Szinkópa

6.

Miután beültek az autóba, Sofia mobilja szinte azonnal felcsendült, és sietve kapta ki a táskájából, hogy megmondja Angelónak; már hazafelé tart. Azonban nem a férfi hívta őt, hanem az autószervíz, akiket nemrég nem sikerült elérnie.
- Sofia di Raffaelli - szólt bele.
- Öhm - hallgatott pár pillanatig a vonal túlsó végén lévő személy.
- Beszélek magyarul, ha ettől fél - mondta Sofia unottan, miközben megdörzsölte az orrnyergét. Mindig ez van. Sosem szerette, ha azok, akik nem ismerik a munkásságát, a neve miatt azt hiszik, hogy csak egy buta külföldi.
- Ó, hála Istennek! - sóhajtott fel a vonal túlsó végén a férfi. - Mármint - jött zavarba azonnal. - Elnézést. - Megköszörülte a torkát, és úgy folytatta. - Ha jól látom, nagyjából egy órája keresett minket.
- Igen, az autóm után érdeklődnék. Hétfőn robbant le, és szeretném tudni, hogy mikorra lesz kész.
- Megadná az autó típusát és rendszámát? - kérdezte a férfi, majd Sofia bediktálta az adatokat.
Zsolt a nőre pillantott, aki idegesen rágta a szája szélét. Elmosolyodott ezen az apró pótcselekvésen, nem nézte volna ki belőle, az ajkai nem úgy néznek ki, mint amit rágcsálna a tulajdonosa. Ő is szívesen beleharapna azokba az ajkakba. Zsolt élesen szívta be a levegőt, miközben megszorította a kormányt. Nem gondolhat ilyenekre!
Sofia közben hallotta, ahogy a telefon másik oldalán pötyögnek és kattintgatnak, s ebből arra következtetett, hogy az autóját keresik az adatbázisban. Pár perc csend után a férfi újra megszólalt.
- Sajnálom hölgyem, de úgy tűnik, hogy az autója nem javítható.
- Tessék!? - kiáltott fel Sofia, mire Zsolt rákapta a tekintetét. - Ez egészen biztos? Úgy értem száz százalék?
- Igen hölgyem, sajnálom. A holnapi napon, ha be tud jönni délután, elintézhetjük a papírokat.
- Holnap? - nézett egy pillanatra Zsoltra, aki épp az utcájukba kanyarodott be. - Nem, az nem jó.
- Este tízig az irodán leszek, ha esetleg meggondolja magát. - A férfi még megadta a címet, majd még egyszer elnézést kérve, bontotta a vonalat.
Ekkor parkoltak le az épület előtt.
Sofia a szokásos ne-haragudjon-rohanok helyett, némán ült az autóban, és emésztette a hallottakat. Nincs autója. Remek! Most mégis mivel fog bejárni? Lehunyta a szemét, és igyekezett lenyugodni.
Zsolt nem akart tolakodó lenni, ezért nem szólt közbe, hagyta, hogy Sofia összeszedje magát.
- Ez most nagyon kellemetlen lesz nekem - kezdett bele Sofia, még mindig csukott szemmel -, de értem tudna jönni holnap? - Zsolt nem válaszolt rögtön, ezért a nő folytatta. - Az autóm hétfőn lerobbant, és a szervíz szerint menthetetlen.
- És a barátja? - kérdezte automatikusan a férfi, de azonnal meg is bánta.
- Hajnalban elutazik - fordította el a fejét a nő. Nagyon kellemetlenül érezte magát. Utálta a kiszolgáltatott helyzeteket.
- Ígérem, csak a holnapi napról lenne szó, utána majd valahogy megoldom, és... - hadarta a nő, mikor Zsolt nem válaszolt, s már ott tartott, hogy inkább elengedi és megy taxival, mikor a férfi félbeszakította.
- Ne hülyéskedjen - szólt közbe. - Nagyon szívesen beviszem holnap reggel. Mondtam, hogy szóljon nyugodtan, ha fuvarra van szüksége. Csupán nem szerettem volna kellemetlenkedni - mondta, s nem tudta, hogy jó ötlet-e vagy sem, de végül mégis hozzátette. - A mai ebéd előtti jelenet után én igazán nem szeretném, ha gondot okoznék maguknak.
- Ugyan - legyintett Sofia, de nem akart jobban belemenni a dologba. - Ha nem nagy kérés, tényleg örülnék, ha el tudna vinni...
- Negyed nyolckor itt leszek - bólintott mosolyogva a férfi.
- Köszönöm - sóhajtott megkönnyebbülten Sofia, és a kilincsért nyúlt. - Jó éjszakát - mondta még, majd válaszra sem várva kiszállt a járműből.
