Szinkópa

9.

  A szünet hamar eltelt, s Sofia már ismét a zenekari árokban állt, hogy elkezdjék a második felvonást. Az első felvonást sokkal jobban szerette a lendületes, indulatos dallamok miatt, de ugyanolyan koncentrációval és elhivatottsággal kezdett neki a következőknek is.
  Büszke volt a zenekarra, amiért ilyen jól játszottak, és hiba nélkül teljesítettek. A tapsrendnek megfelelően vonultak fel a színészek a közös Szívből szeretni refrén után, miközben a zenekar mozdulatlanul, helyéről felállva nézte a közönséget - ahogy az élő volt írva és el volt próbálva. Bár eredetileg nem lett volna a tapsrend része, a színészek és a zenészek is addig tapsoltak, míg Sofia nem engedett nekik, és a fel nem ment a színpadra hogy ő is meg hajoljon. A színpadra szólított Kero kezdte el nógatni a nőt, míg végül mindenki csatlakozott hozzá, és a végén már a közönség is neki tapsolt.
  Mosolyogva érkezett fel a színpadra, hogy aztán Kero mellé álljon. Mindenki felé fordulva tapsolt, így lépett előre néhányat, hogy végül ő is meg hajoljon.
Egész testében érezte szíve minden dobbanását, a vér száguldott az ereiben, miközben a reflektorfény elvakította őt. Le sem tudta volna vakarni arcáról azt a széles vigyort, amit a siker és a tapsban megnyilvánuló elismerés okozott neki. Régen érzett már így, és olyan erőt adott neki, amit szinte már el is felejtett a csöndes évek alatt.
  Mikor az utolsó, közös meghajláshoz érkeztek, egy nagy tenyér fogta közre Sofia kezét, és oldalra pillantva Zsolt barna szemeivel találta szembe magát. Egy pillanatra őszinte, nagy mosoly terült szét a nő arcán, de aztán el is fordította a fejét, mert eszébe jutott, hogy Zsolt miként vélekedik róla a háta mögött. Előreléptek hármat, magasba emelték összekulcsolt kezeiket, majd együtt az egész társulat meghajolt, megvárták amíg a függönyt leeresztik, de amint ez megtörtént, Sofia úgy kapta el a kezét a férfitól, mintha villám csapott volna beléjük, s sietősen indult el az árok felé, hogy még elcsípje zenészeit a gála előtt és megdicsérhesse őket. Bár nem nagyon szokott kiöltözni, most mégis várta, hogy magára ölthesse elegáns ruháját, amit erre az estére választott.
  Sofia szinte menekült Zsolt elől, aki értetlenül állt a színpadon miután a nő elrohant. Mindenképp beszélnie kell vele, és rendeznie kell a félreértést. Lesietett az öltözőbe, hogy még a gála előtt beszélhessen a nővel. Gyorsan átöltözött, de hiába mászkált a folyosókon, Sofiát nem találta.
  Nem csoda, hiszen Sofia ki sem mozdult az öltözőjéből miután beszélt a zenekarral, és elmondta nekik, hogy mennyire hálás amiért ilyen jól játszottak. Tudta, hogy Zsolt keresi, de semmi kedve nem volt vele beszélni. Nincs szüksége olyan emberekre az életében, akik jópofiznak vele, miközben a háta mögött hárpiának tartják. Ezért csak az utolsó pillanatban hagyta el az öltözőjét, amikor ugyanaz a lány kopogott be hozzá, aki az előadás előtt is.
  Végignézett magán az egészalakos tükörben, és megigazgatta a ruhája alját. Spagettipántos, fekete estélyi volt rajta, aminek szívalakú dekoltázsa volt, és erősen tapadt a felsőtestére. A derekától az anyag lazán omlott a lábaira, és egészen a földig ért. Fekete magassarkúja ki sem látszott alóla. Nagyon remélte, hogy nem fog rálépni.
