Shooting Star [Nightmare III.]

Chapter Two

- Szerinted hibát követünk el?

Stanley Brannan fáradtan nézett a nőre.

- Ezen gondolkodtál egész éjjel?

- Nem – sütötte le a szemét Willa, kerülve a férfi tekintetét.

- Kinek árthatnánk ezzel?

- Leginkább magunknak – pillantott fel a nő. – Egy párszor már bebizonyosodott, hogy nem megy ez nekünk.

- És mégis itt vagyunk – tárta szét Brannan a karját.

- Nézd, én... - kereste a szavakat. – Én nem akarok megsérülni. Megint.

- Hé, az nem miattam volt – védekezett a férfi. Willa éles pillantást villantott rá. – Jó, akkor nem csak miattam.

- Miért, te újrakezdenéd? Velem? A történtek után?

- Az tény, hogy nem tudjuk egymást elviselni – sóhajtott. – De még mindig itt vagyunk. És én a tegnap estéig nem is vettem észre, hogy mennyire hiányzol.

*****

Jordannek minden erőfeszítésére szüksége volt, hogy ne essen bele fejjel a délelőtti kávéjába, és még dolgoznia is kellett volna. Mereven bámulta a monitort, amin még semmit sem nyitott meg, csak a Bristol Times felirat látszott a háttérképen.

- Mozogj már, Darewill! – csapott az asztalra Clementine. Jordan összerezzent. – Az éjjeli áramszünet miatt az éjszakai műszakosok nem tudtak haladni, úgyhogy az ő munkájuk is a te feladatod.

- Csinálom – motyogta, mire a főnöke elégedetten biccentett, majd eloldalgott, hogy egy másik beosztottját pesztrálja. Áramszünet? Akkor ezért nem működött a lámpa reggel. Jordan a bögréjére pillantott, amiben már csak hideg kávé lötykölődött, azonban nem volt ideje újat főzni, hiszen nyakig állt a munkában.

Megnyitotta az első cikket, és átfutotta a sorokat. Egyszerű, unalmas és klisés volt, így a lány azonnal dobta a süllyesztőbe. A következő már izgalmasabbnak ígérkezett, így megtartotta. Majd így tovább, míg végül délután kettőre elkészült a Bristol Times áprilisi száma. Na, legalábbis Jordan szerint, a jóváhagyás még hátra volt.

Amint lejárt a műszakja, hazafelé indult, hogy kialudja a nap fáradalmait. A március végi időjárás meleg volt, végre le lehetett vetni a vastag télikabátot, amit Jordan is előszeretettel élvezett, így a farmerdzsekijét összehúzva magán egy hosszabb, szebb utat választott hazafele.

Mehetett volna metróval, vagy busszal, de Jordan szeretett sétálni, és szerette a folyópartot. Már három éve lakott Bristolban, de a naplemente látképét a parton nem tudta megunni. Zsebre dugta a kezét, majd, mint minden alkalommal, elkápráztatva bámulva a narancssárga csíkokkal megfestett sötétedő égboltot.

Leült a stégre, hogy kicsit megcsodálhassa a képet. Lábát a víz fölé lógatta, arcán, haján megcsillant a napfény, és egy hosszú pillanatig élvezte a gyönyört, majd éles fájdalom hasított a fejébe. A füle sípolt, és elkapta a tekintetét a naplementéről. Kezét a fejére szorította, és igyekezett koncentrálni egy pontra, hogy ne veszítse el az eszméletét. Erőlködése azonban hasztalan volt, a következő pillanatban a világ elfeketedett a szeme előtt.

*******

- Szerinted alszik még?

- Fogalmam sincs. Ébresszem fel?

- Nem, hagyd csak pihenni. Van mit kialudnia.

Jordan lassan nyitotta ki a szemét, és egy pillanatig azt hitte, csak hallucinálta a két férfihangot (ugyan nem tudta, miért tett volna ilyet), majd az egyik hang újra megszólalt.