SUPRISE •myg•

vier

November 27./Gwak ház

Min YoonGi

Kopogtattam. Semmi. Egy percig vártam, aztán úgy döntöttem a csengőt használom, erre egy idő után egy zihált férfi lépett elém feltépve az ajtót. Arra gondoltam, hogy hátrálok, majd elnézést kérek a zavarásért és sarkon fordulok. Még pislogni sem tudtam, de férfi berántott a házba, mondván, hogy várjak egy percet. Egy hatalmas kutya szaladt le a lépcsőn, míg a zihált úr felszaladt azon. Nem mertem megmozdulni. Az az állat volt vagy akkora, hogy simán belefért volna a szájába a fejem. Szemeztünk egymással egy ideig, de egy ötvenes éveiben járó férfi sétált le a lépcsőn egy táskával a kezében, így a pillanat megtört. 

-Te vagy Min YoonGi ugye? -kérdezte a kezét nyújtva, amit el is fogadtam. Mögé pillantva láttam, hogy a kutya ott ült a lépcső tövében. Csak nézett.

-Igen én. -válaszoltam.  

-Úgy gondolom beszélnünk kellene. Jöjjön, üljünk le! -mutatott a bézs kanapéra. A kutya az egyik fotelt választotta, de megjegyzem alig fért el rajta. Gondoltam rá, hogy felajánlom neki a kanapét, mert kezdtem rendesen félni. -Ne aggódjon Hedvig miatt. Ő csak azért van itt, hogy majd leadja a drótot Chi-nek.

-Drótot? Kinek? -összezavarodottságomban nem tudtam kire nézzek. A kutya konkrétan úgy nézett rám mint akiből mindjárt kitör a nevetés. Létezik ilyen?

-Mindent megértesz később YoonGi. -valamiért megnyugtattak a doktor szavai. -Kapni fogsz egy teendő listát, amit majd Gwak úr fog átadni, tőlem pedig Chi teljes kortörténetét illetve a gyógyszerek listáját kapod majd. 

-Elnézést uram, de megkérdezhetem ki az a Chi? -szégyelltem a dolgot, de fogalmam sem volt kiről volt szó.  

-A lány akit majd ápolni fogsz. Ha esetleg itt maradsz. -mosolygott.

-Persze, miért is ne maradnék?

-Majd megtudod. -mondta mosolyogva. -Most pedig mennem kell, el kell intéznem pár receptet. Chi-nek volt egy rohama és van pár kísérleti gyógyszer, ami megszüntetheti őket. Ámbár még gyermekcipőben jár a dolog, jónak ígérkezik. Sok sikert YoonGi. -fogtunk kezet, a doki pedig távozott.  

-Hát ez gyors volt. -motyogtam magam elé. -Hát Hedvig... ketten maradtunk. -beszéltem a kutyának, aki még mindig ott pöffesztett a fotelben. Kezdett kínos lenni a csend, csupán egy halk párbeszéd zaja szűrődött le az emeletről. Visszahúztam a táskám cipzárját, majd a lábam mellé raktam. Nem igazán tudtam mit csináljak, inkább körülnéztem a nappaliban. Tágas, üvegablakokkal illetve elhúzható üvegajtóval, modern bútorokkal és stílusos kiegészítőkkel. képek a falon, melyeket nem láttam túl tisztán, így hát magamhoz vettem a táskám, hogy elővegyem a szemüvegem.  Hedvig minden mozdulatomra felfigyelt, bár a feszengésem alább hagyott nem igazán éreztem magam biztonságban tehát igyekeztem annyira lassan mozogni amennyire csak tudtam nehogy megegyen az egyik hirtelen mozdulatom miatt. A hatalmas plazmatévé mellett több tucat kép helyezkedett pár centire csak egymástól. Véleményem szerint időrendben, mivel minden kép fekete-fehértől kezdve a sárga képeken át a polaroidon túl az éles és színes képekig egymás alá és mellé voltak sorrendben felrakva. A Legtöbbször a fekete-fehér képeken egy fiatal pár van, majd a sárgákon ugyanaz a pár, de a hölgy babát vár. Majd pár kép homályosan de színesen kórházban a babával, a többi családtaggal együtt, valójában a legtöbb kép egy férfivel van aki egy színes ingben és tipikus hawaii shortban pózol az újszülöttel. Továbbá egyre igényesebb fényképek készültek. Ugyanazokkal az emberekkel. A kislány cseperedett majd pár kép erejéig terepmintás kalapban és egy műanyag távcsöves fegyverrel figyel boldogan a kamerába. 

-Maga bizonyára Min Yoongi! -lépett hozzám a férfi, aki ajtót nyitott. -Én Gwak KwangSeon vagyok, HakChi édesapja. Ha nem bánod ismertetném a feladataid, a munkabéred és a körülményeket.

Egy kisebb kirándulást tettünk meg a hatalmas házban, a kertben, a garázsban mindezalatt persze beszélgettünk, kérgezgetett, én is kérdeztem, udvariasan társalogtunk. Legalább másfél órán át bolyongtunk, találkoztunk egy házvezető nővel is aki épp egy gyönyörű festmény keretét porolta, beszéltünk pár szót és tovább is mentünk. Csupán pár szobát illetve két irodát hagytunk ki érthető okokból. Nem tartozik rám minden. 

Végül megálltunk egynél. Kwang úr halkan benyitott, majd előre engedett. 

Ami ott fogadott, meglepett.