Szinkópa

28.

  Napok teltek el, Sofiának sikerült berendezkednie, Zsolt és Szilveszter segítettek összeszerelni a bútorokat, Rebeka pedig segített pakolni, és takarítani. Igazán hálás volt nekik, egyedül hetekig, vagy talán hónapokig tartott volna a folyamat, de így, hogy egész hétvégén ezen dolgoztak, és volt, hogy munka után is, két hét alatt mindent rendbe tettek a házban, és akörül. Sokat gondolkozott rajta, hogy hogyan tudná meghálálni a többieknek ezt a nagylelkűséget, végül egy közös vacsorára invitálta őket a hétvégére, ami bár nem túl eredeti ötlet, mégis remélte, hogy Rebeka és Szilveszter is értékelni fogja.
  Azzal, hogy mindent kipakoltak, és berendezkedett, elengedte a múltját, Angelót, és a közös éveket, és most már teljesen a jövőjére koncentrált. Azonban egy valami mégsem hagyta nyugodni, az olasz zeneakadémia gondolata minden nap kísértette, és szinte állandóan beférkőzött a gondolataiba. Utánanézett az akadémia oldalán, és valóban volt álláslehetőség, és az, hogy talán Aurelio nélkül is bekerülhet, felkeltette az érdeklődését. Nagy nehezen vette rá magát, hogy elküldje a jelentkezést, Zsoltnak azonban nem szólt róla, mert ha fel is vennék, tudta, hogy visszautasítja majd, mégis tudnia kellett, hogy elég jó-e, hogy mások is azt látják-e, mint amit ő, és amit a főnöke a színháznál. Tudni akarta, hogy a nagybátyja nélkül is felvennék-e, mert úgy érezte tisztességesnek, ha ugyanúgy jelentkezik, mint bárki más, az pedig, hogy visszamondja majd, nem számított, egyszerűen csak kellett neki ez a visszajelzés, kellett neki az, hogy tudja, tehetséges, és jó abban, amit csinál.

