Ｐａｒｋ Ｊｉｍｉｎ × ＭｉｎＹｏｏｎｇｉ
|Létezik az, hogy valaki belép egy ajtón, vagy beszáll egy autóba, és amikor meglátjuk, amikor először találkozik pillantásunk az övével, azonnal tudjuk, Ő az? Létezik az, hogy egyetlen pillanat során olyan mértékű és mélység...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Apja a kórházban szedi lábát a fia kórterméhez. Felszalad a 4. emeletre ott 227. szoba ajtónál megáll. Haboz pár percet, de végül kilincsre teszi kezeit. Már nem fordulhat vissza ha eddig eljött.
Mély levegőt vesz és lassan kinyitja az ajtót. A teremben egy ágyon alvó fiú és az ágy mellett egy széken ülő nő van. Halk léptekkel közelíti meg a teremben lévőket. A gépek sípolása hangzik és a nő szipogó hangja. A férfi a nő vállára teszi a tenyerét. A nő ijedten ugrik egyet, könnytől elhomályosult szemeit a férfira veti.
- Eljöttél? - kérdezi egy kis dühvel hangjában. A férfi a nőről az alvó fiúra pillant.
- Igen, úgy éreztem muszáj itt lennem... igazad volt szörnyű ember és apa vagyok. Jimin-nek szüksége volt rám én meg hátat fordítottam neki... és egyedül hagytam a betegségével... mert féltem az nézni, ahogy az egyetlen fiam meghal... egy gyáva féreg vagyok... bárcsak én feküdnék most ott helyette... megérdemelném, de Ő nem... - mondja és a könnyek újra eláztatják szemeit.
- Appa... ne- nem vagy... ször- szörnyű em- ember... m- most itt v- vagy... és ez a fo- fontos... - csendül fel Jimin hangja akadozva. - K- kamsahabnida appa... saranghaeyo
- Chim ne beszélj! - szól rá anyja, s közben letörli könnyeit.
- Mo- most újra e- együtt va- vagyunk. Ha el- elmegyek... kér- kérlek legyetek bol- boldogok - mondja anyja szólítása ellenére. Apja megragadja tenyerét és csókot lehel rá. Borzasztó bűntudata támad, fia szavai megmelengetik szívét. Borzalmas apa volt, s fia mégis azt mondja, hogy szereti.
- Nélküled soha nem leszünk teljesen boldogok... de most örüljünk annak, hogy együtt vagyunk - mondja és próbálja visszatartani a feltörő zokogását. Felesége is megfogja a fiú kezét. A meghitt pillanatot semmi sem tudta elrontani. Végre a három tagú család együtt volt... még ha lehet, hogy utoljára is...
- Bár itt... lenne Ő is... - mondja Jimin csukott szemmel. Halkan dúdolni kezd egy különleges dalt, amit csak Ő és Yoongi ismer.
~
A boltban, mint mindig most is lágy zongoraszó hallatszott. Csodás idő volt a mai. A nap fényei besütöttek a kis helységbe. Meleg, kellemes illat terjengett ott. A barna zongora előtt két fiú üldögélt. Szavak se kellettek, hogy megértsék egymást elég volt zene, amit játszottak. Mikor egymásra pillantottak, mintha megszűnt volna a világ. Csak Ők ketten léteztek. Az ujjaik a billentyűn jártak, olyan összhangban mozogtak, mintha csak egy ember játszott volna. Ők összetartoztak, csak együtt lehetek egy egész darab. A köztük kialakuló kapcsolat egyedi volt.
