁS LEYENDO
Már csak te vagy nekem
Hombres LoboEz a story nem kifejezetten a sorozat alapján íródik. Lehetnek benne olyan történések, amelyeket máshonnan szedtem. Mia Roberts egy 16 éves lány, aki egy átlagos életet élt, egészen 14 éves koráig, amikor is egy tragikus baleset megváltoztatta az él...