w i n g s [Suga x Reader] [✔]

2🌧

Reggel morcosan, két vagy inkább három szundi után folytál ki az ágyból. Kivételesen az élet volt oly kegyes s kimentett téged a mini szoknya alól, de milyen áron. Kinnt a mínusz fokok készültek átadni a legszebb megfázásokat, tájfutás közben. Így felhúztad magadra iskola melegítőjét, plusz kabátot, és a "megakarokhalnimost" arckifejezést biggyesztetted divatos kiegészítőnként. Válladra csaptad a táskád, 'Elmentem'-et kiáltottál a háznak, bezártál magad után, és elindultál az iskola elé, ahol a találkozó pont volt. Olyan korán volt, hogy még a nap se kelt fel, fújt a szél, és a jegesmedvék az utcába úgy döntöttek hogy túl hideg van, és haza mennek az éjszaki sarkra.  Ocsmány egy idő. Mikor végre megláttad a buszt a suli előtt, egyik osztálytársad aktívan integetni kezdett feléd. Kínosan felemelted a kezed hogy viszonozd a gesztust, de egy másik gyerek a hátad mögül majdnem elcsapott mint egy traktor, lelkesen visszaintegetett nekik, és megölelte őket. Kezdett égni a fejed, hiába van vagy mínusz három fok.
De ekkor az osztálytársaid mögül Sugawara kinézett, és intett feléd. Egy kő gördült le a szívedről, ez a srác egy életmentő.
- Jó reggelt [T/N]-san - köszönt nagy mosollyal a száján.
- Jó reggelt neked is - ásítottál nagyot.
- Várod a tájfutást? - kérdezte szomolyogva, mint aki sejti a választ.
- Mint Mari néni a leárazást a csirkefarhátra - válaszoltál monoton hangon, mire elnevette magát.
- Csak nem lesz annyira rossz - próbált meg valami pozitív gondolkodással közelíteni hajnali fél nyolckor, nem sok sikerrel.
- Hát, a minúsz tizenöt fokra a hegyekben, a szélre, vagy esetleg a rohangászásra gondolsz? - soroltad fel az első három pontot a 'Miért nem jó ötlet a tájfutás' listádon a pár százból.
- Optimizmus a köbön - forgatta meg a szemét.
- Realizmus - javítottad ki, és együtt nevetve szálltatok fel a buszra. Kedves barátosnéd még mindig nem volt hajlandó bevánszolni magát az iskolába, így amikor a tanár elkezdte mondogatni hogy rendeződjetek párba mielőtt odaértek, kezdett a dolog kínos lenni. Mikor végre kivágott titeket a busz a hegy alján, és a buszsofőr csak hétszer káromkodta elmagát hogy milyen '!?#V@' kölykök vagytok, aztán jöhetett az osztályfőnökötök szerint kellemes séta felfelé, a csúszós sziklákon ahol a hülyék nonstop lökdösődtek, a finnyásak nyafogtak, a roppant sportosok pedig forgatták a szemüket hogy ez a túra semmi. Ezzel a jó kis hangulattal másztátok fel, kerülő úton, öt-hatszor eltévedve.
- Oké, kinek nincs párja? - nyújtogatta a nyakát a sensei, mire te és Suga kínosan felraktátok a kezetetek, mivel mindkettőtöknek a drága barátja elhatározta hogy itt hagy titeket megfagyni, míg ők otthon 'betegek'.
- Szuper, akkor Suga és [T/N] együtt lesztek, ez megoldódott, álljatok fel kettes sorban és adom a térképet és az információkat - tapsolt izgatottan. Mire kínkeservesen össze-vissza de valahogy felállt az osztály.
- Jó gyerekek! Mindenkinek itt van a térképje, papír, toll,  stopper az nálam, és egy pici vészjelző chip, hogyha bárki elveszne a tájfutáson kijelölt területen, megtaláljuk. Mindenkinél ugye van kaja? És kesztyű??? Remélem senkinél sincs mobil, és úristen Fujika-san vegyél magadra még egy kabátot! - mire az említett lány értetlenül nézett, tekintve hogy nyolc réteg ruha volt rajta - És hajrá! Tíz percenként indítalak titeket, a többiek addig melegítsenek be alaposan, ne hogy valaki aztán nekem megsérüljön! - majd az első párost útjára engedte. Még várnod kellett egy bő ötven-hatvan percet, mire szóltak hogy te és Suga jön. A feladat egyszerű. Futni kell a térképek szerint, az állomásnál  csak le kell írni a papíron lévő kanjit, a végén pedig kijön egy mondat. Megegyeztetek Sugawarával hogy ő fogja a térképet, biztos ami biztos, te meg majd írsz. Felálltatok a rajtvonalhoz, a Sensei megfújta a sípot, ti pedig elkezdtetek futni egészen addig, amíg nem voltatok látótávolságon belül. Ott megálltatok, neked ennyi futás egy életre elég volt.
