My Coach (Sebastian Stan)

Fourth

Másnap reggel, csak a szokásos történt. Hatkor keltem, összevesztem Naomival, bio reggelit ettem, szokásos egészséges ebédet kaptam. Reggelem fénypontja az volt, mikor apa bevitt a suliba, így nem kellett gyalogolnom.

-Köszönöm, hogy elhoztál!-mosolyogtam rá, mikor leparkolt a sulinál.-Vigyázz magadra!-mondtam. Apa elmosolyodott, mert mindig megkapja ezt tőlem, ha suliba hoz. Annak ellenére, hogy kisváros, nagyon féltem.

-Vigyázok!-jelentette ki. Homlokomhoz hajolt és egy puszit nyomott oda, ajkaim mosolyra görbültek.

-Szia apa!-szálltam ki a kocsiból.

-Szia Heaven!-köszönt el. Becsuktam az ajtót, és elindultam a suli felé, mikor Lyssa csapódott mellém.

-Szia!-ölelt meg. Szorosan visszaöleltem barátnőmet.

-Szia!-köszöntöttem.-Mizu?-kérdeztem. Oldalamon vele lépkedtem tovább, majd kinyitottam neki az ajtót. Barátnőm belépett, én pedig követtem.

-Semmi, veled?-érdeklődött. Szívem egyből hevesebben kezdett verni, mikor eszembe jutott, hogy mi történt tegnap. Már éppen meg akartam szólalni, de eszembe jutott, hogy Lance mit mondott nekem. Szomorkásan csuktam be a számat.

-Nincs semmi.-adtam neki hamis választ. Lassan és némán lépdeltünk a matek terem felé. Amikor így is elég szar reggeled van, de a suli még hozzátesz egy matek órát is. Hát ez mámorító.

Felértünk a teremhez, amelybe beléptünk. Feloltottam a lámpát, de a helyiség üres volt, ami azt jelentette, hogy mi voltunk az elsők. Elfoglaltuk szokásos helyünket, és beszélgetni kezdtünk. Lyssa mosolyogva számolt be arról, hogy hétvégén a szülei nem lesznek otthon, és örülne, ha át tudnék menni ott aludni. Én is szeretnék átmenni, hiszen régen tartottunk már csajos napot, valamint régen láttam a kisöccsét, akit nagyon szeretek, talán jobban, mint a nővéremet. El akartam neki mondani, hogy mi történt a tegnapi edzésen, de az asztalon pihenő telefonom megrezzent. Elvettem onnan, majd feloldottam és megláttam az sms-t, amit kaptam.

Lance: gyere le az alagsorba, fontos!

-Mindjárt jövök!-álltam fel a helyemről. Telefonomat a farzsebembe csúsztattam, majd elhagytam a termet.

Halk lépteim betöltötték az üres folyosót. Fehér Nike cipőm kicsit koszos volt, de nem zavart. Lábaimon egy farmer nadrág volt, míg felsőm egy fehér don't call me angel feliratos, fekete póló volt. Pólóm be volt tűrve a nadrágomba. Lassan lépkedtem, majd fordultam be a lépcső felé. Lelépkedtem a fokokon, majd befordultam, újabb lépcső fokok, amelyek lefelé vezettek. A lenti termet nem nagyon használtuk, mert nem oda vagyunk beosztva, csak akkor vagyunk itt, ha helyettesítés van. Befordultam a folyosón, és végig lépkedtem. Éppen a szertár előtt sétáltam el, mikor valaki megragadta a kezemet, és berántott a helyiségbe. Kapálózni kezdtem, mikor a lámpa felkapcsolódott. Lance kékjeibe pillanthattam.

-Héj, nyugi! Csak én vagyok az...-nézett le rám.

-Mégis mit csinálsz?-értetlenkedtem. Hüvelykujja lassan cirógatni kezdte az arccsontomat, mire ajkaim mosolyra görbültek. Eszembe jutottak a tegnap történtek. Lance kicsit közelebb hajolt. Meg akartam csókolni. Meg akartam csókolni, és el sem akarta engedni. Lábujjhegyre álltam, így arcunk centikre volt.

-Meg szeretnélek csókolni...-suttogta.

-Hát, miért nem teszed?-kérdeztem, mire ajkaimra tapadt. Derekamat fogta, szorosan ölelt magához. Lábaim annyira remegtek, hogyha nem fogott volna, talán helyben összeesek. Kezeimet lassan hajába vezettem, és puha tincseivel kezdtem játszani. Pillanatokkal később, lassan elengedte ajkaimat. Talpaimra ereszkedtem, és felnéztem Lancere.-Miért akartad, hogy lejöjjek?-érdeklődtem.