𝒆𝒗𝒆𝒏 𝒊𝒇 𝒊 𝒅𝒊𝒆 𝒊𝒕'𝒔 𝒚𝒐𝒖 | 𝒚𝒐𝒐𝒏𝒎𝒊𝒏✔

5. 𝖋𝖊𝖏𝖊𝖟𝖊𝖙: Í𝖌é𝖗𝖊𝖙

3 nap telt el Jimin halála óta. A kórházi szoba amelyben tartózkodott üresen állt. Az összes dolgát összeszedték és a szüleinek adták. 

Szülei kéz a kézben mentek haza. Támaszt nyújtottak egymásnak, minden egyes percben. Minden elvesztette értelmét, arcukon semmilyen érzelmet nem lehetett látni, de szemükben hatalmas fájdalom volt észrevehető. Lépteik lassú, bánatos volt. Földre szeget fejjel haladtak a ház felé. Olyan elgyengült, reményt vesztetnek tűntek. A szomszédok sajnálkozó tekintetüktől a leggyorsabban elszeretek volna tűnni.  Sajnálják, ami történt, de fogalmuk sincs, milyen elveszíteni egyetlen gyermeküket. Nem szerették hallani a sablonos dumát, hogy ,, nagyon sajnáljuk, biztos nehéz lehet ", mert lehet ezt mondják, de egyáltalán nem tudják felfogni az a kínszenvedést, amit most és még sokáig érezni fognak.

A hatalmas házba érve, üresség fogta el a házaspárt. Minden nagyon csendes, sötét és emlékekkel teli volt. A nő érezte, hogy teste nem sokáig bírja. A fia emléke záporként törtek fel benne, amikor kimondta az első szavát, amikor járni kezdet kis lábaival, amikor biciklizni tanult, amikor először ment suliba... ezek az emlékek mind előjöttek.  Hárman indultak a kórházba, de csak ketten tértek vissza. És ezt jól tudták, hogy így lesz, hogy Jimin nem tér vissza többé, de mégis, hogy készülhetek fel ilyen dologra? Fellehet készülni egyáltalán gyermekük elvesztésére? 

- Felmegyek a szobámba - közli a nő. - Egyedül akarok lenni - teszi hozzá suttogva. A falnak támaszkodva csigaléptekkel feljut az emeletre. Minden lépésnél érezte a szúró kínt, ami egész testét átjárta. Férje magatehetetlenül figyelte, ahogy szinte felmászik a lépcsőkön. Nem követte, mert tudta most egy kis időre van szüksége. Mindkettejüknek időre van szüksége. Sok időre, míg begyógyul a szívükben a keletkezett seb. Leült a konyhában lévő székre és csak bámult ki az ablakon. Az agya újra és újra a kórházban történteket játszotta le. Észre se vette, hogy szeméből megállíthatatlanul csurognak a könnyek. Úgy ült a széken, mintha egy megkövült szobor lenne és úgyis érezte magát. Tudta, hogy erősnek kell lennie, hogy valamelyiküknek túl kell tennie magát ezen, de még gyenge volt, hogy elfogadja. Legszívesebben ordított, zokogott, rombolt volna, de teste túl erőtlen volt, hogy bármit is tegyen. Kezei és lábai nem mozdultak, csak ült és várt. Várt a napra, mikor elég erős lesz, hogy belenyugodjon szíve Jimin elvesztésébe. De soha se fog teljesen belenyugodni, Jimin örökké vele/velük marad.

***

Szó szerint bedőlt az ágyba. Hátára feküdt és szemeivel a fehér plafont kémlelte. Nem tudta mihez kezdjen ezek után. Helyes lenne, ha új életet kezdene? Új életet tudna kezdeni Jimin nélkül? A kérdésekre nem kapott választ. Csak nézet ki a fejéből és Jimin arcát,  illatát próbálta felidézni. Felült és szeme táskájára siklott. A tárgyért nyúlt és kiszedte belőle a kis levelet. Az ígéret, amit Jimin-nek tett, még  teljesítenie kell. Sóhajtott majd a fürdőbe csoszogott, hogy hideg zuhanyt vehessen. 

***

Az utcákat járta, mikor megakadt a szeme egy kis zenebolton. Érezte, hogy ez az a hely, különleges légköre volt és szíve azt suttogta, hogy ide kell mennie. Mély levegőtt vett és lassú léptekkel megközelítette a boltot. Szemébe újra könnyek gyűltek, mikor belépet a helységbe, még enyhén érezni lehetett Jimin illatát. Elképzelte, ahogy fia itt játszik és boldogan nevetgél. Gyorsan megtörölte könnybe lábadt szemét és a zongora előtt ülő fiúra nézet. Megköszörülte torkát, hogy magára vonja a srác figyelmét.

