Ｐａｒｋ Ｊｉｍｉｎ × ＭｉｎＹｏｏｎｇｉ
|Létezik az, hogy valaki belép egy ajtón, vagy beszáll egy autóba, és amikor meglátjuk, amikor először találkozik pillantásunk az övével, azonnal tudjuk, Ő az? Létezik az, hogy egyetlen pillanat során olyan mértékű és mélység...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A ház most kihalt és rideg volt. A nap fényei se világítottak be az ablakon keresztül, mivel a redők eltakartak minden fénycsóvát, csak a sötétség maradt. Már rég nem hallatszott a lágy nevetések hangja, már rég elvesztette a ház a régi ponpáját, szeretetét. A családi ház, ami régen tele volt boldogsággal, nevetéssel, szeretettel most már csak egy ház lett rideg falakkal, fagyasztó hideg légkörrel és a kegyetlen betegség tudatával.
Jimin apja felállt irodai székéből és körbesétált a házban. Lassú léptekkel haladt a folyosókon. Meggyötört szeme a falakon lévő képekre tévedt. Szája kiszáradt, szeméből sós könnyek potyogtak le a barna fapadlóra. Kezét felemelte, hogy ujjaival végig simítson a falon lévő fotón. Könnyei egyre csak potyogtak, lába feladta a szolgálatot és a térdére esett. Kezeiben tartotta a képet és nézte a rajta szereplő családja boldog mosolyát. Szíve összeszorul, amikor szeme fia arcára tévedt. A képen mosolya hatalmas volt, kezeivel anyja és apja tenyerét fogta. A fájdalom leírhatatlan volt a könnyei eláztatták arcát és homályosan látott. Hangja szinte kiabálásnak hatott a kihalt folyosón.
- Ji- jimin, Ji- jim- jimin... fiam, drá- drága fi- fiam... sa- sajnálom... én... én szer- szeretlek... fáj... bá- bárcsak jobb a- apád leh- lehettem v- volna... - suttogta könnyeitől elfojtott hangon. A folyosó padlóján térdelve rá jött, hogy borzalmas apa volt. Egyedül hagyta fiát, csak azért mert félt és nem akarta látni a szenvedését. De azzal, hogy elhanyagolta csak még nagyobb fájdalmat okozott neki. A légzése abba maradt, mikor emlékezet Jimin kényszeredet mosolyára, ami mindig rávetült. A fia haldokol, a kórházban küzd az életéért, s Ő itt a házban a padlón itatja az egereket.
Erőt véve magán felállt a földről a kezében tartott képpel leszaladt a földszintre. A pultról elvette a kocsikulcsot és a bejáratnál felöltötte kabátját és cipőjét. Az autóhoz sprintel és kinyitja az autó ajtaját és beszáll. A képet az anyósülés ülésére teszi. Szemeit megtörli ingujjával és gázt adva elindítja az autót. - Jimin... most nem hagylak el! Ha ez az utolsó pillanat, hogy együtt lehessünk, akkor most nem fogok meghátrálni és veled töltöm minden egyes percem! Csak kérlek... tarts ki még egy kicsit! Még látni szeretném a gyönyörű barna szemeid, még hallani szeretném, hogy apának nevezel... még veled szeretnék lenni...
~
- Ő a fiad! Igen, beteg, de attól még a fiad marad! Állandóan csak dolgozol! Bezárkózol az irodádba és tudomást se veszel rólunk! Jimin napról - napra gyengébb, az orvosok azt mondták, hogy alig pár hónapja maradt! Milyen apa az ilyen hm?! A fiadnak szüksége van rád... én sem bírom nézni ahogy szenved, de én akkor is mellette vagyok! Azt hiszed nekem jó az, hogy így látom Őt? Azt hiszed nekem nem fáj, hogy látom, ahogy gyengül és egyre soványabb és soványabb lesz?! Szörnyű ember vagy és még annál is szörnyűbb apa! - kiabálta a szemébe nézve. A házban csak a szülők veszekedését lehetett hallani. Jimin a szobájában ücsörgött és hallgatta. Fejét az ablaküvegnek döntötte és a semmibe tekintett. Igaz volt, amit anyja az apjának kiabált. Igaz volt, hogy elhanyagolja és hogy szüksége volt rá. De azt is megértette, hogy apja képtelen szenvedését nézni. Sóhajtott majd lassú léptekkel a napaliba sétált. A nappaliban szülei még mindig veszekedtek, vagyis inkább anyja ordított apjára.
