Ｐａｒｋ Ｊｉｍｉｎ × ＭｉｎＹｏｏｎｇｉ
|Létezik az, hogy valaki belép egy ajtón, vagy beszáll egy autóba, és amikor meglátjuk, amikor először találkozik pillantásunk az övével, azonnal tudjuk, Ő az? Létezik az, hogy egyetlen pillanat során olyan mértékű és mélység...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A kórteremben nagy csend uralkodott, csak a gépek egyenletes sípolását és az ágyon fekvő fiú halk, nehézkes lélegzetvételeit lehetett hallani. Az arcán látni lehetett a fájdalmat, amit érez minden be- és kilégzéskor. Mogyoróbarna szemeit csukva tartotta, hogy ne lássa édesanyja könnycseppektől ázott arcát. Édesanyja szorosan közrefogta egyik kezét, hüvelykujjával simogatta a fiú sápadt, hideg bőrét.
Halvány mosolyt ereszt a meleg tenyér érzékelésekor. Örült, hogy édesanyja ezekben a nehéz, kegyetlen hónapokban mellette volt. Anyja mindig éreztette vele a szeretetét a gondoskodását. Nem telt úgy egy nap sem, hogy anyja nem aggódott volna érte. Hálás volt neki ezért... mérhetetlenül hálás, legalább egyik szülőjének fontos volt a hogyléte.
- E - eomma - szólította akadozó hangon anyját. A nő megrémült a hirtelen megszólítástól. Aggódó pillantás vettet fiára, mikor észre vette meggyötört képét.
- Kérlek Chim ne beszélj... pihened kell, ne erőltesd - mondta lágyan s közben gyengéden végig simított a fiú szőke haján. Ujjait nyugtatásként belesüllyesztette a hajzuhatagba. Ezzel a cselekedettel nemcsak a fiát próbálta megnyugtatni, hanem saját magát is. Próbálta erősnek mutatni magát előtte, de mikor egyedül volt keservesen zokogott minden alkalommal. Már nem is tudta, hogy mikor aludt el úgy éjszaka, hogy előtte ne sírt volna.
- Saranghaeyo eomma (szeretlek anya) - a nő küszködött a feltörő zokogásával. Ez a két szó, amit soha többé nem fog hallani egyetlen fiától - Ezt ne felejtsd el, rendben?
- Jimin... é- én is nagyon s- szeretlek... - és eddig tartott. Fejét lehajtotta a fiú ölébe és a szeméből egyre több és több könnycsepp folyt le. - Tudom, hogy nem sokáig b- bírod m- már... de nem a- akarom, hogy itt h- hagyj... N- ne menj el Chim... mihez k- kezdek né- nélküled... mi lesz ve- velem? Te vagy az e- egyetlen f- fiam... az é- én pici Chimchim-em - törnek fel belőle a búskomor szavak, miközben arcát a fehér paplanba mélyeszti, hogy elfojtsa a feltörő ordítását. Egy anyjának az a legrosszabb, legfájdalmasabb ha elveszti gyermekét, ennél nincs rosszabb... Mikor tudod, hogy soha többé nem láthatod boldog mosolyát, mikor többé már nem tudod megvigasztalni... mikor tudod, hogy többé nem szólít anyának.
- Sajnálom, hogy fájdalmat okozok neked eomma - a nő hirtelen felemeli a fejét és indulatosan megrázza azt. Méghogy fájdalmat... a fiától kapta a legszebb emlékeket, csak az a fájdalmas, hogy többé már nem lesznek ilyen pillanatok - Megkérhetlek valamire?
- P- persze, mit szeretnél Chim? Bármit megteszek - törli le könnybe lábadt szemét és haloványan elmosolyodik. A hamis mosollyal igyekszik elűzni a kínkeserves gondolatokat.
- Ide adnád neki ezt? - paplan alól kikotor egy borítékot. A nő jobban szemügyre veszi a kis borítékot és konstálja, hogy egy levél az - Ezt neki írtam... én már nem tudom oda adni, ezért kérlek tedd meg helyettem... Ez az én utolsó kívánságom - mondja Jimin erőltetett mosollyal, Ő maga szerette volna ide adni a levelet a különleges személynek, de sajnos már annyi ereje sincs, hogy felkeljen az ágyból. Pedig mennyire szeretné látni gyönyörű mosolyát , érezni az illatát, hallani a hangját, de ez lehetetlen a mostani állapotában.