- Magának is... - súgta még Zsolt, majd végignézte, ahogy a nő eltűnik a kapualjban, s csak ezután hajtott el, miközben átkozta magát az egyre bolondabb érzései miatt.
Sofia örült, hogy végre maga mögött hagyhatta Zsoltot és az autóját, valamint a kellemetlenségen is túl van.
Felszabadultan ment fel második emeleti lakásukhoz, ahol azonban eszébe jutott Angelo koradélutáni viselkedése, és azonnal elszállt minden megkönnyebbülése és jókedve. Borzadva vette észre, mennyire nem akar hazamenni, mennyire nem akar találkozni a férfival és mennyire várja, hogy hajnalban útnak induljon.
A lakásban természetesen egyedül volt, Angelo valóban dolgozott. Lepakolta cuccait, és elindult, hogy gyorsan lezuhanyozzon. Gondolatai azonban nem hagyták nyugodni, ezért nem tudta élvezni a forró víz simogatását. A fürdő után még mindig érzésein járt az agya, ezért úgy döntött, inkább főz valamit. Választása Angelo kedvencére esett, hogy ezzel is enyhítse érzései miatti bűntudatát, és bár még mindig haragudott a férfira, nem akarta, hogy ezt ő is megtudja. Tudta, hogy haragja jogos, mégis úgy érezte, mintha neki kellene bocsánatot kérnie.
Osso buco alla Milanesét készített, s már az illatától is megéhezett. Már majdnem elkészült, mikor hirtelen ismerős hang ütötte meg a fülét.
- Ciao, tesoro - köszönt a férfi, mire Sofia nagyot ugrott ijedtébe. Főzés közben mindig zenét hallgat, így sokszor nem veszi észre, mikor Angelo hazaér vagy bejön a konyhába.
- Ciao - köszöntötte, miután lehalkította a rádiót. Gyors, sietős csókkal köszöntötték egymást, majd miután Angelo belenézett a serpenyőbe, el is hagyta a konyhát.
Sofia ideges volt és feszült, amiért a férfi megérkezett, mert tudta, hogy robbanni fog a bomba, és semmi kedve nem volt veszekedni az utolsó együtt töltött éjszakán.
Mikor Angelo visszatért, már egy egyszerű, szürke póló volt rajta és melegítő, haját kibontotta, így most az arca körül lógott le egészen a válláig. Sofia kifejezetten szerette, mikor a férfi megszabadult hivatalos megjelenésétől és ezt a lazább, otthonit öltötte magára. Sofia tálalt, s mindketten leültek az asztalhoz.
- Grazie mille - köszönte meg, hogy a nő az ő kedvencét főzte, s jóízűen kapta be az első falaltot. Csendben ettek egy darabig, de aztan Angelo volt az, aki megtörte ezt a nyugodt némaságot. - Ne haragudj a maiért. Mikor megláttalak azzal a férfival, rögtön az jutott eszembe, hogy egy hétre itt hagylak és mi minden történhet, és...
- Angelo - nyúlt át az asztalon, hogy megfogja a férfi kezét, ezzel saját magát is meglepve. - Tudod jól, hogy mindig megbeszéljük, amikor ilyesmi történik. Ha lenne bármi, akkor elmondtam volna, ahogy legutóbb te is elmondtad a Mónikás ügyet. Mindig megbeszéljük.
- Tudom - sóhajtott a férfi, s látszott rajta, mennyire bánja délutáni viselkedését.
- Zsolt csak egy kedves kollégám, aki megmutatta, hol tudok ebédelni, és fuvaroz, amíg nincs autóm.
- Nincs autód? - ráncolta szemöldökét a férfi.
- Nincs - sóhajtott a nő. - Ma beszéltem a szervízzel, tropára ment. Vennem kell egy újat.
- Basszus - húzta el a száját Angelo. - És ennek a Zsoltnak nem probléma, hogy téged bevigyen?
- Állítása szerint nem. De, istenem, annyira kellemetlen volt! Tudod jól, mennyire utálom, ha nem intézhetem a dolgaimat magam...
Észrevétlenül lendültek át haragjukon, s Sofia azon kapta magát, hogy jókedvűen beszélget a férfival. Minden kételkedése, rossz kedve és bizalmatlansága tovaszállt csak azért, mert Angelóval beszélgetett. Mindig is ilyan hatással volt rá a férfi. Lehet, hogy már nem szerette olyan tűzzel, mint évekkel ezelőtt, de képtelen lett volna elengedni őt. Akarva-akaratlanul a legjobb barátjává vált, és képtelen lett volna úgy élni, hogy Angelo utálja őt. Legalábbis ezen az estén így érezte.