- Eomma... elég - suttogta. Anyja rémülten hátra fordul és fia szenvedő ábrázatával találta szembe magát. - Kérlek hagyjátok abba - mondta. Most apja szemébe nézet. A férfi sztotikus képpel figyelte fia kényszeredet mosolyát. Jimin közelebb sétált a szülőkhöz. - Tudom, hogy fájdalmat okozok nektek. Kérlek bocsássatok meg nekem... én utálom, hogy ezt kell átélnetek miattam - anyja megfogja kezét és meleg ölelésbe vonja.
- Ne mondj ilyen badarságokat Chim! - rója meg a fiút. Lágy puszit nyom arcára és halvány mosolyt ereszt. - Gyere menjünk fel, készítek neked forró teát, jó? - mennek fel és egyedül hagyják a nappaliközepén álldogáló férfit. Csendben tűri, hogy családja elmenjen és Ő üres tekintettel leül a kanapéra.
***
- Chim? - szólítja a fiút - Kérdezhetek valamit? - néz a fiú szemeibe, aki egy bólintással jelzi, hogy kérdezhet - Hová tűnsz mindennap? - Jimin fölszegett szemöldökkel reagál, majd sóhajtva belekezd magyarázatába
- Hát mégis észre vetted.
- Már hogy ne vettem volna észre Chim! Azt hiszed, hogy nem figyelek rád? - Jimin megrázza a fejét
- Tudom, hogy törődsz velem eomma. Én csak zongorázni tanulok - mondja teájába kortyolva. Anyja csodálkozva néz rá.
- Zongorázni? És ki a tanárod? Tudod, ha annyira zongorázni szerettél volna én elintézhettem volna neked, hogy itthon is tudj játszani.
- Nem akarok itthon zongorázni... kérlek had, hogy folytassam a zeneboltban. Ott nagyon jól érzem magam - mondja boldogan. Anyja fürkészi arcát, de végül megenyhül és bólint. Régen látta, hogy fia ennyire örül valaminek. Semmi képen nem akarta megtörni boldogságát, de az aggodalom még akkor is kisérti.
- Rendben, de mindig szólj ha elmész. És majd én is elszeretnék oda látogatni. Tudni akarom ki a tanárod.
- A tanárom egy velem egyidős fiú. A neve Min Yoongi - vallja be és tekintetét a kinti tájra veti. - Eomma... azt hiszem én... én szerelmes vagyok - anyja szomorúan elmosolyodik.
- Chim...
- Én szerelmes lettem, mikor tudom, hogy meghalok... de nem tudok ez ellen mit tenni szeretem Őt... fáj, ha arra gondolok, hogy itt kell hagynom.
- Chim... és Ő tudja, hogy Te...
- Nem tudja, hogy beteg vagyok... - néz komoly tekintettel anyjára - És nem is akarom, hogy tudja... Ő nem kezel betegként, mint a barátaim... - mondja gúnyos mosollyal emlékezve barátai furcsa arcukra, Miután megtudták, hogy Jimin beteg barátai vagy elkerülték, vagy féltették mindentől. - Ő mellette, úgy érzem, hogy egészséges vagyok, de ha megtudná akkor Ő is úgy viselkedne velem, mint a többiek... és ezt nem akarom
- De Chim te hazudsz neki... mindkettőtöknek fájni fog ha megtudja az igazságot...
- Tudom... nekem már most is nagyon fáj - mondja. - De akkor sem fogom megmondani neki... még utoljára boldog akarok lenni... miért baj ez?
- Értem... de nem tartom helyesnek, hogy eltitkolsz egy ilyen fontos dolgot... - rázza meg a fejét és fájdalmasan sóhajt egyet.
- Szörnyű ember vagyok... - mondja és anyja ismét megöleli. Karját szorosan tartja fia sovány derekán. - De szeretem Őt...
~
Jimin egy szót sem szólt a betegségéről Yoongi-nak. Hazudott, átverte a fiút. De azontúl mérhetetlenül szerette. Önző módon viselkedett...
Yoongi mit sem tudva a kegyetlen igazságról egyre jobban beleszeretett a szőke hajú fiúba. Abban a hittben élt, hogy minden rendben van... de végül neki is rá kellett ébrednie, hogy eddig tévhitben élt.
