Szinkópa

26.

  Megvacsoráztak - Szilveszter igazán kitett magáért -, s közben az este további részéről beszélgettek.
- Arra gondoltam - kezdte Rebeka, miközben bekapott egy falatot. - Hogy vacsora után társasozhatnánk.
- Társas? - ráncolta szemöldökét Sofia.
- Igen - bólintott lelkesen Rebeka. - Mikor legutóbb itt voltunk, újév alkalmával - ekkor mindentudó pillantást váltott párjával. Sofia emlékezett, hogy Rebeka mesélte, hogy akkor jöttek össze Szilveszterrel. - Bár többen voltunk, de tök jót játszottunk. Zsocinak van fent a padláson egy csomó társasjátéka, amit kipróbálhatnánk.
- Részemről rendben van - vont vállat Szilveszter.
- Úgyis rég játszottam - bólintott Sofia.
- Akkor eldőlt - nevetett Zsolt. - És melyikkel játsszunk?
  Ekkor egy kisebb vita robbant ki közöttük, mert bár Sofia nem tudta, milyen játékok rejtőznek a padláson, a többieknek mind megvolt a kedvencük, így amellett kezdtek érvelni, és magyarázták a nőnek, hogy miért az a legjobb, mintha Sofiának kellene döntenie. A heves, de baráti vita miatt elhúzódott a vacsora, de végül megegyeztek abban, hogy Szilveszter és Zsolt lehozzák az összeset, és majd válogatnak itt lent. Míg a két férfi a padláson volt, a lányok elmosogattak, és arrébb tolták a kanapét, hogy a földre tett párnákon körbe tudják ülni a dohányzóasztalt. Zsolték vagy húsz játékkal tértek vissza, s mindet a félretolt kanapéra tették, hogy aztán együtt válasszák ki a játékot. Végül a Catan telepeseire esett a választás, s amíg hárman felállították a táblát, és elmagyarázták Sofiának a játékszabályokat, addig Zsolt eltűnt a konyhában.
  Négy pohárral és egy üveg borral tért vissza, amiből mindenkinek töltött egy keveset. Rebeka és Szilveszter most már leplezetlenül váltottak egy ideges pillantást, s mintha némán beszéltek volna meg valamit.
- Rebeka, ne mondd, hogy most sem koccintasz velünk! Muszáj! - szólt rá Zsolt. Rebeka beleszagolt a pohárba, nagyot sóhajtott, majd visszatette az asztalra.
- Legyen - mondta Szilveszternek, a férfi szemeibe nézve. - Igazad volt.
- Biztos vagy benne? - vonta fel szemöldökét. Míg ők beszélgettek, Zsolt és Sofia értetlenül kapkodták a fejüket köztük.
- Nem, de nem húzhatjuk tovább - felelte kelletlenül a lány.
- Elmondjátok, mi van, vagy most Catan helyett barkochbázunk? - tört ki hirtelen Zsoltból.
Rebeka hatalmas levegőt vett, és megfogta Szilveszter kezét.
- Nem akartuk még elmondani senkinek, mert... Szóval még bármi történhet, és nem akartuk elkiabálni - mondta zavartan, majd szorított egyet a férfi kezén.
- Úgy néz ki - vette át a szót Szilveszer -, hogy bővül a kis családunk - mondta, majd szinte hallatszódott, hogy Rebeka szívéről egy hatalmas kő esik le.
- Mivan? - pislogott Zsolt értetlenül.
- Úristen! - kiáltott fel vele egy időben Sofia, és a szája elé kapta a kezét. - Ez komoly? - kérdezte, mire Rebeka bólintott.
- Elmagyarázná valaki nekem is? - pillantgatott körbe Zsolt.
- Zsolt, nem lehetsz ennyire retardált - sóhajtott fel fáradtan Sofia. - Gyerekük lesz! - bökött a párosra.
  Rebeka félénken pislogott Zsoltra, Szilveszter pedig szigorú tekintettel mérte végig. Szinte látszott, ahogy Zsolt agytekervényei dolgoznak, és őszinte döbbenet ült ki az arcára, amikor felfogta a hallottakat.
- Ember! - kiáltott fel, majd felpattant a földről. - Normálisak vagytok? - kelt ki magából, mire Sofia döbbenten fordult felé. - Pár hónapja vagytok együtt, és máris gyereket vállaltok?
- Hidd el, mi sem így terveztük - vágott a szavába Szilveszter.
- Nem így terveztétek? - kérdezte hitetlenkedve. - Akkor talán nem kéne ész nélkül csinálni, mint valami hormontúltengéses tinédzserek!