  Felszegett állal sétált végig a folyosón a kis teremig, ahol a többiek és pár külsős - nézők, akik a gálára is vettek jegyet - már ott voltak. Megállt szélül, és onnan figyelte az eseményeket.
  Nem sokkal később megpillantotta Rebekát, aki egy magasított asztal mellett állt, egy gyönyörű sötétkék ruhában, ami a combjáig ért. A felső része csipkézett volt, az ujja egészen lefutott a csuklójáig, hátul azonban teljesen kivágott volt. Sofia elhúzta a száját, mert kirívónak találta, de azt be kellett ismernie, hogy Rebekának igen is jól állt. A lány épp felnevetett valamin, amit Dolhai Attila mondott, aki Szilveszter és Zsolt között állt. Mindhárom férfi öltönyt viselt, a nyakkendőjük volt csak más. Szilveszteren sötétkék volt, ami tökéletesen passzolt barátnője ruhájához. A nevető Attilán piros nyakkendő volt egy fehér inggel, zakója a mögötte lévő bárszék támláján pihent. Sofia ezután a harmadik férfit, Zsoltot mérte végig, akin fekete ing volt sötétszürke nyakkendővel, rajta egy ugyanolyan színű zakó. Amikor tetőtől talpig végigmérte őt, tekintetük találkozott, majd Zsolt elnézést kérve a körülötte állóktól, elindult a nő felé.
  Zsolt már akkor kiszúrta Sofiát, amikor megjelent, de túlságosan is lekötötte őt kollégája, aki a múlt hétvégéjét mesélte a többieknek. Most azonban a téma ellaposodott, tökéletes alkalom volt arra, hogy odamenjen a nőhöz, és beszéljen vele.
  Sofia azonnal arrébb sétált, de pechjére az igazgatóba futott bele.
- Drága Sofia, hagy dicsérjem meg személyesen is - mosolygott a férfi, majd merev ölelésbe vonta őt. - Igazán remekül vezényelt, biztos vagyok benne, hogy erre az estre sokáig emlékezni fognak még, és ez a maga érdeme.
- Nagyon köszönöm igazagató úr, de ha megbocsát... - lépett volna arrébb, de Kero közbevágott.
- Ugyan, igyon csak velem egy pezsgőt - nyújtotta a nő felé a poharat, amit az imént elhaladó pincérfiú tálcájáról vett le.
  Sofia kelletlenül vette el az alkoholt, és mosolyt erőltetett az arcára. Talán, ha a férfival beszélget, Zsolt nem fog utánajönni.
- Az évfordulóra, és a tehetséges karmesterre - emelte meg a poharát Kero.
- Az évfordulóra - tett ugyanilyen mozdulatot Sofia, majd összekoccintották a poharat. Sofia nem szerette a pezsgőt, de egy kis fintorral lenyelte a folyadékot.
- A fenébe is! - morgolódott Kero. - Nem megmondtam ezeknek, hogy csak száraz pezsgőt szolgáljanak fel? - mutatott abba az irányba, amerre a pincér elhaladt. - Ne haragudjon Kedves, de beszélnem kell a pincérekkel - mosolygott kedvesen, majd el is tűnt.
  Sofia azonnal megfordult, hogy elmeneküljön Zsolt elől, de az végig mögötte állt, ezért nekiütközött.
- Elnézést, de sietek - mondta zavartan, majd ki akarta kerülni a férfit, de az megragadta a karjánál fogva, és visszarántotta.
- Most nem mész el, beszélni fogunk.
- Nincs mit megbeszélnünk - motyogta a nő. - És engedj el!
  Zsolt eleresztette a karját, de továbbra is ott állt előtte, és esze ágában sem volt elengendi Sofiát, amíg el nem mondja, hogy mennyire félreértette őt és Szilvesztert.
- De igenis van, és most végig fogsz hallgatni! - erősködött Zsolt, és Sofiát már az is megállásra kényszerítette, hogy a férfi milyen határozott és parancsoló volt. Még soha nem hallotta őt így beszélni, az pedig, hogy pont vele teszi ezt, eléggé elbizonytalanította. Egyrészt mélységesen felháborította, hogy így beszél vele, másrészt viszont lenyűgözte, hogy sértegetés nélkül is határozott tudott lenni. A maga szigorát és keménységét ismerve mindig is határozott férfit választott maga mellé, akár csak barátnak is.
