Complicated

tizenkettedik

Az elmúlt két napban nem találkoztam Sebastiannal, csak chateltünk.

Elmentem bevásárolni, mert teljesen kifogytam a kajából.
Vettem zöldséget, meg gyümölcsőt, ez után pedig a joghurtokhoz vezetett utam. Csak, hogy ne éljek ennyire egészségesen, elmentem a csipszek felé is, és a kosaramba dobva egy zacskó paprikás ízesítésűt, tovább haladtam. Vettem vízet is, meg narancslevet, majd a többi élelmiszert is a kosaramba rakva, elindultam a kasszához, és fizettem.

Haza érve kipakoltam a táskákból, megvacsoráztam, és felmentem az emeletre. Egy hosszú habos fűrdőzés után a szobámba mentem. Felvettem egy bugyit, felülre meg egy pólót. Egy itthoni póló után kutatva, a kezembe akadt Sebastian egyik régi pólója. Azt hittem minden Sebastiantól kapott dolog anyáék házában maradt.
Úgy döntöttem, hogy ez lesz az a szerencsés póló, amit pizsamának fogok használni. Az anyagot az orromhoz húztam, hogy bele tudjak szippantani, de mikor nem találtam benne Sebastian illatát, lehervadt a mosoly arcomról.

A tv képernyőjét bámultam, még hajnali egy órakkor is. Egyszerűen nem jött álom a szememre, egyáltalán nem voltam álmos. Rengeteg minden kavargott a fejemben, és mind Sebastiannal volt kapcsolatos.
Felkavartak az emlékek, a sok fájdalom, de egyben a sok nevetés is. Sosem szerettem még senkit sem ennyire. Sosem éreztem senkivel sem magam ilyen jól, mint vele. De sosem bántott meg senki sem annyira, mint Ő. Mikor elhagyott, szó szerint összetörtem. Nem volt étvágyam, nem volt életkedvem. Csak feküdtem a szobámban, és semmit nem akartam csinálni. Sokszor az önbántalmazás is közel állt hozzám, de végül sosem vágtam meg magam. Erős voltam, és most is az vagyok.

A telefonomat elő vévve kerestem ki Sebastian számát, és egy kis eszmefuttatás után rányomtam.
- Vedd fel, vedd fel, vedd fel. - mondogattam halkan.
- Felvettem. - hallottam egy kínos nevetést a vonal túlsó vegéről. - De hajnal fél kettő van, Avril. - mormolta rekedtes hangon, majd ásított egyet. - Baj van? - kérdezte álmos hangon. Mit is képzeltem. Felhívom az éjszaka kellős közepén? Hülye vagyok. - Avril? - mondta a nevemet aggódva. A fülemtől elvettem a telefont, és kinyomtam. Miért csinálok ilyen hülyeségeket? Felhívom, aztán egy szót sem szólva kinyomom. Tényleg szánalmas vagyok.
Talán ideje lenne aludnom, és elfelejtenem mindent.

Egy fél óra múlva még mindig csak forgolódtam az ágyban.
Megszólalt a csengő, én meg ijedten pattantam fel az ágyamból. Ki keres ilyenkor engem? Mindenhol felkapcsolatam a lámpát, nehogy megtámadjon valami a sötétben, és úgy sétáltam óvatosan az ajtóhoz.
A kulcsot elfordítva a zárban, résnyire nyitottam az ajtót, és mikor szemben találtam magan azokkal a kék csodákkal, amik még a sötétben is világítanak, kikerekedtek szemeim.
- Te meg mit csinálsz itt? Az éjszaka kellős közepén. - nyitottam nagyobbra az ajtót, így végig tudtam mérni Sebastiant. Egy melegítőnadrág, egy pulcsi, egy baseball sapka és álmos szemek.
- Felhívtál, aztán bele se szóltál, utána meg kinyomtad. Aggódtam, hogy valami bajod lett, így eljöttem. - szántott végig kezével arcán. - De mint látom, semmi bajod. Úgy hogy, akkor én most megyek is. - fordult is volna meg Sebastian, de megszólaltam.
- Nem jössz inkább be? - minek mondtam ezeket? Nem akarom, hogy bejöjjön. Még is olyan jó érzés lenne, ha hozzábújhatnék.
Nem mondott semmit, csak ismét szemeimbe nezett, és egy "most komolyan?" tekintetet kaptam tőle. Bólintottam egyet, és miután átlépte a küszöböt, bezártam utána az ajtót.

