Szinkópa

17.

Eközben Zsolt határozott léptekkel hagyta el a színházat, s ült be fekete autójába. Már így is késésben volt. Azt beszélték meg Lillával, hogy együtt vacsoráznak négyen, viszont a Rómeó és Júlia próba annyira elhúzódott, hogy képtelen volt időben elszakadni a színházból. Ahogy beült az autóba, a szélvédőre erősített tartóba tette telefonját, és azonnal tárcsázta volt felesége számát, hogy szóljon neki, úton van.
- Merre vagy? - szólt bele köszönés nélkül a nő, mire Zsolt akarva-akaratlanul is grimaszolt egyet. Utálta, mikor ilyen éles hanggal szólt hozzá Lilla.
- Sietek, nyugi - mondta inkább ő is, bár feltett szándéka volt, hogy előtte köszönjön, ám Lilla stílusa teljesen kizökkentette mondandójából. Miközben beszélt, kikanyarodott parkolóhelyéről, és elindult volt lakásuk felé, ahol már hárman vártak rá. Nem szeretett késni, főleg nem a fiaitól. - Elhúzódott a próba.
- Miért nem szóltál? - kérdezett vissza reflexszerűen a nő, bár ő is jól tudta, hogy ilyen próbák alkalmával a telefonközelség szinte lehetetlen. Húsz évig voltak együtt, így Zsolt tökéletesen tisztában volt vele, hogy Lilla nem számonkérésből kérdezte, és miután kimondta a szavakat, ő is rájött, hogy sehogy sem tudott volna előre szólni a csúszásról.
- Megyek, és ez a lényeg - enyhült meg a férfi. - Vigyek valamit?
Fogalma sem volt róla, hogy Lilla főzött-e, és ha igen, akkor mit, mert nem beszélték meg előre, csak azt, hogy ma együtt vacsoráznak négyen.
- Nem kell, főztem. Ne gondolj nagy dologra, nem volt sok időm - magyarázta Lilla.
- Jól van. Nemsokára ott vagyok - mondta Zsolt.
- Rendben - mondta a nő, majd kinyomta a hívást.
Zsolt megcsóválta a fejét, és kilépett a hívásból, majd lezárta a telefonját. Sosem szerette, ha Lilla ennyire élesen beszél vele, mintha minden az ő hibája lenne, mintha a nőnek nem lett volna köze ahhoz, hogy szakítottak. Lilla is jól tudja, hogy bármennyire is próbáltak együtt maradni, nem sikerült. Nem tehetnek arról, hogy ennyi év után jöttek rá, hogy nem valók egymáshoz.
Ez a vacsora fontos volt Zsoltnak, és borzalmasan érezte magát, amiért késésben van. A fiai éppcsak megbékéltek azzal, hogy ő külön költözött, nem akart rögtön azzal indítani, hogy elkésik. Persze, a forgalom is ellene volt, dugóba került, és félóra késéssel ért volt lakására. Felsietett a lépcsőn, és kifulladva állt meg az ajtó előtt. Igyekezett rendezni a vonásait, majd becsöngetett. Nagyobbik fia, Zsombor nyitott ajtót, és amikor meglátta az előtte álló férfit, boldog mosoly terült szét az arcán, és ragyogó szemmel kiáltott fel.
- Apa! - ugrott a nyakába, mire Zsolt felkapta, és nevetve puszilta meg az arcát.
- Szevasz, Kiskrapek - borzolta meg a haját, mire a kisfiú felkacagott.
Zsolt lerakta a fiát, majd miután kibújt a cipőjéből és a kabátjából, együtt sétáltak a konyhába, ahol a kisebbik fia Bulcsú, és volt felesége fogadta.
- Apa! - nyújtotta el a szót Bulcsú, majd odaszaladt Zsolthoz, és átölelte a derekát. A férfi lehajolt, és őt is megölelgette, mielőtt Lillához fordult volna.
- Késtél - dörrent rá.
- Mondtam, hogy elhúzódott a próba, és dugóba is kerültem - mondta Zsolt. - És légyszíves, legalább most ne veszekedjünk.
