Hamuharryke

4. fejezet

Amikor másnap a három jó barát reggelizni igyekezett, Hermione megtorpant a Nagyterem bejáratával szemközti hirdetőfalnál, ahol már több vihogó lány is tolongott.

– Mi az? – kérdezte Ron, és ő is megállt Harryvel. – Találtál valami érdekeset?

– Igen. Harry üvegcipőjét – tátogta Hermione, és az egyik kiírásra mutatott. A két fiú nagy nehezen közel nyomakodott a faliújsághoz, és Harry az egyik cetlin a következő szöveget olvashatta:

„Figyelem!

Aki a bálon elhagyott egy fél pár üvegcipőt, az Draco Malfoynál átveheti a Mardekár klubhelyiségében. Miután persze bebizonyította, hogy az övé."

Harry leeresztett vállal vonult tovább. A bál után hajnalig keresték a cipő párját, és amikor biztosak lettek benne, hogy valaki magához vette, Harry még reggelig sopánkodott. Abban reménykedett, hogy egy lelkiismeretes házimanó menekítette biztos helyre, most azonban úrrá lett rajta a pánik.

– Sejthető volt, hogy ő fogja megtalálni – szólalt meg Hermione, miközben beléptek a Nagyterembe. – De az a lényeg, hogy nem veszett el. Már csak oda kell menned, és átvenned tőle.

– Na persze! – mondta Harry. – Mintha az olyan egyszerű lenne. Ő Draco Malfoy, én pedig Harry Potter vagyok! Ellenségek vagyunk, nem emlékszel?

– Azt mondod, nem adná vissza? – kérdezte Ron, és leült a Griffendél asztalához Ginnyvel szemben. A lány is tudott Harry beöltözéséről, és most érdeklődve figyelte a beszélgetésüket.

– Azt, sőt, szerintem, ha megtudja, hogy az enyém a cipő, inkább meg is semmisíti! Kizárt, hogy ezek után csak úgy jószívűen visszaadja! – dohogott Harry. – Sirius azt mondta, vigyázzak rá, mert valami ősi családi ereklye, a dédnagyanyja ebben hódította meg a dédnagyapját. Ha ez a cipő nincs, most Sirius sem lenne. El tudod képzelni, mekkora csapás lesz neki, ha elvész a cipő? Megbízott bennem, kölcsön adott egy ilyen értékes dolgot, és én elveszítem. Soha többé nem mernék a szeme elé kerülni, örökre csalódna bennem... – Bánatosan vett magának egy pirítóst. Egészen elment az étvágya.

– Nyugodj meg, ki fogunk találni valamit, hogy épségben visszaszerezzük – veregette meg a kezét Hermione bátorítóan. Ron orrlyuka kitágult, amikor odapillantott.

– És ha a láthatatlanná tévő köpeny alatt belopakodnánk és ellopnánk? – vetette fel Ron.

– Mégis mikor? Nappal, amikor órákon vagyunk, vagy éjjel, amikor Draco ott alszik? – torkolta le Hermione.

– Jó, akkor érte kell menni – vont vállat Ron. – De hallottad, hogy ez mivel járhat. Szerintem Harrynek igaza van, Malfoytól kitelik, hogy direkt tönkreteszi a cipőt, csak hogy bosszút állhasson.

– Talán az lenne a legjobb, ha valaki más menne érte – morfondírozott Hermione.

– Mégis ki?

– Mondjuk, egy lány.

– Én közömbös vagyok Dracónak, legalábbis engem nem utál annyira, mint téged, Harry. Majd én visszaszerzem tőle azt a cipőt! – szólalt meg Ginny határozott hangon. – Már csak a kihívás kedvéért is oda megyek – húzta ki magát.

Harry hálásan nézett rá.

* * *

Ginny előtt kinyílt a Mardekár klubhelyiségébe vezető kőfal-ajtó, a lány pedig besétált, és a láthatatlanná tevő köpeny alatt Harry is óvatosan besurrant mögötte, épp, mielőtt bezáródott a fal.