tizenhetedik

335 32 1
                                    

Sebastian kocsijában ültem, és a ruhapróbára tartottunk. Kicsit félek, attól az esküvőtől, de hátha jó lesz.

- Délután elmehetnénk moziba. - törte meg a csendet Sebastian, mikor egy piros lámpához értünk, és tekintetét rám szegezte. - Tudom, hogy szeretsz moziba járni, és ha már úgy is úton vagyunk, akkor elmehetnénk. - magyarázta nekem, mikor a lámpa ismét zöldre váltott.
- Rendben. - egyeztem bele. Az elmúlt időben, kezdett javulni a kapcsolatom vele. A múltat háttérbe szorítottam és a jelenre koncentrálok. Sebastian tényleg minden erejével arra törekszik, hogy rendbe jöjjön közöttünk minden.

Leparkolt egy épület előtt, és miután kiszálltunk a kocsiból, be is mentünk a boltba. Sebastian barátai már ott voltak, és miután kezet fogtak, bemutatott engem is nekik.

- Rendben, ő itt Carly, le fogja venni a méreteiteket, és ezután mehettek is. - magyarázta nekünk Ethan.

Carly eslőnek velem kezdte, majd Sebastianra is sor került. Míg levette rólam a méreteket, addig Sebastian elbeszélgetett Ethanékkel. Csak néztem a férfit, miközben valami történetet mesélt nekik, és elkezdtek nevetni. Sebastian is követte példájukat. Istenem, de hiányzott már ez a nevetés. Ez az a nevetés, amit ha meghall az ember, akkor nem tud nem elmosolyodni rajta. Sebastian abbahagyta a nevetést, mikor rám kapta tekintetét. Szemei az arcom minden egyes részletét végigfutotta, majd mélyen szemeimbe nézett. Egy lágy mosolyt küldött felém. Szemei levándoroltak ajkaimra, majd nyelvével végigszántott sajátján. Jaj, istenem. Tettét megismételtem, mikor ismét szemeimbe nézett.
- Rendben, kész vagy, Avril. - törtem meg a szemkontaktust Sebastiannal, mikor Carly megszólalt. - Te jössz, Seb. - mutatott az említett személyre.

Ahogy eljött mellettem, úgy egy puszit nyomott az arcomra, és odament Carlyhoz. Mostmár nem titok, hogy ténylegesen vonzódunk egymáshoz. Nem is tudnánk titkolni, de nem is nagyon akarjuk.

Amíg Sebastianról is levették a méreteket, addig én elővettem a telefonomat.

MARVEL BUNCH

scarlett bih hozzáadta a csoportchathez Avril Lavginet

christmas:
na, végre

scarlett bih:
seb nagyon mérges lesz xd

christmas:
ja, amúgy érdekes, hogy ma még nem nézte meg a csoportot

chocolachino:
Biztos megint Avrilrel van elfoglalva

Avril Lavigne:
ööh hello

lizzie:
Sziaa

scarlett bih:
szia ;)

Avril Lavigne:
mi ez a csoport?

scarlett bih:
ez egy elég régi csoportchat, és be akartunk téged ide venni, de seb nem engedte

chocolachino:
De hát most már itt vagy.

Avril Lavigne:
de én nem is vagyok marvel szereplő

christmas:
de a rómeód marvel szereplő 😏

iron can:
Tényleg, amúgy seb hol van?

Avril Lavigne:
leveszik a méreteit

chocolachino:Hmm de szexi valaki😏

Rất tiếc! Hình ảnh này không tuân theo hướng dẫn nội dung. Để tiếp tục đăng tải, vui lòng xóa hoặc tải lên một hình ảnh khác.

chocolachino:
Hmm de szexi valaki😏

lizzie:
Minek?

Avril Lavigne:
mert kell az esküvőre

scarlett bih:
na erre nem számítottam

chocolachino:
😯
Mi a fasz történik?

iron can:
És nekünk nem is szólt, hogy megházasodtok?
Na én most megsértődtem

Avril Lavigne:
egyik barátjának lesz esküvője, nem nekünk

chocolachino:
De örülnél, ha a tietek lenne
látta 12:26
Ugye?
látta 12:30
Jézus. Úr. Isten.
Látta, és nem ír semmit. Ez tudjátok mit jelent?

scarlett bih:
igeeen

scarlett bih megváltoztatta a neved sebastian leendő felesége-re

A telefonomból felnézve, Sebastianra kaptam a tekintetem. Csak mosolyogtam rá. Amit Anthony írt, nos, hát eléggé megmosolyogtat. Hogy miért nem írtam rá semmit? Mert ha azt írom, hogy nem, akkor az nem lenne igaz. Viszont ha azt írom, hogy igen, akkor az megint nem lenne igaz. Mármint nem azért, mert nem akarnám, csak ilyen elhamarkodottan nem akarnám.

Fél óra múlva már a moziba tartottunk.
- Nem vagy éhes? - nézett rám, ahogy leparkolt. Nemet intettem fejemmel, majd kimásztam a járműből. Sebastian mellém sétált, majd zsebre dugta kezeit. Tekintetemet felvezettem arcára, majd ismét le, a zsebében lévő kezére. Megköszörülte torkát.
- Mit szeretnél? - mosolyodott el.
- Semmit. - fordítottam el a fejem durcásan, és indultam is volna el, de kihúzta zsebében pihenő kezét, és összekulcsolta az enyémmel. Visszahúzott magához.
- Túl régóta ismerlek Avril, ahhoz, hogy tudjam mit akarsz. - mondta egyszerűen.
Égszínkék szemei lelkemig hatoltak, majd hirtelen lejebb vezette tekintetét. Nyelvével benedvesítette ajkait, és mielőtt felfoghattam volna, hogy mire készül, ajkait enyémekre tapasztotta. Ajkaim elnyíltak egymástól, nyelve táncot járt az enyémmel. Keservesen fogadtam, mikor eltávolodott tőlem, de látta, hogy még a csók hatása alatt állok, ezért egy puszit nyomott ajkaimra. - Na, gyere. Vegyük meg a jegyeket. - indultunk meg kézen fogva.

Miután megvettük a jegyeket, a nasis sorba álltunk be.
- Na, mit szeretnél? Kérhetsz bármit. - kerültünk a sor elejére.
- Kaphatok olyan hosszú gumicukrot? - néztem rá, ő pedig mosolyogva bólintott.
- És még?
- Meg olyan toffies popcornt. - néztem fel rá.
- Rendben. Még valamit? - megráztam a fejem. - Még egy nagy popcort is veszek, és akkor abból is ehetsz. Inni mit kérsz? Vagy kerjünk egy nagyot közösen? - nézett le rám felhúzott szemöldökkel.
- Nekem úgy is jó. - egyeztem bele.
- Gondolom teát kérünk akkor. - hatalmas mosolyra húztam ajkaimat, és ennek hatásár Sebastian is elmosolyodott.

Már a moziteremben ültünk. Ahogy elnézem nem leszünk valami sokan.
Én amúgy ezt sem értem. Vagyis értem, de annyira utálom, hogy minden egyes film előtt egy fél órás reklám van és mire elindul a film, addigra nem is marad nasi.

Sebastian az ölébe rakta a popcornt, és amikor megkezdődött a vetítés, átkarolt. Mellkasának döntöttem a fejem, ő pedig a sajátját az enyémre rakta. Így néztük végig a filmet, és annyira élveztem.
Élveztem Sebastian közelségét.



ComplicatedNơi câu chuyện tồn tại. Hãy khám phá bây giờ