The Speed Between Us//Formula 1

13*

[Figyelmeztetés: mentális betegség részletes ábrázolása a fejezet egészében]

Olyan volt, mint repülni. Attól eltekintve, hogy már alig kapott levegőt, az eső miatt teljesen átfagyott, és a szervezete is megálljt kiáltozott, tényleg olyan volt, mint repülni. A fájdalmak ellenére ugyanis az agya gőzerővel dolgozott, ezt pedig mindennél jobban szerette volna elkerülni, így egyre gyorsabban kezdett futni, nem törődve azzal, hogy már hányadszorra járt ugyanannál a parknál, s azzal, hogy a hideg wolvertoni alkonyat egyre jobban kezdi őt körülölelni. Nem számított semmit az egész, mint ahogy az sem, ahogy a húga a korábbi videóhívásban ismét igyekezte minél jobban megalázni őt, közben a lehető legrosszabb embernek beállítva Aislinnt. A nő már nem foglalkozott vele, pár óra alatt eljutott odáig, hogy csak kacagott az egészen. Minek is foglalkozott volna vele, ha egyszer kitalálta, hogy hogyan lehetne úgy módosítani a légterelő elemeken a kanadai nagydíjra, hogy még jobb eredményeket érhessenek el a versenypályán. Zseniális ötlet volt, tudta, hogy ahogy hazaér, vázolni is fogja Noelnek a tervet, akit amúgy is az aero részlegre vettek fel, így hétfőn, vagyis két nap múlva már neki is állhatnak a munkának, persze ahhoz nekik előtte ki kell dolgozniuk a pontos tervrajzokat, de ez nem jelenthetett akadályt, csak 10 óra mínusz a vasárnapjukból, de ki foglalkozik ilyesmivel, ha egyszer közben egy zseniális elképzelést valósíthat meg.

Hátrasimította a verejtéktől és esőtől nedves haját, közben egy óriási mosolyt villantva a vele szemben haladó járókelőre, aki elkerekedett szemekkel nézett végig az esernyője alól, a futó nőn. Nem foglalkozott vele, mint ahogy a hanggal sem a fejében, ami azt mondogatta, hogy menjen végre haza, és nyugodjon le. Nem volt ideje lenyugodni, és felesleges időpazarlásnak is érezte már magát a gondolatot, mikor hihetetlenebbnél hihetetlenebb ötletek száguldoztak a fejében, az adrenalin ereje pedig legalább olyan erős volt, mint újra egy versenypályán száguldozni, ezt az érzést pedig semmiképp sem akarta elengedni. Még egyszer nem. Azon gondolkodott, hogy tulajdonképpen milyen meggondolatlan ötlet volt otthagyni a WTCR-t. Volt egy szuper csapata, egy versenyképes autója, kiváló csapattársa, akik közül az egyik még egyben a "tanára" is volt. Egy csodás légkört hagyott ott, és miért, az utálkozók miatt, pedig csak el kellett volna őket küldeni a fenébe, meg csúsztatni a nagyfőnöknek egy borítékot, hogy rúgják ki a kotnyeles, nagyszájú riportereket, és ne is engedjék őket a versenypályák közelébe. A netes utálkozóknak pedig csak meg kellett volna mondani, hogy találjanak maguknak jobb elfoglaltságot, de felesleges is volt törődni velük, hiszen semmit sem tudtak tenni a fröcskölődésen és szidáson kívül, egy laptop mögé bújva, hiszen gyávák voltak. Gyávák voltak, és nem ismerték őt igazán, pedig, ha tudták volna, hogy ő mennyi mindenre, és azok felett is mi mindenre képes.

Max viszont más volt, ő hitt benne, és támogatta őt, és hitte, hogy ha azon múlna, még a csillagokat is képes lenne lehozni. Aislinn még szélesebb vigyorra húzta magát a holland versenyző puszta gondolatától. Elhatározta magát, hogy ha hazaér, ír neki, hogy eleget gondolkodott rajta, és eleget vártak, meg kell próbálniuk együtt, hiszen hová húzzák feleslegesen az időt, nem lesznek fiatalok örökké. Gondolatban már el is kezdte fogalmazni, hogy mi mindent fog mondani a férfinek, hogyan közli majd a csapattal, a barátaival és a családjával a nagy hírt, hogy végre összeszedte a bátorságát, és belevág egy kapcsolatba egy olyan emberrel, akit neki teremtettek.

Ahogy jobban belegondolt, rájött, hogy Peter Bonnington valószínűleg le fog hangolódni a hír hallatán, hisz amióta megismerték egymást, sokkal sűrűbben kereste a nő társaságát, mint az indokolt lett volna. Nem is beszélve az állandó mosolyairól, és a szükségtelen, de még pont nem tolakodó érintésekről. Annyira pedig pont körbekérdezett a férfiről, hogy megtudja róla, hogy nem házas, még csak élettársa vagy barátnője sincs, s miután ez az információ eljutott hozzá, az egész értelmet nyert.