SUPRISE •myg•

two

November 26. / Gwak ház kertje

Gwak HakChi

Szóval. Hedvig tegnap beszámolt néhány érdekes tényről, ami a szemközti szomszédokat illeti.

 Anya kiengedett pár percre, hogy levegőzzek,  meg ennek a bolond jószágnak sem árt egy kis friss levegő. A padon ülve bambultam a min család ablakait, amiknek -furcsa mód- le voltak húzva a redőnyei. Nappal van és délután úgyhogy vagy nincsenek itthon, vagy pedig annyira antiszoc a család, hogy még a függönyök is rá vannak húzva a redőnyökre.

-Nem azt mondtad, hogy fontos szociális szerepük van a társadalomban? -szóltam oda Hedvignek, aki -meg sem lepődök- a mellettem lévő hintaágy lábát rágcsálta.

-Hát neked én mondtam, de nekem Ji-Ae mondta. Vagyis még nekem sem mondta, hanem csak hallottam.

-Nem lehet, hogy rosszul hallotad?

-Nem, mert Kutya vagyok és jók a füleim. 

-Hát jó, babám. Gyere ide. - húztam közelebb magamhoz. -Amúgy hogy vagy? -felpillantott rám és megnyalta a száját.

-Néha nehéz veled. De amúgy nehezebb lenne a szomszéd Foltosával lakni, folyton össze rág mindent. Szerintem nem maradna semmi sem belőlem pár nap után.

Felnevetem, majd jobbra pillantottam ugyanis a tetőfedő csak most ért oda a szomszédba és olyan hangosan (behúzta a féket), hogy szerintem a többi utcában is simán hallhatták.

-Kössz szaros. -néztem le Hedvig barnás szemeibe. -Tudtad amúgy, hogy mindig is tacskót szerettem volna? 

-Ennél nagyobb seggfej nem tudsz lenni? -szidott le apám aki csak tíz perce ért haza, de még egy puszit sem kaptam.

-Ho-hó apukám, ide egy öleléssel, aztán tárgyalunk. -nyújtottam a karjaim ősöm irányába.

-Tudod HakChi Hedviget ott is hagyhattuk volna a katonaságon. -megölelt aztán folytatta. -Hálás is lehetnél hogy anyádnak olyan jó szíve van. Nameg nem beszélve az én jó szívemről, aki nem hagyott ott TÉGED a katonaságon. -vigyorodott el. 

-Haha apa, nagyon vicces, majd szólok ha eszembe jut nevetni. Nem én tehetek róla, hogy nekem basztak egy radioaktív kézigránátot. Majd legközelebb vissza dobom. -kacsintottam apára, aki csak a szemét forgatta.

-Legközelebb nyakonvágesz lesz. -mondta, majd levette rólam a takarót. -Gyere be, mert megfázol. Mondta édesanyád, hogy mit mondott az öreg? 

-Halkabban, mert ha anya meghallja, hogy öregezzük a dokit felhőtlen, sőt égtelen haragra gerjed. -kuncogtam- Amúgy igen. Mondhatjuk megpróbálta. - Simítottam a nemlétező szakállamon. Apa csak felhúzta a jobb szemöldökét és beszélt tovább.

-Ismét nem figyeltél igaz? Már meg sem lepődöm. Huszonnégy éves létedre milyen felelőtlen vagy. -csípőre tette a kezét és beindultunk a házba. -El sem mondom mit mondott a Doki. Majd felfogadunk melléd valakit, hiszen pénz van elég.

Összehúzott szemöldökkel néztem apára, hiszen nem szeretem, mikor így beszél. Ugyanis tudtam, hogy ez nem irónia, hiszen egy házban élek velük. Tudom, hogy sok pénzünk van, de nem szeretem mikor szó van róla, nem szeretem fitoktatni.