Hamuharryke

1. fejezet

– Szóval ha a sztori igaz, és tényleg van az ősi felmenőim közt egy tavitündér, akkor ez azt jelenti, hogy én vagyok a te tündérkeresztapád – nevetett Sirius a Black-kúria konyhai kandallója előtt egy kisszéken ülve. Harry feje vele szemben kandikált ki a lángok közül, míg a teste többi része a Szellemszálláson térdepelt az ottani rozzant kandalló hamujában. Hogy könnyebben kommunikálhassanak egymással, titokban csináltak maguknak házilagosan egy privát hop-hálózatot, ami csak nekik működött, más számára az összeköttetés kinyomozhatatlan maradt.

– Ühüm – dünnyögte Harry szórakozottan.

Sirius nem ezt a választ várhatta, mert összevonta a szemöldökét.

– Valami baj van?

– Mi? Ja, nem, nincs semmi.

– Nagyon elgondolkodtál. Vagy ha feltartalak, akkor...

– Nem, dehogy, én csak... nos, igen, van valami – húzta el a száját Harry.

– Na, mesélj! – fonta össze a karját maga előtt Sirius. Harrynek egy kis melegség költözött a mellkasába, mert Sirius már-már úgy viselkedett vele, mint egy igazi apa, ő pedig szívesen kiöntötte neki a lelkét, ha akadt valami bánata. A férfi mindig értő figyelemmel hallgatta, és sok jó tanáccsal látta már el. De a mostani ügy minden eddiginél keményebb dió volt.

– Oké, elmesélem, de nem hiszem, hogy tudsz segíteni – rázta a fejét lemondóan.

– Azt majd meglátjuk. Szóval, ki vele!

Sirius olyan biztató és optimista tudott lenni, hogy sokszor még a reménytelen helyzetek is reménytelinek tűntek.

– Arról van szó, hogy... nos, kéne nekem egy magassarkú cipő.

– Egy mi? – pislogott Sirius. – Nem is tudtam, hogy te szeretsz ilyen...

– Nem, én nem...

– Akkor ki?

– Vagyis, igen, én, csak... Na jó, inkább kezdem az elején. – Harry nagyot sóhajtott. – Ron évek óta szerelmes Hermionéba, csak nincs önbizalma odaállni elé, és megmondani végre neki, vagy akár csak jelezni felé a dolgot, de ezt már említettem.

– Igen, kábé minden másnap.

– Ron mindezidáig csak halogatta a vallomást, de most már odáig jutott, hogy abszolút le is tett az egészről. Hiába nyaggatom, hogy tegyen valamit, az a kevés bátorsága is elpárolgott, amije volt.

– Ez eddig tiszta, de hogy jön ide a magassarkúd?

– Csak várd ki a végét! Nem voltam hajlandó elfogadni, hogy Ron így beletörődik ebbe, és még csak meg sem próbálja meghódítani Hermionét. Addig nyaggattam, míg végül elszállt a türelme, és azt mondta... nos...

– Mit mondott? – kérdezte Sirius pletykára éhes tekintettel.

– Azt, hogy akkor fog kezdeményezni Hermionénál, ha előbb én felszedek egy pasit.

Sirius leeresztette a karját, és közelebb hajolt Harry lángoló fejéhez.

– Szemét kijelentés, de valahol igaza van. Nagyjából ugyanaz a kategória vagytok. Rossz látnom, mennyire ki vagy éhezve egy párkapcsolatra.

– Kösz, Sirius...

– Nézd, az, hogy titkolnod kell az irányultságodat, egyáltalán nem jelenti azt, hogy nincsenek lehetőségeid. Az én időmben sokkal kevésbé voltak az emberek elfogadók, mint most, mégis alakultak párocskák, folyt a titkos nemi élet...

– Sirius, ne!

– Az is pozitívum, hogy a legjobb barátod, aki mindig is idegenkedett a másságtól, megbékélt vele, amikor elmesélted neki, mi vagy. Próbálkoznod kellene, jobban nyitnod az emberek felé, ismerkedni, nyitott szemmel járni, hátha megtetszene valaki. – Harry keresztapja nem is sejtette, hogy Harry szíve már régóta egy szőke, mardekáros jéghercegért dobogott, aki azonban pont olyan könnyen elérhető volt a számára, mint a színjeles RAVASZ, vagyis semennyire. – Ha így begubózol, sosem fogod elveszíteni a szüzességedet.

– Sirius! – kiáltotta Harry.

– Oké, hol is tartottál a mesélésben? – dőlt hátra megint a férfi.

– Ott, hogy én hülye belementem a dologba, és most, hogy Dumbledore karácsonykor álarcosbált rendez, Ron kitalálta, hogy itt a nagy alkalom. Még kikötései is vannak: például nem használhatok szerelmi bájitalt, de annyi engedményt tett, hogy egyetlen csók is elég lesz. Persze mindkét félnek akarnia kell, nem nyomhatok csókot csak úgy valakinek a szájára. Én meg poénból azzal jöttem, hogy nagyobb sikert aratnék nőként, ő pedig lecsapott erre. Nem tágított a gondolattól, hogy női ruhában akar engem látni, úgyhogy most nincs mit tenni, szoknyát kell húznom a bálra. Dumbledore azt mondta, úgy kell beöltözni, hogy ne tudjuk egymást felismerni, szóval még talán esélyem is lenne.