  A döbbenetet kihasználva kezdett el beszélni a férfi.
- Teljesen félreértetted azt, amit Szilveszterrel beszéltünk - hadarta, s esélyt sem adott rá, hogy Sofia közbe vágjon. - Nem rólad volt szó, hanem az új tánctanárról - magyarázta. - Borzasztóan meghajtja a táncosokat és Szilveszter félti Rebekát, ami valahol érthető, de egy kicsit talán túlzás, mert hát ez a munkája, és...
- Zsolt! - szólt rá Sofia, miközben a férfi még mindig magyarázott, s immár hadonászni is kezdett zavarában. - Állj!
- Figyelj, a lényeg az, hogy nem rólad beszéltünk - sóhajtott a férfi.
- Ne haragudj a gyerekes viselkedés miatt, de tényleg azt gondoltam, hogy én vagyok a téma, mert tudom, hogy kemény kézzel fogom a zenészeket - sóhajtott a nő, s most ő volt az, aki zavarban volt.
- Tökéletesen végzed a munkádat - nyugtatta meg Zsolt mosolyogva. Nagyon örült, hogy tisztázták a dolgot, mert iszonyatosan zavarta, hogy a nő azt hiszi, rossz véleménnyel van róla és kibeszéli a háta mögött. - Most megígérem - tette még hozzá. - Hogy hű leszek önmagamhoz, és ha valami szúrja a szemem, akkor egyenesen neked fogom mondani. Rendben?
- Tökéletes - mosolyodott el Sofia, s ahogy Zsolt kezet nyújtott alkujuk megpecsételése alkalmából, felnézett a férfi arcára.
  Eltávolították már Paris sminkjét, és a hajlakkot is lemoshatta hajáról, mert most a megszokott, kócos stílusban meredeztek tincsek a plafon felé. Tekintetük egy pillanatra összekapcsolódott: a két barna szempár egy másodperc erejéig találkozott, bár ez mindkettejüknek hosszabbnak tűnt.
- Minden rendben? - lépett hirtelen melléjük Rebeka vidáman, nyomában Szilveszterrel. Sofia csak ekkor vette észre, milyen közel áll Zsolthoz, s úgy lépett el, mintha bűntényt követett volna el.
- Beka, mondtam, hogy ne zavard őket - morogta Szilveszter, mire a lány látványosan intett egyet felé, amolyan "pont nem érdekel" stílusban, mire Sofia szemöldöke magasra szaladt. Mikor ilyen közel értek, ekkor vette csak észre, hogy Rebekának milyen fullos sminkje van. Bár Zsolttal való múltkori beszélgetésük alkalmával a nő megértette, hogy Rebeka és Szilveszter miért alkotnak jó párost és többször is látta őket, ahogy őszinte, szerelmes pillantást váltanak, a lány ilyen megmozdálasakor, mint a mostani is, erősen kétségbe vonta mindig, hogy valóban illenek egymáshoz.
- Persze - felelt Zsolt, s zavartan vakarta meg tarkóját. - Csak elmagyaráztam a félreértést Sofiának.
- Milyen félreértést? - ráncolta szemöldökét a lány, s Szilveszterre nézett.
- Zsocival az új tanárodról beszélgettünk, és minden bizonnyal Sofia félreértette és azt hihette, hogy róla van szó - magyarázta kimérten Szilveszter.
  Sofia figyelmét az sem kerülte el, hogy a páros még ekkor is egymás kezét szorongatta.
- Á, értem - bólogatott Rebeka. - Mikor is volt ez?
- Amikor te rosszul lettél - vágta rá Sofia. - Mond csak, már minden rendben?