Elindultam a szobám felé, Sebastian pedig követett. Leültem az ágyamra és vártam, hogy Sebastian is azt tegye. Mozdulatai most olyan lassúak voltak.
- Figyelj, Avril. Én nem akarok egy pöcs lenni, és én most nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Tényleg sokat jelent nekem, de ha most nem megyek haza, akkor itt fogok elaludni. - mondta gyorsan el nekem.
- Gyere velem. - csak ennyit mondtam, majd magam után húztam, egyenesen a fürdőszobába. Megnyitottam a csapot és a kezembe engedtem a jég hideg folyadékot, majd Sebastian arcára locsoltam. Szemei egyből nagyra nyíltak, a hírtelen hideg érzettől.
- Jó, így talán kibírom. - mondta, miközben visszamentünk a
szobámba. - Szóval? Miért hívtál fel? - kérdezte miközben a pólómra nézett. - Az nem az enyém volt? - mutatott az anyagra, mire én csak megráztam a fejem, de mindketten jól tudtuk, hogy ez az Övé volt. - Na? Miért hívtál?
- Nem tudoom. Jézus. Azt sem tudom, hogy minek hívtalak be, és azt sem tudom, hogy miért van rajtam a pólód. - kuporodtam össze. - Sebastian, én olyan szánalmas vagyok. - már a sírás határán álltam, mikor Sebastian közelebb húzott magához, és úgy ölelt meg.
- Nem vagy az. - suttogta fülembe.
- Ideadod a pulcsidat? - dünnyögtem a mellkasának dőlve. Sebastian egyből kapcsolt, és az említett darabot kezembe nyomta. A pulóvere alatt egy fekete póló volt rajta.

Egymással szemben ültünk az ágyon.
- Miért hagytál el, Sebastian? - törtem meg a csendet.
- Avril.. - sóhajtott egyet.
- Nem, Sebastian. Én tényleg nem értem. Legalább akkor ne jöttel volna vissza. - hajtottam le a fejemet.
- Miért baj az, hogy visszajöttem? - húzott még közelebb magához.
- Azért mert összezavarsz.. - halkultam el - Egyszerűen nem tudom, hogy mit érzek. Az egyik pillanatban még utállak, és látni sem akarlak, mert teljesen összetörtél engem, a masik pillanatban meg hiányzol, és meg akarlak csókolni. - végig szemébe néztem.
- És most, hogy érzel? - kérdezte csendesen.
- Meg akarlak csókolni. - másztam ölébe, és tenyereim közé vettem arcát.
- És mi tart vissza? - tette kezeit derekamra.
- Sem.. - ki se mondtam teljesen, ajkaira tapadtam. Lassú csók volt, nem gyorsított egyikünk sem a tempón. Kezei pólóm alá vándoroltak, érintésétől égett a bőröm. Nem akartam abba hagyni. Így akartam maradni, mert így elfelejtem az összes gondomat. Csak élvezni akartam a pillanatot Sebastian karjai között.

Sebastian lejjebb csúszott az ágyon, így vízszintben feküdt, én pedig rajta. Ajakaink továbbra sem váltak el egymástól, csak mikor Sebastian ajkaimra morgott. Tisztán éreztem lábaim közt lévő merevedését.
- Asszem, ideje lesz hazamennem. - csukta le szemeit, miközben fejét a párnához szorította.
- Vaagy itt is maradhatnál. - ajánlottam fel, de Sebastian értetlenül nézett rám, tekintve, hogy néhány napja még látni sem akartam - Mármint, én, csak nem akarom, hogy álmosan vezess. - magyaráztam neki, de mind ketten tudtuk, hogy Sebastian már egyáltalan nem álmos.

Elmentem a fürdőbe, hogy lehűtsem magam. Miután visszatértem szobámba, Sebastian egy alsógatyában állt ágyam mellett. Szemeimmel izmait páztáztam, majd zavartan szemeibe néztem. Láthatta, hogy pírbe borult arcom, mert mosolyra húzta arcát.
Múltkor is így aludtunk, nem lesz semmi baj. Nyugtattam magam.

Az ágyban teljesen Sebastianhoz bújtam.
- Jó éjt, Sebastian. - suttogtam.
- Jó éjt, Avril. - lehellt egy csókot ajkaimra. Még szerencse, hogy sötét van, mert ismét jót mosolyogna zavaromon.