- Zsolt! - szólt rá Sofia, de a férfi leintette.
- Nem Sofia, most nekem van igazam! - csattan fel. - Alig pár hónapja vagytok együtt, az ég szerelmére! Megbékéltem azzal, hogy együtt vagytok, a vak is látja, hogy mennyire odavagytok egymásért, de egy gyerek? - hüledezett, miközben vadul kalimpált a kezeivel. - Teljesen elment az eszetek! Ezzel mindkettőtök karrierrje tönkremehet! Mégis miféle cikk jelenhet meg ebből? Gondolkoztok egyáltalán?
- Zsolt, ezt most fejezd be! - szólt rá erélyesen Sofia, de ő továbbra sem foglalkozott vele.
- Egy gyerek hatalmas felelőség, nem lehet csak úgy magára hagyni, foglalkozni kell vele! Rebeka is szinte még gyerek, honnan tudná mi kell egy csecsemőnek? - kiabált, mire az említett nem bírta tovább, és könnyekben tört ki. - Látod? Erről beszélek! - mutatott a lányra ingerülten. - Ha mindenen elsírja magát, hogy lenne képes felnevelni egy gyereket? És te? - tárta szét a karját, miközben Szilveszterre nézett. - Legalább neked lehetett volna annyi eszed, hogy odafigyelsz! Felnőtt férfi vagy, az isten szerelmére!
- Befejezted? - kérdezte Szilveszter kimérten, jeges pillantással kísérve.
- Homonnay Zsolt! - szólt rá ismét Sofia, Szilveszterrel egyidőben, és ezúttal felállt, hogy a férfi elé lépve szigorúan pillantson rá. - A barátaidról beszélsz, akik épp egy hatalmas terhet vettek le a vállukról azzal, hogy elmondták, gyermekük lesz. Lehet, hogy túl nagy az egód, és képtelen vagy elfogadni, hogy mások is lehetnek boldogok, de igazán félretehetnéd a sértettséged, és csak egy percig örülni annak, hogy a legjobb barátod apuka lesz! - kiabált a nő is.
  A szobában megállt a levegő, mindenki Sofiát nézte. Rebeka sírása a döbbenettől elapadt, Szilveszter mély döbbenettel és tisztelettel nézett a nőre, bár ezt az ég világon semmi pénzért nem mondta volna ki, Zsolt pedig pislogni is elfelejtett, miközben az előtte álló nőt bámulta.
- Ha tényleg ez a véleményed arról, hogy egy párnak gyereke lesz... - sóhajtotta Sofia, majd megrázta a fejét.
- Te tényleg melléjük állsz? - kérdezte a férfi döbbenten.
- Melléjük állok? - rökönyödött meg Sofia. - Zsolt, itt nincsenek oldalak! - tárta szét a karját.
- Najó, nekem ez sok - nevette el magát Zsolt, majd hátrálni kezdett az ajtó felé. - Ne várjatok - mondta, majd felkapta a kabátját és a kulcsát, és távozott a házból.
  Sofia idegesen fújtatva bámulta a faajtót, majd a dohányzóasztalhoz lépett, és nagyot kortyolt a poharából. Fel nem foghatta, hogy Zsolt hogyan képes ilyen visszautasítóan bánni a barátjaival.
- Nem akartuk, hogy miattunk kapjatok össze - suttogta Rebeka, mire Sofia rákapta a fejét.
- Ez nem a ti hibátok - rázta meg a fejét. - Én örülök a hírnek, tényleg - mosolyodott el - És biztos vagyok benne, hogy ő is megnyugszik.
- Most megint utál - mondta szipogva Rebeka.
- Dehogy utál - húzta magához Szilveszter, és nyomott egy csókot a homlokára. - Sofiának igaza van, majd lenyugszik. A múltkor is lenyugodott, csak idő kell neki - nyugtatgatta a lányt.
  Pár percig csend telepedett rájuk. Sofia nem értette Zsoltot, neki is fura volt, hogy alig pár hónap után gyermeket vállaljanak, de látta, hogy Rebeka és Szilveszter mennyire szeretik egymást, és ez az ő döntésük, ezért elfogadta, és velük együtt örült.
- Szóval, Catan? - fordult hirtelen feléjük, és leült velük szemben. - Nem ismerem a játékot, szóval el kell magyaráznod - mondta Rebeka felé nézve. Szánt szándéka volt, hogy elterlje a lány figyelmét, nem akarta, hogy ellaposodjon a hangulat.
  Miközben Rebeka magyarázni kezdett, ő váltott egy pillantást Szilveszterrel, aki biccentett egyet, ezzel megköszönve, hogy témát váltott.