  Rebeka egy pillanat alatt lefehéredett, és láthatóan szorított rá párja kezére, aki szintén megilletődve állt mellette, és le sem vette róla a szemét. Visszaszorította a kezét, mintha ezzel is megbeszéltek volna valamit, ám mielőtt Rebeka szóra nyitotta volna a száját, egy kissé bohókás alak állt meg mellettük, diktafonnal a kezében.
- Elnézést, hogy félbeszakítom magukat, de ritka alkalom, hogy ennyi tehetséget egy helyen talál az ember - kezdett bele az idegen nő. - Fülöp Hedvig vagyok, újságíró. Nagy megtiszteltetés lenne, ha készíthetnék magukkat egy interjút a gálával kapcsolatban - rázott kezdet a döbbent társasággal.
  Olyan hévvel robbant be közéjük, hogy még Szilvesztert is rá bírta venni, hogy kezet fogjanak, amitől Sofiának el kellett mosolyodnia. Láthatóan Zsoltnak is feltűnt, hogy barátját meglepte a hirtelen mozdulat, mert az ő szája is felfelé görbült.
- Persze, szívesen interjúzunk - vágta rá Rebeka. Sofia csak arra tudott gondolni, hogy ki akar térni a válasz elől, de a lány már igazán kiismerhette volna a pár nap alatt. Eleget beszéltek a próbák közti szünetben ahhoz, hogy tudja, Sofia nem nyugszik, amíg valamire választ nem kap.
  Az interjú rövidebb volt, mint amire Sofia számított, bár ez leginkább a gyorsan mindent megfogalmazó, láthatóan távozni vágyó Szilveszternek volt köszönhető.
  Sofiának nem ez volt az első interjúja, és nem is ennél volt a leginkább zavarba, mégis valamiféle különös érzés terjengett benne az egész beszélgetés alatt. Látszott az újságírón, hogy borzasztó lelkes és energiával telt, míg Sofia egyre inkább kezdett fáradni. Még egy utolsó kérdésre nyitotta száját a nő, mikor felcsendült egy lágy dallam, és Rebeka felkiáltott.
- Jajj, imádom ezt a dalt! Emlékszel, mikor mi énekeltük? - fordult csillogó szemmel Szilveszter felé, és átkarolta a nyakát. Zsolt látta barátján, hogy bár igyekezett az újságíró és Sofia előtt nem elnevetni magát, mosolyát nem tudta elfedni.
- Emlékszem - somolygott a férfi.
Sofia nehezen tudta elképzelni, ahogy ez a furcsa páros az olasz Vivo per lei dalt énekli. Ha hazaér, mindenképpen rá kell keresnie, hátha készült róla felvétel - ezt látnia kell.
- Gyere, táncoljunk - ragadta meg párja kezét a fiatal nő, és húzni kezdte a parkett számára üresen hagyott, középső tér felé.
- Nem hiszem, hogy... - kezdte Szilveszter, s bár már eltávolodtak, Sofia még hallott az erre érkező, tettetett mogorvasággal telt választ.
- Akkor is táncolunk!
  Sofia nem bírta ki, el kellett nevetnie magát a lány viselkedésén, és azon, hogy természetesen a mogorva, elzárkózó Szilveszter egy pillanattal később már úgy táncolt Rebekával, mint egy szerelmes kistini a bálban.
- Megbocsájt? - nézett Zsolt az újságíró nőre, majd mindenféle bejelentés vagy engedély nélkül megfogta Sofia kezét, és a parkettre vezette.
  Sofia döbbenten követte Zsoltot a kialakított táncparkettre, aki azonnal megragadta a derekánál fogva, és közelebb húzta magához, hogy a kezdeti lassú dallamokra vezesse őt. Sofia rettenetesen zavarban volt, sosem állt ennyire közel a férfihez, a szíve a torkában dobogott, és az, ahogy Zsolt ránézett, csak rátett egy lapáttal. Bal keze a férfi vállán pihent, míg a jobbal megfogta Zsolt másik kezét, amit kitartottak maguk mellé. Próbált nem a férfire pillantgatni, de akaratlanul is rátévedt a tekintete, és ahogy a pillantásuk összekapcsolódott, Sofia úgy érezte, menten összeesik.