  Épp a sültet ellenőrizte, hogy kész-e, amikor a laptopján a zene lehalkult, és értesítést jelzett. Visszatolta a sütőbe a húst, majd a kezét megtörölve lépett a laptop elé, hogy megnézze az email. A zeneakadémiától érkezett válasz, miszerint elolvasták a jelentkezést és az önéletrajzát, és szívesen tartanának egy interjút videóhívásban, ha a nő is beleegyezik.
  Épp csak végigfutotta a sorokat, amikor csöngettek, ezért bezárva az ablakot, gyorsan az ajtóhoz lépett, hogy beengedje a vendégeket. Szilveszter és Rebeka álltak az ajtóban, a lány egy üveg bort szorongatott, amiből ugyan ő nem ihatott, de remélte, hogy Sofia örülni fog neki, Szilveszter pedig egy egészen kis csokor virággal feszített mellette.
- Sziasztok, gyertek beljebb - kérte, s mosolyogva arrébb állt az ajtóból.
- Szia, ezt nektek hoztam, gondoltam, a vacsora mellé jó lenne - mosolygott Rebeka és átnyújtotta a bort. Sofia csak ekkor vette észre, milyen nagy, bő kardigánt visel a lány, hiszen egyáltalán nem az ő stílusa volt.
- A ház úrnőjének - nyújtotta át Szilveszter is a virágokat, s látványosan körbenézett. - Igazán szép lett, gratulálok hozzá.
- Nélkületek nem ment volna - viszonozta a gesztust. - És köszönöm.
  A nyaralóban történtek óta ők négyen úgy összekovácsolódtak, mintha legjobb barátok volnának már évek óta, s Sofia legnagyobb örömére Szilveszter is elkezdett barátságosan nyitni felé. Zsoltnak igaza volt, Szilveszter egy borzasztóan jó indulatú, vicces férfi, ha a baráti köréről volt szó, és most már a nő bizton állíthatta, hogy ennek a körnek ő is a tagja lett.
   Szilveszter lesegítette a kardigánt barátnőjéről, ami alatt ugyan ujjatlan póló rejtőzött, de ez is olyan lenge volt, hogy hirtelen furcsának tűnt benne a lány, mintha nem is Rebeka volna.
Sofia már épp becsukta volna az ajtót, mikor az utolsó pillanatban Zsolt is befutott, és egy óriási csokor virággal, valamint egy kisebb szatyorral toppant be.
- Szia - mosolygott rá Sofia. - Uram isten, de gyönyörű - nézett a virágokra.
- A tiéd - somolygott, s átnyújtotta a hatalmas csokrot, majd egy forró csókra magához húzta a nőt.
- Az enyém szebb! - harsant hirtelen Szilveszter hangja a nappali másik feléből, ahol a kanapén ült, ölében pedig Rebeka, és éppen súgott neki valamit.
- De az enyém nagyobb! - szólt vissza Zsolt ugyanolyan játékos hangnemben.
- Te azt csak hiszed - nevetett a férfi. - Nekem mindenem nagy.
- Ne kezdjétek már megint, fiúk - sóhajtott Rebeka és felállt Szilveszter öléből, hogy aztán a férfit a kezénél foga húzza maga után. - Inkább gyere, szívem - húzta ki a nappaliból, hogy kicsit magukra hagyják Sofiát és Zsoltot.
  Amint Rebeka és Szilveszter eltűntek a konyhában, Zsolt mosolyogva állt meg Sofia előtt zsebre dugott kézzel, aki épp elrendezte a csokrokat egy vázában.
- Szia - suttogta halkan a férfi, mire Sofia halkan felnevetett.
- Szia - suttogta vissza.
  Zsolt közelebb lépett hozzá, majd finoman megragadva a tarkójánál, megcsókolta őt. Sofia gyomra összeugrott, a lába pedig megremegett. Annyira hihetetlen volt, hogy minden csók így hat rá. Miután elváltak egymástól, Zsolt a dohányzóasztalra tett ajándék szatyrot vette a kezébe, majd mosolyogva a nőnek nyújtotta.
- Ez a tiéd.
- Tudod, hogy nem kellett volna - pillantott rá Sofia, de azért mosolyogva nyúlt bele a táskába, hogy kiemelje a benne lapuló üveget. Amikor maga felé fordította, eltátott szájjal bámulta a bort. - Te nem vagy normális - csúszott ki a száján. A kezében pihenő Sassicaia évtizedek óta a családja egyik kedvenc borfajtája volt, különleges, és drága alkohol, el sem hitte, hogy Zsolt vett neki egyet. Könnyes szemmel pillantott fel a barátjára. - Honnan tudtad?
- Lehet kértem egy kis segítséget - vallotta be a férfi. - De ennél többet nem árulok el - rázta meg a fejét.
  Zsolt még pár napja kereste fel Sofia szüleit, hogy ajándék ötletet kérjen tőlük, mert fontos volt neki a nő, és szeretett volna valami különlegessel előállni. Leonora örömmel segített a férfinak, és vezette le őt a borospincébe. Elmesélte, hogy a di Raffaelli családban milyen hagyománya és történelme van a boroknak, hogy mikor milyen borhoz nyúlnak, és bár félve, de megjegyezte, hogy nagyon drága borokról van szó. Miután Zsolt közölte, hogy ez nem számít, a nő megadta az egyik borászat elérhetőségét, ahol a férfi beszerezheti a megfelelő italt, majd hagyta, hogy Zsolt a névjegykártyát az ujjai közt forgatva, elhagyja a birtokot. Néhány napba beletelt, de Zsolt kézhez kapta az üveget, különleges gravírozással a hátulján. Nem csak a borral akart a nőnek kedveskedni, de a palackozásnál kért rá mintát.
  Hangjegyeket gravíroztatott az üvegbe, és amikor Sofia ezt meglátta, nem bírta, és elsírta magát.
- Te tényleg nem vagy normális - rázta meg a fejét, majd átkarolta Zsolt nyakát, és így húzta egy szoros ölelésbe. Sofia újra megcsókolta a férfit, s beleremegett a gyomra, mikor Zsolt a derekára tette a kezét és úgy húzta közelebb magához a nőt.
- Hazamenjünk? - csendült fel hirtelen Rebeka hangja a konyhába nyíló ajtóból, ahol az ajtófélfának dőlve állt, és vigyorogva nézte a szerelmespárt.
- Istenem, dehogy - nevetett Sofia és ellépett a férfitól. - Ne haragudjatok.
- Beka, hagyd már őket - nevetett fel Szilveszter is, és átkarolta barátnőjét.