Green room║Jeongchan

⁰⁹┆Senki

– Olyan undorító vagy – förmedt rá
nevetve Changbin. Az üzenet Seungminek lett címezve, aki sértődötten öltözködött az egyik pad sarkában.

– Hagyjad már! Legalább már kijárata az óvodát – csatlakozott Minho.

Seungmint nap mint nap érték hasonló bántások, csak mert nála négy évvel fiatalabb barátnője van. Nem különösebben hagytak rajta nyomot az utálkozó szavak és azt is megszokta már, hogy Changbin elítél mindent, ami egy kicsit is különbözik az általa átlagostól.

– Szerintem az ő dolga – jegyezte meg óvatosan Jeongin.

– Az biztos, hogy nem a te dolgod – nézett össze Minhoval.

Jeongin száját hatalmas nevetés hagyta el, végig mérte Changbint és ki is fordult az ajtón.
Changbin természetesen utána indult, majd nagyobb löketet adva neki, engedte, hogy lefelé guruljon a lépcsőn. Jeongin homloka a korláton koppant, de testét csak a föld állította meg.

– A helyedben meg sem szólalnék. Tudod, hogy ki vagy?  – hajolt hozzá közel.

– Biztos erősebben urolkodom magamon, mint te valaha is fogsz? – Kaparta fel magát a földről.

– Úgy gondolod, hogy befejeztem a mondandómat? – Lökte vissza – egy senki vagy Jeongin. A vicces az, hogy csak rád kell nézni és már látszik.

Jeongin nem különösebben tudott mit kezdeni a helyzettel. Felkavarta a ki alakult helyzet és zavartá vállt tőle. Nem értette mégis mit tett, hogy ezt érdemli, ahogy azt sem értette, hogy emelhet rá kezet ilyen egyszerűen akárki.

– Figyelsz te rám? – Rúgta oldalba Changbin. Jeongin levegő után kapkodott – Egyetlen egyszerű dolgot kértem, mégpedig azt, hogy ha hozzád beszélek figyelj rám.

Közben a többiek is lesétáltak az öltözőből, arcuk rémültséget tükrözött, ahogy tekintetüket végig vezették a földön fekvő fiún, - aki hol köhögött, hol halkan nyöszörgött a fájdalomtól - és a mellette gugolón.

Seungmin oda sietett hozzá és feltámasztotta, mégsem nyújtott nagy segítséget. A hideg kő és talán a fejében eluralkodó sajgó érzés együttes hatásába bele remegett. Changbin hangja egyre inkább halkult. A fejében zakatoló kérdéseket egyre inkább nem kívánta megmagyarázni és gyengén terült el ismét a földön.

♡
–

Sajnálom!?
Pont olyan érdekes fordulatokat vesz mint az életem :,-)

Új könyvbe kezdtem _Hopeless_Destiny_ vel, ha gondoljátok nézzetek bele.

Illetveeee mivel igencsak horror rajongó vagyok mostanság, de nem írnék ficit, mert nem állok készen akkora tervezésekre, viszont ha írnék ilyen "csúf sorsú" oneshotokat az mennyire érdekelne akárkit is?