- Én nem veszekszem - mutatott magára a nő felháborodottan.
- De fogunk, ha ilyen hangnemben beszélsz - sóhajtotta a férfi. Fáradt volt, és semmi kedve nem volt ahhoz, hogy vitába keveredjen a nővel. A fiaival szívesen töltötte az időt, de Lilla, akárhányszor csak találkoztak, vagy arra kéri, hogy próbálják meg megint, vagy pedig nekiesik, és ordibálás lesz a vége. Egyikhez sem volt kedve.
- Miért, milyen hangnemben beszélek? - kérdezte Lilla gúnyosan, és összefonta maga előtt a karjait.
- Lilla, kérlek - sóhajtott a férfi. - Legalább a fiúk előtt ne csináld ezt.
- Mégis mit?
Zsolt megdörzsölte az orrnyergét, de mielőtt válaszolhatott volna, Bulcsú elkezdte húzogatni a nadrágját, hogy figyeljen rá. Lepillantott hét éves kisfiára, aki magyarázni kezdte, hogy milyen jól teljesített az iskolába, és szeretné, ha az apja megnézné, milyen szépen tudja már leírni az ABC jó néhány betűjét.
- Jól van, de utána vacsorázzunk végre, mert már késő van - felelte Zsolt, és megfogta Bulcsú kezét, hogy együtt menjenek be a kisfiú szobájába, ahol a füzeteit és könyveit tartotta. Mielőtt kiléptek volna a konyhából, még vetett egy pillantást Lillára, s igyekezett egyértelműen üzenni tekintetével, hogy mire visszajönnek, nyugodjon le a nő. Lilla csak megforgatta a szemét, és a konyhaszekrény felé fordult, hogy tálalni kezdjen, miközben Zsombor is kisietett a konyhából, hogy ő is nyaggatni kezdje Zsoltot.
Lilla nagyot sóhajtva támaszkodott a pultnak, amint egyedül maradt. Mégis mit művel? Zsolt közelében megőrült, egyszerűen elvesztette a türelmét és a semmiért is mérges lett. Ilyen lenne egy válás? Ilyen szépen lassan megutálni valakit? De ő nem akarja utálni volt férjét, és normálisan akar viselkedni - ez az egész, túl abszurd helyzet mégis megbolondította. Megfogadta, hogy az este további részében igyekszik majd kulturáltan, mérsékelten viselkedni, és nem leordítani a férfi fejét. Ez a fiúknak sem tesz jót.
Mikor Zsolt visszatért a gyerekekkel, Lilla izmai újra megfeszültek, de emlékeztetnie kellett magát saját, néhány perccel korábban tett ígéretére, így csak vett egy mély levegőt, majd mosolyogva feléjük fordult.
- Szedhetek vacsorát?
Zsolt értetlenül pislogott a nőre miután leült a gyerekekkel az asztalhoz. Mi ez a hangulatingadozás? Amikor a férfi nem válaszolt, az egyik fiú kérte az anyját, hogy szedjen neki, majd a másik is a vacsoráért könyörgött. Zsolt nézte, ahogy Lilla nevetve csitítgatja a gyerekeit, majd sorban szed nekik belőle. Most egészen úgy nézett ki, mint amikor még házasok voltak, és minden rendben volt. Nézte barna, középhosszú haját, amit a nő szabadon hagyott, így félig az arcába lógott. Nézte a mosolyát, amit régen annyira szeretett, amivel mindig levette a lábáról. Nézte a szemét, ami mindig csillogott, akárhányszor egymásra néztek, és amiből mindig tudta, hogy mire gondol a nő. Ez a csillogás az évek alatt elhalványult, és mára már csak tompán meredt rá, és hiába állítja be úgy, hogy még szereti a férfit, Zsolt ismeri már annyira, hogy tudja; ez nem így van. A gyerekek miatt próbálták megmenteni a kapcsolatukat, és Lilla dühös volt rá, amiért ő mondta ki végleg, hogy ez nem megy. Dühös volt, amiért magukra hagyta őket a lakásban, és amiért a fiainak félig apa nélkül kell felnőnie. Persze, ezt a nő sosem mondta ki, de Zsolt mindannyiszor látta a szemében. Lilla most úgy nézett a gyerekeire, ahogy régen őrá, ugyanazzal a csodálattal és szeretettel. Zsoltot megmosolyogtatta ez az apró észrevétel, de azonnal elkomorodott, amikor újra belécsapott a felismerés, hogy már nem szereti a nőt. Pedig annyira akarta! Szerette volna, ha a fiai rendes családban nőnek fel, de ahogy nézte volt feleségét, semmit nem érzett, egy apró kis szikrát sem.