- Elnézést, hogy zavarlak! Te vagy Min Yoongi? - a fiú felállt és a nőhöz sétált. Meghajolt, majd bólintott.

-  Bangabseumnida! Igen, én vagyok Min Yoongi. Miben segíthetek? - kérdezte. A nő szomorkás mosollyal nyújtotta a fiúnak a levelet.

- Én Park Jimin édesanyja... voltam -  suttogja lehajtott fejjel. Yoongi értetlen arckifejezését látva kezébe teszi a levelet. - Ezt Jimin írta neked... kérlek olvasd el. Miután elolvastad a levelet, ha kérdezni vagy beszélni akarsz velünk, ezen a számon elérhetsz - átad egy névjegykártyát. Yoongi szótlanul elfogadja és bólint.

- Nem értem, miért van most itt. Miért nem Jimin jött el személyesen... ez nagyon zavaros...

- Megérted, ha elolvasod a levelet... - mondja és hátat fordít a fiúnak. - Sajnálom Yoongi - teszi hozzá és kilép az ajtón. Yoongi zavarodottan a zongorához lép. Leül az eddigi helyére. A kezében lévő levélre tekint. Vállat von és kinyitja a borítékot, azt gondolja semmi fontos, de minél több sort olvas el arca torz grimaszba borul. Olvasni kezdi, de lélegzete abba marad és legalább háromszor újra olvassa, hogy nem nézett valamit félre.

A levélben:

~

Kedves Yoongi!

Nem tudom, hogyan mondjam - írjam - meg ezt Neked. De valahogy bele kell kezdenem. Mindent, amit tettem csak, azért volt mert szeretlek! Első látásra beléd szeretem, amikor a zongorán játszottál az szívemig hatolt és úgy éreztem Te vagy a Nagy Ő számomra. Tudod nem azért kértelek meg, hogy taníts zongorázni, mert annyira szeretem volna, hanem azért, hogy közelebb kerülhessek Hozzád. Minden veled töltött perc csodálatos volt. Köszönöm, hogy szerethettelek Yoongi! Az igazság az, hogy beteg voltam. Leukémiám volt. És valószínüleg most már halott vagyok. 

Bocsáss meg, hogy nem mondtam el. El sem tudod hinni mennyire fájt a szemedbe hazudni, jobban fájt minden testi sérülésnél. Megértem, ha most utálsz. Őszintén szólva én is utálom magam. Nem baj, ha nem bocsájtasz meg nekem, de remélem egyszer talán mégis. Sajnálom, hogy beléd szeretem és, hogy ezzel fájdalmat okoztam Neked! Talán jobb lett volna, ha soha nem találkozunk! Vagyis Neked biztos jobb lett volna, én nem vagyok biztos benne. Bocsáss meg, ezért is mert örültem, hogy vagy nekem. Egy igazi önző féreg vagyok, csak magamra gondoltam és azt figyelembe se vettem,hogy ezzel Neked, milyen fájdalmat okozok! De baj az, hogy utolsó hónapjaimban boldog akartam lenni? Boldog pedig, csak Veled lehettem!

 A dal, amit írtam Neked, kérlek őrizd meg. Légy boldog Yoongi! Nem akarom, hogy miattam szomorkodj, mikor én nem is érdemlem meg, hogy törődj velem! Mindig mosolyogj azzal a gyönyörű mosolyoddal! Mindenkinek látnia kell, hogy milyen csodás Vagy! Nem én vagyok a különleges, hanem Te! Ha bezárhatnálak a szívembe, ott tartanálak fogva és soha nem engednélek el!De én elengedlek, kérlek Te is engedj el! Ne gondolj többé rám, felejts el! Találj valakit, aki tényleg boldoggá tudd tenni! Nem úgy, mint én! Lehet sok fájdalmat okoztam Neked, amit nagyon sajnálok, de tudnod kell, hogy Te voltál életem értelme! Yoongi Mégha meg is halok, számomra akkor is csak Te vagy!

Saranghaeyo Min Yoongi!

~

- Jimin, én is szeretlek... - mondja és arcát tenyerébe temeti. - Hogy... f- felejtselek el hmm?! Ez n- nem lehet... ez csak egy szörnyű rémálom... igen ez csak egy kibaszott szörnyű rémálom! - ordítja és a barna zongorába rúg. A düh, ami átjárja egész testét bánattá alakul át. Könnyek folynak le arcáról, amiket dühösen letöröl. De mind hiába azok csak nem akarnak elállni. Magatehetetlenül térdre rogy. A levélben olvasottakat, még próbálj felfogni. De rá kell jönnie, hogy ez a kegyetlen valóság és, hogy Jimin tényleg elment. Szerelmük itt kínkeserves véget ért. 

________

Remélem tetszett!