Egy hét Párizsban | kim taehyung ff. ✔

6.

Az elmúlt két napban nem szóltam senkihez, nem akartam nekivel beszélni. Magányra vágytam. Egyedül, a gondolataimmal szerettem volna lenni. Fájt, kimondhatatlanul fájt, mikor megtudtam, a legjobb barátnőm árult el. És nem csak engem, hanem a fiúkat is. Szörnyen haragudtam rá. Azt kívántam, bárcsak elsem hívtam volna őt, de akkor még nem tudtam, hogy az életem egyik napról a másikra összeomlik, ráadásul miatta.
Kiara minden percekben felkeresett. Vagy felhívott, vagy üzenetekkel bombázott el, de én egyikre sem reagáltam. Vegye magát észre. Sajnálja? Hát késő. Előbb kellett volna gondolkodni.
A gondolkodásomból egy kopogás rántott ki, majd benyitott. Hát persze hogy Tae volt az. 
- Szia, bejöhetek?
- Szia, persze.
- Jobban vagy?
- Nem. És.. Azon gondolkodtam, hogy... Én holnap a leghamarabbi géppel repülök haza.
- Mi? Ugye ezt most nem gondolod komolyan?
- De, úgyis szombaton mennénk. Hát... Én mennék pénteken. Már elég volt nekem Párizsból. - mondtam szomorúan. - Anyáéknak azért szólok, aztán megyek.
- Rendben, ahogy gondolod. Ha te így döntöttél én nem állok az utadba. De egy dolgot ne felejts el. Tudom, egy hét alatt az embert nehéz teljesen megismerni, és tudom, hogy a hét első pár napjában elég flegma és bunkó voltál velünk - mondta nevetve -, de én nagyon megszerettelek.
- Tae én is téged, és lehet nem kéne elmondanom, de te lettél száz százalékosan a bandából a biasom. - mosolyodtam el.
- Ez nagyon kedves tőled. Örülök neki.

Minél hamarabb el szeretnék innen menni, de a fiúk nagyon fognak hiányozni.
Még ma felszerettem volna hívni anyáékat, de ki voltak kapcsolva. Arra gondoltam, hogy tuti megint várost néznek, de nem. Nem tudom hova mentek. De nem is annyira érdekeltek. Azóta, amióta itt vagyok a fiúknál egyetlen egyszer kerestek fel, azóta nem. És ez fájt. Nagyon fájt. De nem tehettem mást, ha ők is így akkor én is.

*REGGEL

Reggel korábban keltem, hogy el érjem a gépemet. Ilyenkor a fiúk még aludtak, ezért nem tudtam tőlük személyesen elbúcsúzni, csak levélben, amiben ez állt:

“Srácok!

Hát nem is tudom mit mondjak.. Nagyon imádlak titeket, és nagyon hiányozni fogtok. Szerettem veletek tölteni a nap összes pillanatát. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, és neharagudjatok rám amiért nem mondtam el nektek, de úgy éreztem ez így lesz a legjobb. Mire ti elolvassátok ezt, addigra én már a repülőn fogok ülni. Mégegyszer nagyon sajnálom. Szeretlek titeket és vigyázzatok magatokra, puszi.
       
                                                   Fanny”.

Nagyon sajnáltam a fiúkat, de ez így van rengyén. Ha személyesen búcsúzkodnánk az mégjobban fájna, és mégjobban megsajnálnám őket.
Természetesen én szeretném velük tartani a kapcsolatot, főleg Tae-el, hisz ő volt mellettem majdnem mindig. És nagyon hálás vagyok neki. Számomra ő lett a legjobb barátom.
És érzem.. Nehéz utazásnak nézek elébe.

Hát igen. Lassan vége a sztorinak (kb 1-2 rész még), és meg is mondom, hogy miért.
Úgy érzem, ez a sztori már kezd átmenni valami másba és már negatív érzelmeket vállt ki belőlem. + ugye új sztoriba is kezdtem... Meg már úgy érzem bonyolult lett a végén. És ezért (is) szeretném befejezni.
De remélem azért jó volt és tetszett nektek. Persze még jön egy-két rész. Nem ezzel szeretném zárni a könyvemet :3

De hozztam nektek egy TaeTae-t, hogy azért mégis jobb kedvetek legyen :)💜