Lilla váratlanul fordult hozzá, továbbra is mosolyogva, de ahogy találkozott a tekintetük, Zsolt látta, ahogy a nő szeméből kihuny a csodálat és a szeretet. Nem vette magára, tudta, hogy ő is pont ilyen üres tekintettel néz rá, mégis meglepődött, hogy mennyire észrevehető a változás. Vagy csak azért, mert olyan sokáig voltak együtt, és ismeri őt? Ismeri egyáltalán?
- Mennyit kérsz? - szakította ki a gondolataiból Lilla, és mosolyogva felmutatta a húsos tálat.
- Egy elég lesz - mondta Zsolt, majd megvárta, amíg a nő kiszedi a tányérjára a szelet húst.
- Krumplit?
- Kérek.
Annyira idegenek voltak egymásnak. Annyira nem érezték, hogy valaha is összetartoztak volna, de ahogy a gyerekeikre pillantottak, tudták, hogy félre kell rakniuk az egymás iránt érzett sérelmeket, és legalább előttük normális felnőtt módjára viselkedni. Miután Lilla is szedett magának, egymásra mosolyogtak, és jó étvágyat kívánva láttak hozzá a vacsorához.
Ahogy Zsolt Lillára pillantott, szent meggyőződése volt, hogy ez lesz élete legkínosabb vacsorája - igen, még Sofia szüleit is übereli -, és síri csendben fog telni, ám ahogy a villa először az ajkaihoz ért, Zsombor megszólalt. Két fia végigbeszélte az egész vacsorát, s érezhetően két szülőjüket is igyekeztek bevonni több-kevesebb sikerrel. Zsombornak és Bulcsúnak be nem állt a szája - Lilla többször rájuk is szólt, hogy evés közben nem illik beszélni, de mit sem számított, mert annyira élvezték Zsolt jelenlétét, hogy egyszerre mindent meg akartak osztani vele, mintha soha többé nem lenne lehetőségük rá.
Zsolt örömmel hallgatta a fiait, majd nevetve mesélt nekik a színházról, amikor arról kérdezték. Szerette, hogy a fiúk ennyire érdeklődnek a munkája iránt, és nem csak az anyjuktól kérdezősködnek. Amikor Lilla szólt a fiúnak, hogy már késő van, és ideje lefeküdni, azok nyafogva kérlelték, hogy csak még egy kicsit hadd legyenek az apjukkal, de a nő ellentmondást nem tűrően küldte el őket a fürdőbe. A gyerekek szomorúan pillantottak az apjukra, majd elindultak, hogy fogat mossanak.
Miután a két fiú kiment a konyhából, Lilla egy fáradt sóhajjal kezdett elpakolni az asztalról.
- Hagyd, megcsinálom - intett Zsolt, mikor a nő mosogatni kezdett volna, majd mellé lépett, és kivette a kezéből a mosogatószivacsot.
- Köszönöm - nézett rá hálásan Lilla, és ezúttal teljesen őszintének tűnt.
A férfi belekezdett a mosogatásba, amíg volt felesége elpakolta az ételt. Némán tettek-vettek a konyhában, nem szóltak egymáshoz, de mindketten érezték, hogy igenis vár rájuk egy beszélgetés, amit már nagyon régóta húznak, viszont ennél tovább már nem lehet. Nem kerülhetik a témát, meg kell beszélniük a válást, és az elkövetkezendő időket, hogy legalább a gyerekek miatt fent tartsák a látszatot, hogy jóban vannak, és nem akarják minden alkalommal, amikor találkoznak, letépni egymás fejét.