  Zsolt le sem tudta venni a szemét róla. Már rég elfogadta és bevallotta magának, hogy nem közömbös neki a nő, mégis tudta, hogy vissza kell fognia magát, hiszen vőlegénye volt. Mégsem bírta ki, szorosan magához húzta Sofiát, és amikor a dal felgyorsított, a többi táncos közül, aki továbbra is lassúzott, kilépett, és nagy lendülettel kezdte vezetni a tömegben.
  Sofia érezte, hogy egyre többen kezdik őket bámulni, de most valahogy egy kicsit sem érdekelte. Zsoltra koncentrált, és a zenére. Egymás szemébe nézve lépkedtek a dallamok ritmusára, Zsolt néha megpörgette őt, majd amikor újra lassúvá vált a dal, ismét jobbra-balra kezdtek lépkedni. Olyan természetes volt a kettejük tánca, mintha már évek óta partnerek volnának.
  A nagy lendületben Sofia kontyjából kicsúszott egy tincs, amit Zsolt automatikusan tűrt a füle mögé, és mélyen a szemébe nézett. Sofia lélegzete elakadt, de mielőtt bármit is reagálhatott volna, megszólalt a táskájában lévő telefonja. Azonnal kapott az alkalmon, és ellépett a férfitől. Előkereste a mobilt, amin Angelo nevét olvasta, miszerint videóhívást kér.
- Vedd fel - mutatott a készülékre Zsolt, majd az állán végigsimítva lépett hátra, hogy a büféasztalhoz lépve igyon valamit.
  Sofia bámult utána egy darabig, de a telefon egyre csak csöngött a kezében, ezért kisietett a teremből, hogy keressen egy nyugodt helyet, és felvegye.
  Sofia szíve a torkában dobogott és egy bűnös pillanatra az is megfordult a fejében, hogy esetleg nem veszi fel. De miért is nem akarja felvenni? Miért nem akar Angelóval beszélni? Végül gondolatait elhessegetve fogadta a hívást.
  Mindeközben Zsolt idegesen járkált a fal mentén egy pohár pezsgő társaságában. Tényleg volt egy közös pillanatuk tánc alatt? Tényleg forrt köztük a levegő, vagy csak ő érezte így? Nagyot kortyolt az italból és igyekezett kiverni a fejéből Sofia barna szemeit, ahogy felpillant rá, s inkább arra gondolt, hogy a nőnek párja van. Tényleg igyekezett, de nem járt sikerrel.
  A zene elhalt, majd egy újabb dallam csendült fel.
- Na, gyere csak - szólt hirtelen az elé perdülő Rebeka, s nyakkendőjénél fogva a parkettre húzta. - Beszélgessünk, öreg barátom - mondta nagy komolyan. Zsolt nem tudhatta, de néhány perccel ezelőtt Rebekáék is látták Sofiával közös táncát és határozott szándékuk volt kideríteni, mi zajlik köztük. Ehhez pedig a legmegfelelőbb eszköz Rebeka volt.
  Zsoltnak reagálni sem volt ideje, Rebeka már is a tömeg közé húzta, és átkarolta a nyakát. A férfi megfogta Rebeka kezét, és derekát, de közel sem érezte magát olyan jól, mint pár perce Sofiával.
- Mi van veled? - mosolygott kedvesen Rebeka.
- Mi lenne? - kérdezett vissza Zsolt.
- Zsoci, mindketten tudjuk, hogy mire akarok kilyukadni, szóval mi lenne, ha átugornánk azt a részt, mikor értetlenkedsz és végre a lényegre térnénk? - mondta Rebeka.
- Nem értem mire gondolsz - nézett félre Zsolt.
- Most tényleg kérdezzek rá? - forgatta a szemét a lány.
- Attól, hogy felteszed a kérdést, még nem biztos, hogy válaszolok - mondta Zsolt, majd megpörgette Rebekát. Amikor a lány újra a karjaiban volt, folytatta. - Szilveszter küldött?