  A játék közben Rebeka kedve is jobb lett, és a végére már őszintén nevetett.
- Ezaz! - kiáltott fel egy óra múlva.- Ha! Nyertem!
- Jól van nyuszi, ügyes vagy - csókolta homlokon Szilveszter.
- Játszunk még egyet? - csillant fel a szeme.
- Nem - nevetett fel a férfi. - Késő van, aludnod kell.
- Nem vagyok fáradt - rázta meg a lány a fejét.
- Dehogynem - állt fel Szilveszter, majd felsegítette Rebekát, aki ásított egyet. - Na látod.
- Nem láttál semmit! - mondta nevetve a lány.
- Na, menj, mindjárt megyek én is - mutatott a lépcső felé, mire Rebeka megforgatta a szemeit, majd jó éjt kívánva felszaladt a lépcsőn.
  Némán kezdtek elpakolni, amíg Szilveszter összepakolta a játékot, Sofia a konyhába vitte az idő közben kiürült poharakat, majd elmosogatott. Amikor visszaért a nappaliba, a férfi rá várt.
- Köszönöm, hogy elterelted Rebeka figyelmét - mondta.
- Ugyan - rázta meg a fejét Sofia. - Nem akartam, hogy rosszul érezze magát Zsolt hülyesége miatt - magyarázta. - És ami Zsoltot illeti... - kezdte, de Szilveszter félbeszakította.
- Nem kell magyarázkodnod, ismerem. Tudom, hogy nincs teljesen kibékülve velünk még mindig, hiába is mutatja ezt.
- Tudom, hogy nem sok közöm van hozzá, de... Beszélek vele - nézett a férfi szemébe. Szilveszter hallgatott egy darabig, s csak utána szólalt meg.
- Ahogy gondolod - bólintott, majd megindult a lépcső felé. - Jó éjszakát - köszönt el, majd felment Rebeka után.
  Sofia fáradtan sóhajtott, és leült a kanapéra. Percekig ült ott, bámult a falat, aztán hirtelen pattant fel, és a konyhába indult, hogy töltsön magának egy pohár bort. Ahelyett, hogy visszaült volna a kanapéra, kiment a hátsó teraszra.
  Hűvös volt már az idő, szinte majdnem fázott, de semmi kedve nem volt visszamenni a kabátjáért, vagy egy pulóverért. Nekitámaszkodott a korlátnak, és felnézett az égre. Számtalan gondolat cikázott a fejében, és, hogy csillapítsa ezeket, meghúzta a bort. Nem tudta, hogy mit akar Zsoltnak mondani, hogy mivel akarja meggyőzni őt, de elszánt volt rá. Már csak azt remélte, hogy a férfi még azelőtt ér vissza, hogy ő megunná a várakozást.
  Fogalma sem volt, hogy mennyi ideje állt kint, a bort már megitta, és a hirtelen jött szél miatt fázni kezdett. Amikor megfordult, hogy bemenjen, azzal a lendülettel meg is állt, és egyenesen az előtte álló férfi szemébe nézett.
- Lenyugodtál? - kérdezte, mire Zsolt sóhajtott egyet, és a nő mellé lépett, hogy most ő támaszkodjon meg a korláton. Borzasztóan szégyellte magát a viselkedése miatt, de egyszerűen nem tudott mit csinálni, azonnal felkapta a vizet, ahogy meghallotta a hírt. Először fel sem akarta fogni, de mikor Sofia nyíltan kimondta, miről is van szó, elszállt az agya.
- Azt hiszem - sóhajtott, majd a Balatonra nézett, végül a mögötte álló nő felé fordult. - Értsd meg, nekem ez sok, nem tudom az ilyet, hogyan kell kezelni.
- Egészen biztosan nem úgy, ahogy te kezelted - vágta rá kapásból Sofia, ám ahogy meglátta Zsolt arcán a bűnbánatot, megenyhült, s közelebb lépve megfogta a kezét. - Figyelj - szólt, s megszorította kezeit. - A lehető legrosszabbul reagáltál, ahogy csak reagálhat egy barát, s bár már nem szívhatod vissza, de azért bocsánatot kérhetsz - Zsolt csak egy szemforgatással felelt. - Homonnay Zsolt, nem hiszem el! A legjobb barátodnak gyermeke fog születni! Lehet, hogy nem ez a legmegfelelőbb idő, hiszen csak pár hónapja vannak együtt, és talán Rebeka is fiatal, de így alakult, ez ellen már nem lehet mit tenni. Viszont azt igenis el kell fogadnod, hogy mindketten felnőtt emberek, joguk van döntést hozni, és őket ismerve, egészen biztos, hogy többször is átrágták a témát, és minden eshetőséget számításba vettek. Az, hogy elmondták nekünk, azt jelenti, hogy szeretik egymást annyira, és bíznak egymásban annyira, hogy megtartsák ezt a gyermeket, és ez a legszebb az egészben!