- Hol voltál az elmúlt hetekben? - kérdezte hirtelen Zsolt. Amióta lezajlott az utolsó tárgyalás a válással kapcsolatban, most találkoztak először a nővel, és el sem tudta képzelni, hogy miért nem látta a színházban. Volt párszor, hogy ő ment a fiúkért délután, de akkor is mindig a nagyszülőkhöz - Lilla szüleihez - vitte őket, azok meg egy szót sem szóltak arról, hogy merre van a nő.
- Nyaraltam - mondta Lilla, mire Zsolt kezében megállt a tányér, amit épp a csepegtetőre akart rakni, és elkerekedett szemmel fordult meg.
- Mit csináltál? - kérdezte döbbenten.
- Nyaraltam - ismételte meg a nő, miközben megrántotta a vállát.
- Csak úgy itt hagytad a fiúkat? Miért nem szóltál? Lehettek volna nálam - háborodott fel Zsolt. - Végül is, én vagyok az apjuk!
- Az lehet, de tudom, hogy mennyire szeszélyes vagy, és nem boldogultál volna velük! - csattant fel a nő.
Zsolt elképedve nézett volt feleségére, és el sem hitte, hogy a nő tényleg megütötte ezt a hangsúlyt.
- Ezt mégis honnan veszed? - kérdezte nyugodtan a férfi. - Szerinted nem vagyok képes a saját fiaim nevelésére?
- Sosem boldogultál velük - rázta meg a fejét Lilla.
Mielőtt Zsolt visszavághatott volna, Bulcsú rohant be a konyhába.
- Apa, olvasol nekünk? - kérdezte a kisfiú, miközben hatalmas bociszemeket meresztett az apjára.
- Persze - fogta meg a kisfia kezét Zsolt, majd egy utolsó pillantást vetve Lillára, együtt sétált be Bulcsúval a gyerekszobába.
Lilla fáradt sóhajt eresztett, és megtámaszkodott a pulton. Mégis hogyan mondhatott ilyet? Mi ütött belé? Alig egy órája, hogy megígérte magának, hogy kedves lesz a volt férjével. De annyira dühös lesz, amint meglátja. Nem tehetett róla, őt hibáztatta, amiért nem működött a kapcsolatuk, pedig jól tudja, hogy ez nem így van. Egyikük sem hibás, egyszerűen nem passzoltak egymáshoz, és ennyi. Újabb sóhajt eresztett, majd nekilátott, hogy befejezze a konyha rendbeszedését. Miután nagyjából fél óra múlva Zsolt még mindig nem jött ki a gyerekektől, úgy döntött, hogy lefürdik, és megpróbálja magát összeszedni, hogy majd normálisan tudjon beszélni a férfival.
Amikor kijött a fürdőből, Zsolt a kanapén ült, és egy ottfelejtett játékautót tologatott az asztalon. Lilla megállt az ajtóban, karba tett kézzel nekidőlt az ajtófélfának, és úgy nézte volt férjét. Így annyira gyermekinek tűnt. Nem vette észre, hogy figyeli, így alaposan végig tudta nézni. Az utolsó tárgyalás óta nem találkoztak, és bár sosem hitte volna, de azóta Zsolt változott. Az arca beesettebb volt, és sokkal nagyobb karikák húzódtak a szemei alatt. Az arca fáradt volt, a haja rendezetlen, és az öltözködése is lazább lett.
- Köszönöm, hogy lefektetted a fiúkat - szólalt meg, mire Zsolt felkapta a fejét, és félrerakta a kisautót.
- Szívesen - bólintott, majd felállt a kanapéról. Lilla beljebb lépett a nappaliba, és megálltak egymással szemben.
- Bocsánatot szeretnék kérni a mai viselkedésemért - sóhajtotta a nő. - Nem hittem volna, hogy ennyire... Nehéz lesz majd.
