Green room║Jeongchan

⁰⁶║Hely

Hamarabb eltelt ez a kis idő, minthogy Chan felfogta volna: Jeongin nála tölt két és fél tartalom teljes napot a hétből. Ma pedig külön vállnak útjaik, hiszen két utcával arrébb van az otthona, ahová hat óra körül be kéne toppannia és eljátszania, hogy nemrég szállt le a vonatról.

Chan értelmesen akarta eltölteni az utolsó napját Jeonginel, ezért már kora reggel autóba ültette a fiatalabbat.

- Oké Chan. Mondom a lényeget. Utálom a meglepetéseket, szóval könnyítsd meg és mond el merre tartunk.

- Sajnálom, hogy nekem kell közölnöm a rossz hírt, de a meglepetések is utálnak téged - nevetett Chan.

Jeongin sértődötten az ülésbe fúrta magát és távolba merengően bámult ki az ablakon. Chan a művészi alakítást azonnal kifigurázta, mire Jeongin arcán is mosoly húzódott végig.

Lassan elhagyták a várost. Az épületeket cserjék, fák és virágok váltották fel, amikről már teljesen lahullottak a levelek. Jeongin régen mindig utálta ezt az időszakot. Ősztől tavaszig ki sem lépett volna a házból. Szerinte ilyenkor a természet halott, de most Chan által még ez is gyönyörű. A nap lassan a felhőtlen égbolt tetejéről szórta szét sugarait. Fél órája ültek az autóban, amikor Chan letért az útról és egy ösvényen hajtott tovább.

- Most jön az a rész, hogy elrabolsz? - Vonta kérdőre Jeongin.

- Pontosan ez a rész jön. Kirángatlak a kocsiból és egy barlangban foglak tartani, hogy örökké az enyém lehess és soha ne keljen vissza menned a szüleidhez - válaszolt.

- Egész hihetően előadtad, de ha így is történne nem kéne berángatnod abba a barlangba. Önként sétálnék be, persze csak azzal a feltétellel, hogy a nap huszonnégy órájában mellettem csücsülsz.

- A nap huszonnégy óráján is túl - mondta kissé elvékonyodó hanggal.

Jeongin csak most fedezte fel a szőkén gyönyörű mosolyát. Eddig is tudta, hogy fantasztikus a mosolya, de most egyenesen levette a lábáról. Chan egy ház mellett parkolt le.

- Pár méterre van egy tó - kezdett bele mondandójába - amikor kicsi voltam, mindig ide jártunk halászni hétvégente. Ez pedig a kis hétvégi házunk - mutatott a kívülről igénytelennek tűnő gazos házra.

Igazából belülről sem nyújtott felemelő látványt, de a kis poros képekkel a falon és a már évek oda nem használt kandallóval igazán otthonos volt.

- A család már lassan három éve egyáltalán nem használja az épületet, ezért amikor megunom a hangzavart mindig ide jövök.

- Szerintem ez a hely csodálatos - nézett Chanre aki egy vállrántással válaszolt.

Jeongin végignézte az összes falon elhelyezett képet. Szinte Chan egész gyerekkorát végig lehetett követni rajta. Ott volt öt évesen, pucéran a fürdőkádban, aztán nyolc évesen, amikor megnyerte az első versenyét. Tizenegy évesen a kis barátnőjével, amikor még a lányokban látta a jövőjét, de a másik oldalán már akkor is ott állt egy kisfiú, akivel olyan jól elvoltak, hogy a szüleik is összehaverkodtak és kénytelenek voltak együtt felnőni.

- Olyan cuki voltál - nézett a háta mögé Jeongin a szőkére, aki éppen be akarta üzemelni a kandallót.

- Igen, anyum is ezt mondja mindig - nevette el magát nagyképűen.

- Olyan ismerős az a kisfiú. Oké, ez biztos hülyeség, de olyan mintha már láttam volna.

- Valószínű, hogy láttad. Már sokkal nagyobb mint ezen a képen - mondta magától értetődően - de még mindig ugyan ilyen gyerekes.

- De ki ő?

- Lee Felix.

♡
-

Nagyon sok mindenen agyalok és aggódok jelenleg deeee a rész itt van és ennek a megírása is szintén nyugtató hatással van rám xd