- Nem, magamtól jöttem. De most már igazán elmondhatnád, hogy mi van közted és Sofia közt - húzta össze a szemét. Zsolt hatalmasat sóhajtott, aztán beszélni kezdett.
  Eközben Sofia keresett egy csendes folyosórészt, ahol nyugodtan beszélhet Angelóval. A telefont maga elé tartva fogadta a hívást, és mosolygott a kamerába.
- Caio - köszönt olaszul, miközben nekitámaszkodott a falnak.
- Caio - mosolygott a férfi. - Milyen csinos vagy.
- Köszönöm - jött zavarba a nő.
- Hogy sikerült a darab? - kérdezte Angelo.
- Szuper volt - bólintott Sofia. - Most van a gála, és...
- Akkor hagyjalak? - szakította félbe a férfi.
- Dehogy is - rázta meg a fejét azonnal. - Örülök, hogy hívtál - mosolygott, majd összehúzta a szemét, és úgy hunyorgott a kamerába. - Hol vagy? - Angelo egy kanapén ücsörgött, mögötte hatalmas ablakok, ami határozottan nem a szállodához tartozott, ahol eddig volt a férfi.
- Egy kollégámnál. Sikerült az egyik üzleti megbeszélés, ezért ünneplünk - mondta Angelo, majd miután látta Sofia kétkedő tekintetét, megfordította a kamerát, ezért pár öltönyös fickó jelent meg a képen, amint egy asztalnál beszélgetnek. - Látod? Sokan vagyunk, csak megkértem őket, hogy amíg veled beszélek, ne hangoskodjanak.
- Érezd jól magad - mosolygott Sofia, majd felkapta a fejét, mert egy ajtó hangosan csapódott be, majd abban a pillanatban Zsolttal akadt össze a tekintete. Visszafordította a fejét a telefonhoz, és próbálta kizárni a pár méterre álló férfit.
- Baj van? - kérdezte Angelo.
- Nem, dehogy is, csak - pillantott fel - kerestek, de nem fontos.
- Nehogy miattam maradj le a köszöntőről - nevetett fel a férfi.
- Az már lement - mosolygott Sofia.
  Pár pillanatig hallgattak, egyikük sem tudott mit mondani. Az elmúlt időben ezek a szünetek egyre hosszabbak és kínosabbak voltak, egyikük sem értette, hogy miért van ez. Vagyis, Sofiának mindig bekúszott egy kósza gondolat, de azonnal el is vetette mindig.
- Akkor... Khm - köszörülte meg a torkát Angelo - Hagylak is, biztos van fontosabb dolgod is, minthogy velem beszélj. Ez az első gálád a színházban, ne maradj le róla.
- Jól van - mondta Sofia. - Mikor jössz haza? - Angelo hosszan hallgatott, de végül válaszolt.
- Holnapután reggel. Meglepetésnek szántam, hogy az évfordulónkra otthon leszek, de nagyon hiányzol, és úgyis kifecsegtem volna.
- Te is hiányzol - válaszolt Sofia, de a szíve mélyén érezte, hogy ez nincs teljesen így, amitől borzalmasan érezte magát.
- Szeretlek, holnap beszélünk - köszönt el a férfi, majd kinyomta a hívást.
- Szia - suttogta a nő.
  Annyira galádnak érzi magát, amiért így viselkedik Angelóval, de képtelen lenne elengedni. Olyan régóta vannak együtt, és olyan sok mindenen mentek keresztül. Szerves része volt az életének, és bár ezalatt a pár nap alatt rájött, hogy megvan nélküle is, teljesen mégsem tudta volna elengedni. Addig pedig nem is akarta, amíg magában nem tisztázódnak az érzései és a gondolatai.
  Hirtelen két cipőt pillantott meg maga előtt, mire felkapta a fejét.
- Beszélnünk kell - mondta Zsolt egyenesen a szemébe nézve, mire Sofia torka teljesen kiszáradt.