- Hol az első állomás? - néztél rá, mire elkezdte böngészni s térképet.
- Arra - mutatott el egy út irányába, és mivel vetteaz adást hogy te nem óhajtasz futni a közel jövőben, egy tempós sétával igyekeztetek egyik állomástól a másikra. Ám az egyiknél, a kis boton amin a zászló volt, nem volt papír akasztva. Először beástatok a hóba ott egy kicsit, de semmi.
- Mekkora szemetek - sziszegted amikor mindkettőtöknek leesett hogy mi történt. Valamelyik előző páros leszakította hogy ők nyerjenek.
- Vannak emberek akik képtelenek elfogadni hogy ne nyerjenek - mondta enyhe undorral a hangjába.
- Ez csalás... - húztad el a szádat. Hiába alig volt tétje a dolognak, akkor sem volt fair.
- Pontosan. Azért nézzünk körül kicsit - javasolta, mire biccentettél, és te a bot jobb oldalán lévő körzetben kerestél, ő pedig a bal.
- Itt nincs semmi - jelentetted ki savanyúan.
- Nos, itt van - mosolyodott el, kezében a cetlivel amin a kanji volt.
- Wow - nyílt nagyra a szemed, hiszen szinte lehetetlen volt megtalálni a fehér hóban. Felírtad, majd óvatosan Suga valahogy rejtélyesen visszafabrikálta.
- Menjünk - buzdított, és tovább indultatok. Már több mint huszonöt perce kínos csendbe sétáltatok, így eldöntötted hogy megtöröd.
- A Sensei kicsit túl anyukás nem? - vetetted fel.
- Hát, szegény Fujika-san... De azért jó ha vigyáz valaki ránk. Nem? - forgatta a kezében közbe a térképet.
- Hát, nem értem hogy miért tanít egy középiskolába hogyha ovisokként kezel minket - vontad meg a vállad.
- Van benne valami. Akkor te ennyire várod a nagy betűs életed? Akkor nem leszel többé kisgyerek - vigyorgott és a könyökével megbökött.
- De én... Rohadtul nem akarok felnőni - mondtad ki őszintén egy nagy sóhajjal.
- Nem azt akarod hogy ne kezeljenek gyerekként? - vonta fel a szemöldökét.
- Hát... Nem is tudom. Néha így lenne jó, de valahogy nem akarok felnőni - motyogtad.
- Tudom mit érzel. Hiányozni fog mi? A fiatalság? - kérdezte szórakozottan.
- Nem az csak... - és itt valahogy a torkodra forrt a szó. Ezt... meg lehet egyatalán magyarázni?
- Hiányozni fog. És nem csak a barátaid, vagy a családod. De legfőképp önmagad. Sose leszel többé  olyan mint most. Kíváncsi és bolondos. Amikor az a legnagyobb baj, hogy most jól sikerüljön egy dolgozat, vagy hogy milyen volt az a randi huh? És mire észreveszed... Megírod az utolsó dolgozatod... Elköszönsz a családodtól...És már itt sem vagy... - fejezte be.
- Wow... Ezt jól összeszedted - csodálkoztál.
- Nos... A pszichológia egy nagyon érdekes dolog, nem? - mosolygott sejtelmesen.
- De nézd, itt az utolsó állomás - mosolyodott el és a kis táblára bökött, és felírta a kanjit ami rajta volt.
- Akkor vissza  is --- de a mondatot nem tudtad befejezni, mivel a lábad alól kicsúszott egy szikla darab, amiről észre se vetted a hótól, hogy erősen instabil.
És elkezdtél lefelé zuhanni.
Több mint 1000 métert.
- [T/N]-san!!! - kiáltott kétségbeesetten Suga, majd utánad ugrott feléd nyújtva a kezét.
- Te meghülyültél?! Most te is meghalsz!- üvöltötted.
- Bízz bennem! Fogd meg a kezem! - kiabált, az erős ellenszéllel szemben. Bizonytalanul kinyújtottad a karod, amit Suga rögtön elkapott, és érezted hogy a súlyod könnyebb lesz. Egy tollpihe szállt el a szemed előtt, és a következő amit megláttál, az az volt... Hogy Sugának... Szárnyai vannak. Magához ölel, és emelkedni kezdtek fel a szirtre.

T o      b e       c o n t i n u e d  .  .  .