– Akkor, ahogy látom, egyik hülyeség hozta a másikat, de Ron kérését én nem egészen úgy értelmeztem, ahogy te. Az én olvasatomban arra akart volna kilyukadni, hogy jöjj össze valakivel, nem pedig arra, hogy öltözz lánynak, verj át egy hetero fiút, és intézd el az egészet egy smárolással. Arról a csókról szerintem azt gondolta, hogy a következő állomáshoz vezet majd, ami leginkább egy rendes párkapcsolat lenne.

– Itt most nem én vagyok a lényeg, hanem Ron, és hogy összejöjjön Hermionéval. És ha a srác, akit felszedek, sosem tudja meg, hogy valójában fiúval csókolózott, akkor azzal sem lesz gond, marad egy szép emléke egy álarcos csajról, és kész.

Sirius csak a fejét csóválta.

– És honnan tudod ilyen biztosan, hogy ha sikerrel jársz, Ron be is tartja az ígéretét? Mi van, ha sosem vall szerelmet Hermionénak?

– Száz százalék, hogy be fogja tartani. A becsületbeli ügyeket mindig komolyan veszi.

– Becsületbeli ügy? Nem egy fogadás miatt kellene szerelmet vallania annak a lánynak, akit szeret – vonta össze a szemöldökét Sirius.

– Figyelj, ha ez kell ahhoz, hogy végre összejöjjön vele, akkor ez kell. Én bármire hajlandó vagyok, hogy segítsek neki.

– Jól van, te tudod. Folytasd!

– Ruhát már szereztem: elküldtem Hermionét a méreteimmel egy roxmortsi szabászatba, hogy csináltasson egyet. A nők úgyis jobban értenek ehhez.

– Fogadok, hogy sejtelme sincs, mihez járult hozzá ezzel – nevetett Sirius.

– Nincs, csak annyit tud, hogy viccből lánynak akarok öltözni a bálon, mert így biztos, hogy nem ismernének fel. Dumbledore kijelentette, hogy akit senki sem fog felismerni, az harminc pontot szerez a házának, ahogy az is, aki a legtöbb résztvevőnek rájön a kilétére. Jól egymásnak ugrasztotta ezzel az embereket. Persze csak a házak között megy a versengés, háztársak előtt nehéz lenne titkolózni. Na szóval, már csak cipő kellene, de hiába jártam végig a boltokat, minden valamennyire is nőiesnek kinéző cipő kényelmetlen volt, ráadásul Hermione azt mondta, hogy egy báli ruhához magassarkú illik. Nem állíthatok oda hódítani fidres-fodros göncben meg tornacsukában! De én egy olyan magassarkú kínzóeszközben egy lépést sem tudok tenni, nemhogy táncolni. Ki fogom törni a nyakamat! Alig hiszem el, hogy egy ilyen apróságon fog megbukni a terv – fejezte be elkeseredetten.

Sirius egy darabig csak hümmögött.

– Nekem éppenséggel lenne rá megoldásom.

– Tényleg? – kérdezte Harry megélénkülve. – És mi?

– Mint tudod, van itt a házamban jó pár „érdekes" holmi, amiknek egy részét Mundungus Fletcher megdézsmálta, de egy titkos széfben még megmaradt a java. Mint például egy csinos kis üvegcipellő, amit ha a lábadra húzol, biztos vagyok benne, hogy ellenállhatatlan leszel.

– Üvegcipő? Ha nem tűnt volna fel, egész idáig arról beszéltem, hogy kényelmes lábbelit szeretnék!

– Ez az lesz, hidd el! Látszólag üvegből van, de amint beledugod a lábadat, és kimondod a jelszót, hogy Adjusto, puhává válik, tökéletesen a méretedre alakul, és úgy fogsz tudni járni a tíz centis tűsarkakon, mintha velük születtél volna.

– Hát, nem tudom...

– Figyelj, odaadom, nézd meg, legfeljebb nem használod.

– Oké – nyögte Harry, mire Sirius eltűnt pár percre, aztán két átlátszó valamivel a kezében jött elő, amik messziről leginkább befőttes üvegeknek tűntek, és még csilingeltek is, ahogy egymáshoz ütődtek. Amikor egy hangosabb zengéssel letette őket a kandalló előtti kőre, Harry már ki tudta venni a körömcipő formájukat, de mintha jégből faragták volna ki őket.

– Ez nem valami bizalomgerjesztő – fintorgott Harry a rémisztően magas, ropi vékonyságú tűsarkakat nézve.

– Csak gondolj Ronra! Végül is érte teszed.

– Jól van, egy életem, egy halálom, megpróbálom – nyúlt ki a kezével Harry, és felmarkolta a cipőt.

– Azért majd vigyázz rá, még a dédnagyanyámé volt. Ebben hódította meg a dédnagyapámat.

– Rendben, vigyázni fogok.

– Ja, és van még valami. Tudod, a cipőt átitatja egy kis mágia, minek következtében van egy furcsa tulajdonsága.

– Micsoda? – kérdezte Harry félve.

– Nem olyan vészes, pusztán csak annyi, hogy éjfélkor visszaalakul üveggé, úgyhogy igyekezz addig letudni a hódításodat, különben onnantól összevissza botladozhatsz – nevetett Sirius.

– Miféle hülyeség ez? – bosszankodott Harry.

– Valamiért nem szereti az éjfélt, vagy a nap végére elfogy a varázsereje, nem tudom, de ez van.

– Oké, majd erre is ügyelek – ígérte Harry, és sóhajtva kihúzta a fejét a kandallóból, amivel felkavarta maga körül a hamut.