- Mondtam, hogy segítek, ahol csak tudok - mondta Zsolt. - Nem kell, hogy egyedül menj ezen végig, hiszen ketten vagyunk. Ketten hoztuk meg ezt a döntést, és ketten is fogjuk végig csinálni - lépett közelebb Lillához. - Szeretnék a fiúk életének a részese lenni, és szeretném, ha az, hogy mi már nem vagyunk együtt, ne befolyásolja a kapcsolatomat velük. És azt is szeretném, hogy kettőnk közt se legyen feszültség, mert hidd el, ez egy idő után nagyon is észrevehető lesz.
- Én is ezt szeretném - suttogta Lilla a padlót nézve. - Annyira magamra akartam vállani az egészet, mert téged hibáztattalak. Te mentél el innen, gondoltam akkor minden a te hibád, és ha rád fogom az egészet, akkor nekem könnyebb lesz. De tévedtem - rázta meg a fejét. - Az első hét után besokalltam, és el kellett mennem. A fiúkat lepasszoltam anyámhoz, aki nem kérdezett semmit, csak megértően bólogatott, miközben téged szidott - nevetett fel keserűen.
- Sosem szeretett - mosolyodott el Zsolt.
- Nem - mondta Lilla is mosolyogva.
- Miért nem szóltál? - kérdezte halkan a férfi.
- Mert haragudtam rád, aztán pedig túl nagy volt a büszkeségem, hogy bevalljam, hogy egyedül képtelen vagyok felnevelni a saját gyerekeimet.
- A fiúk egyszer sem mondták, hogy nem vagy itt - ráncolta a szemöldökét Zsolt.
- Mert megkértem őket, hogy ne tegyék - rántotta meg a vállát a nő. - Olyan szófogadók tudnak lenni- mosolyodott el. - Sajnálom, hogy nem szóltam, belátom, hogy ha nem teszek úgy, mintha te nem lennél, akkor most nem lennék ekkora roncs.
- Nem vagy az - lépett egyet előre Zsolt, és kinyújtott karral megfogta a nő vállait. - Próbáltad bebizonyítani, hogy egyedül is boldogulsz. Igaz, hogy előtte össze kellett magad szedned, de mit számít az? Ha nem tudnád egyedül nevelni őket, akkor már rég egy otthonban lennének - nevette el magát halkan a férfi.
- Ilyet ne is mondj - rázta meg a fejét Lilla.
- Tudom, hogy boldogulsz, vagy annyira erős, de ha bármi baj van, bármilyen segítség kell, ha vigyázni kell a fiúkra, kérlek, hogy szólj - nézett mélyen Lilla szemébe. - Ezentúl pedig szeretnék a lehető legtöbb időt a fiaimmal tölteni, ezért ha szabadnapom van, szeretnék velük lenni. Nem azt mondom, hogy minden szabadnapomon, hanem...
- Akkor jössz ide, amikor csak akarsz - szakította félbe Lilla. - A te gyerekeid is, akkor látogatod meg őket, amikor szeretnéd. És ne haragudj, hogy azt mondtam, hogy nem boldogulnál velük, ndm tudnád felnevelni őke.
- Köszönöm - mosolyodott el Zsolt, majd egy ügyetlen ölelésbe vonta Lillát, aki esetlenül visszaölelte.
Kényelmetlenül érezték magukat, ezért hamar elengedték egymást.
- Nos - köszörülte meg a torkát Zsolt - Azt hiszem jobb, ha megyek. Késő van, és még megígértem Zolinak, hogy beugrom hozzá - nézett az órára.
- Jól van - bólintott Lilla, majd kikísérte volt férjét.
Miután elbúcsúztak, Zsolt elindult a haverjához, aki még a próbák közt kérte meg, hogy ugorjon fel hozzá, és bár nem ígért semmit, rosszul érezte volna magát, ha nem megy el, és túl kíváncsi volt, hogy mit akarhat tőle a kollégája. És nem mellesleg egy üveg sör is jól esett volna neki.
Miután leparkolt Bereczki Zoltán lakásánál, felcsengetett, majd amikor a férfi beengedte, felszaladt a lakáshoz. Zoli már nyitott ajtóval várta.
