Hamuharryke

5. fejezet

– Kedves Hermione! Mi szél hozott ide? Csak nem... – mosolygott Draco Hermionéra a Mardekár klubhelyiségében.

A mardekárosok hiába változtatták meg a jelszót Ginny távozása után, Harry az újat is kikémlelte, hogy a lány Ginnyhez hasonlóan vonulhasson be a griffendélesek felsőbbrendűségét hirdetve.

Hermionéra azért esett a választás, mert Ron és Harry azt gyanították, hogy Draco talán titokban szerelmes belé, és így remélhetőleg nem fogja tönkretenni a holmiját annak, akit szeret.

– Csak de – felelte a lány, és felmutatta a fél pár cipőt, ami még Ginny lábméretét tükrözte. – Valójában az enyém a lábbeli.

– Amihez, mint nemrég világossá vált, szükséges egy jelszó, hogy méretre alakuljon. És amely lábbeli megőrzi a viselője méretét, amikor lekerül róla – összegezte Draco. – Igazán figyelemre méltó.

– Még a dédnagymamámé volt – bólogatott Hermione.

– Akkor, ha nincs ellenedre, lennél olyan szíves felpróbálni? – nyújtotta át Draco a cipőt. – A jelszó kimondása nélkül persze – mosolygott.

Hermione elvette a cipőt, aztán lehúzta a sajátját, mire Draco szeme elkerekedett. A lánynak szép nagy, negyvenhármas lába volt! És amikor beledugta üvegcipellőbe, az pontosan illett rá!

– Neee! – hűlt el Draco.

– De bizony – vigyorgott Hermione. – Velem buliztál az éjjel.

Draco nyelt egyet, de aztán felszegte a fejét.

– Megtennéd, hogy felállsz abban a cipőben?

– Miért?

– Pusztán csak kíváncsi vagyok valamire.

Hermione gyanakodva felállt egyik lábával a tűsarkúban, a másikkal lábujjhegyen, Draco pedig közel lépett hozzá. Egy pillanat múlva azonban visszaült a fotelébe.

– Köszönöm, csak ennyit akartam.

Hermione szemlátomást nem értette a dolgot, de vállat vont, és levette a cipőt, ám az Draco Invitójának hála kiröppent a kezéből.

– Mi a...? – kezdte volna, de Draco már magyarázta is:

– Alacsonyabb vagy, mint az, akivel táncoltam az este, úgyhogy hiába mesterkedsz, tudom, hogy nem a tiéd a cipő! – kiáltotta, és a lányra szegezte a pálcáját, aki Harryvel együtt épp hogy el tudott menekülni.

* * *

– Nahát, Ron! Mikor is láttalak itt utoljára? Semmikor? – kedélyeskedett Draco pár óra múlva a vele szemben ülő, halálosztó arckifejezésű Ronra mosolyogva.

Harrynek nem kevés erőfeszítésébe került, hogy elérje, a fiú ugyanott üljön most, ahol nemrég Ginny és Hermione. Úgy okoskodott, hogy Draco nem akarna diplomáciai kellemetlenséget okozni az apjának azzal, hogy tönkreteszi a Mágiaügyi Minisztérium egyik dolgozójának családi ereklyéjét, így akár Ron is vissza tudná szerezni a cipőt.

– Nahát, Draco! Milyen vicces vagy! Ja, nem.

– Nem csodálom, hogy a lányokat küldted magad helyett, én sem reklámoznám, ha csajnak öltöztem volna a bálon.

– Ne kezdjük Ádámtól és Évától, csak essünk túl rajta mihamarabb!

– Tudod, mit? Igazad van, nem kell a felesleges szöveg! Beszéljenek a tettek! – vigyorgott Draco olyan mindentudó arccal, hogy a Ron mellett álló láthatatlan Harry gyanakodni kezdett.