  Zsolt hallgatott, és mérlegelt. Tudta jól, hogy Sofiának igaza van, a szívében mégis úgy érezte, hogy ez az egész nem helyes. De bocsánatot kellett kérnie mindkettőjüktől, ezzel tisztában volt, ám megtenni már annál nehezebb volt.
- Igazad van - sóhajtott megadva magát, és lesütötte szemeit. Furcsa érzések kavarogtak benne, hiszen egyszerre szégyellte magát, és érezte azt, hogy igaza van. De most, be kellett látnia, hogy nincsen igaza, és tényleg borzalmasan viselkedett. - Sajnálom.
- Nem tőlem kell bocsánatot kérned - enyhült meg ismét Sofia. Közelebb lépett Zsolthoz, kezeivel közrefogta a férfi arcát, és magához húzta egy csókra.
- Köszönöm, hogy megvártál - mondta halkan a férfi, mikor ajkaik elváltak. - És, hogy még itt vagy.
- Nem megyek sehová - felelte halkan a nő, Zsolt homlokának támasztva sajátját. Nem kellett kimondani, mindketten tudták, hogy nem a nyaralóra, sokkal inkább a kapcsolatukról van szó. Zsolt még egy utolsó csókra közelebb húzta Sofiát.
- Megnézem, hogy fent vannak-e még - utalt a bocsánatkérésre, s miután a nő beleegyezőn bólintott, elindult felfelé az emeletre.
  Kettesével szedte a fokokat felfelé, s csak mikor a szobájuk ajtaja elé ért, akkor torpant meg. Fogalma sem volt, mit akar pontosan mondani nekik azon kívül, hogy sajnálja, ahogy reagált. Ennél többet érdemeltek. Végül, mikor semmi hasznos nem jutott eszébe, inkább bekopogott - jobb szeretett volna túlesni rajta, és a beszélgetés úgyis adni fogja a szavakat a szájába. Csak nehogy megint felhúzza magát. Kopogására azonnal egy hangos igen volt a válasz, mely meglepetésére Rebekától érkezett. Lenyomta a kilincset, és belépett a szobába, mely tökéletes mása volt annak, amiben ő és Sofia aludt.
- Szia - ült fel az ágyban Rebeka meglepetten. A lány a vastag paplan alatt feküdt, Szilveszter pedig még kitakarózva, az éjjeli lámpa fényében olvasott.
- Nem akarok zavarni - köszörülte meg a torkát. Azt hitte, hogy már legalább Rebeka aludni fog. - Csak bocsánatot szerettem volna kérni a korábbi viselkedésemért. Nincs mentség rá, hiszen semmi közöm ahhoz, miért és hogyan döntötök egyes dolgokban, csak... Aggódtam... Azt hiszem - mondta, s igyekezte állni Szilveszter szúrós tekintetét.
- Hát... - szólt Rebeka. - Valahol azt hiszem érthető a te álláspontod is, csak... Rosszul esett...
- Tudom - bólintott Zsolt. - Tényleg sajnálom, hogy így a fejetekhez vágtam, és volt, amit oktalanul, de a lényegen nem változtat; ez a véleményem. Korainak tartom, de... Ti tudjátok - nézett félre. Képtelen volt tovább állni Rebeka pillantását, Szilveszter amúgy is szinte felnyársalta a tekintetével.
- Így van - bólintott kimérten Rebeka. - Ez a mi döntésünk, és megtartjuk a babát. Utálhatsz minket emiatt, de nem változtathatod meg a döntésünk.
- Nem utállak titeket - kapta vissza a tekintetét Zsolt. - Csak... Korainak tartom. De nem kellett volna így reagálnom, ezt belátom.
- Mi sem terveztük - szólalt meg először Szilveszter. - De ha már így alakult, miért ne tartanánk meg? - köszörülte meg a torkát.
- Persze, értem. De tényleg nem könnyű egy gyerekkel, és nem akarom, hogy...
- Zsoci - kezdte Rebeka. - Megoldjuk - mosolygott.
  Zsolt bólintott.
- Akkor... Nem is zavarlak titeket - kezdett el hátrálni. - Bocs, hogy rátok rontottam - vakargatta a tarkóját.
- Szokásod - bólintott Szilveszter, Rebeka pedig felnevetett.
- Jó éjt - rázta meg a fejét nevetve Zsolt, majd kiment a szobából.