- Azt hittem nem is jössz - fogott vele kezet.
- Bocs, de Lillával és a gyerekekkel vacsoráztam - mondta, miközben beljebb léptek a lakásban.
- A válás óta először, igaz? - húzta el a száját a vörös.
- Igen - sóhajtott Zsolt.
- De látom még egyben vagy, nem hiányzik semmid - nézte körbe haverját a folyosón állva. - A golyóid még megvannak? - kérdezte nevetve.
- Semmi bajom - nevette el magát Zsolt, miközben levette a cipőjét. - Beszélgettünk Lillával, és azt hiszem rendben vagyunk - mondta, miután felegyenesedett.
- Ennek örülök - mondta Zoli, majd beljebb invitálta a férfit. - Egy sört? - kérdezte, amikor bementek a konyhába.
- Az most jól esne - ült le Zsolt az asztalhoz.
Zoli kivett két dobozt a hűtőből, és az egyiket letette kollégája elé. Leült vele szemben, és egy darabig némán kortyolgatták az italt.
- Miért hívtál? - kérdezte Zsolt két korty közt.
- Egyrészt kíváncsi vagyok, másrészt meg rég játszottunk, és gondoltam kártyázhatnánk egyet - vont vállat a vörös. Zsolt félrenyelte a sörét, mert akaratlanul is Rebeka és Szilveszter idióta metaforája jutott eszébe, mire köhögni kezdett. - Hé, jól vagy? - nyúlt át az asztalon Zoli, hogy megveregesse a barátja hátát.
- Ja - köhögött még mindig. A szeme bekönnyezett, amit gyorsan megtörölt, és igyekezett nem megfulladni. Pár percbe beletelt, amíg összeszedte magát, végül hagyta a kártya témát, és Zoli másik mondanivalójára koncentrált.
- Mire vagy kíváncsi? - húzta össze a szemét, mire kollégája elvigyorodott.
- Sofiára - mondta egyszerűen.
- Mégis miért? - kérdezte Zsolt, és remélte, hogy a hangjában nem túl feltűnő a féltékenység, amiért Zoli a karmester iránt érdeklődik.
- Csak kíváncsi vagyok, hogy mi van köztetek - kortyolt bele a sörbe.
- Semmi - fordult el Zsolt, és igyekezett nem elárulni magát.
- Gondolom - vigyorgott a színész.
- Ha azt mondom, hogy nincs köztünk semmi, akkor nincs köztünk semmi - mondta Zsolt, kicsit élesebben, mint tervezte. - Mégis miért hiszi azt mindenki, hogy bármilyen kapcsolat van köztünk!?
- Jól van, haver, ne kapd fel a vizet - nevette el magát Zoli. - Csak minden nap furikázod, tök sokat lógtok együtt, és azt hittem valami van köztetek.
- Jegyese van - mondta Zsolt lazán, de valójában hatalmas gombóc keletkezett a torkában, ahogy arra gondolt, hogy Sofiának ott van Angelo, akivel már évek óta jegyben járnak, és mérhetetlenül idiótának érezte magát, amiért egy foglalt nő után epedezik még mindig.
- Tudom - bólintott Zoli. - De ez nem jelent semmit. Tudod, hogy a szerelemben nincs akadály.
- Ezt most fejezd be - szólt élesen Zsolt, és rámutatott a haverjára. - Inkább hozd azt a nyomorult kártyát.
Zoli nevetve állt fel az asztaltól, és kiment a nappaliba, hogy aztán egy paklival térjen vissza.
- Ha nyerek, mindent elmesélsz Sofiával kapcsolatban, és nincs kifogás - mondta, miután leült, és elkezdte megkeverni a lapokat.
- Ha én nyerek - mutatott magára Zsolt -, akkor békén hagysz ezzel a marhasággal, és megmondod a többieknek is, hogy felejtsék el, és ne gondoljanak bele többet, mint ami.
Zoli felnevetett, majd kiosztotta a lapokat. Akkor kezdődjön a játék.