The Speed Between Us//Formula 1

19.

kérlek kommenteljetek végig a fejezet során, és ne felejtsetek el szavazni! nagyon szeretem olvasni a hozzászólásaitokat xx

≻───── ⋆✩⋆ ─────≺

– Úgy gondolom, hogy ez a tisztás egy pihenőért kiált – jelentette ki Lottie, s mire Aislinn megfordult, addigra a szőkeség már kényelmesen helyet foglalt a fűben, s ölébe húzva táskáját a szendvicse után kezdett kutatni.

– Lottie... – próbálta Aislinn a nemtetszését kinyilvánítani, de barátnője nem kért belőle.

– Hány kilométer van hátra? Úgy kettő? – dobta a válla mögé Lottie a csinos fonatban összefogott haját, szemöldökét pedig már egészen vicces magasságig húzta fel.

– Kettő egész nyolc, úgyhogy inkább hármat mondanék – felelte lemondóan a nő, hiszen Lottie arckifejezését látva már pontosan tudta, hogy ezt a vitát már nem nyeri meg.

– Igen, és ha jól látom, akkor még csak három óra van, és kocsival csak negyven percre vagyunk Milton Keynestől – folytatta az érvelést a nő, miközben Aislinn felé dobta az egyik szendvicsét, amit Ace egy fejrázás kíséretében könnyedén elkapott. – Tehát baromira ráérünk, és amellett a tény mellett sem érdemes elmenni, hogy holnap is pihenőnapunk van. Úgyhogy most te is szépen leülsz ide, és megeszed a szendvicset, amit csináltam neked, mindennemű pofavágás nélkül!

– Ez egyszerűen zseniális – ült le Aislinn a barátnője mellé a fejét rázva, majd előhúzta a kulacsát a táskájából, és lassan kortyolt néhányat a vízből.

– Csak azért, mert magyarul mondtad... - kezdte fenyegető hangon Lottie, de Ace nem hagyta, hogy befejezze.

– Nem káromkodtam! Becsszó – próbált a nő újra angolul beszélve a saját védelmére kelni, de a barátnője válaszul csak rosszallóan megrázta a fejét.

– Hiszek neked, de nem tudom, hogy abból jól fogok-e kijönni a későbbiekben – viccelődött Lottie, mire Aislinn nevetve vállba könyökölte barátnőjét. – Szerintem már néhányszor biztos megbántam.

– Oké, egy-két dolog biztos akadt már – ismerte be néhány perc néma csend után Ace, mire Lottie önfeledten felnevetve átkarolta barátnőjét, és hanyatt dőlt vele a puha fűben.

Aislinn szerette valamivel mindig lefoglalni magát. Azzal, hogy szinte sose állt meg, nem hagyott teret az agyának arra, hogy túlgondolja a dolgokat és elveszítse a kontrollt. Igaz, így a kimerültség állandó társává vált, ami az ő esetében szintén súlyos kockázatokat hordozott magával, mégis jó volt újra úgy igazán uralni a testét és a lelkét.

Viszont ez a pillanat, ahogy szinte a semmi közepén egy réten feküdt, miközben Lottie az ölébe hajtotta a fejét és ujjaival követte a felhők rajzolta mintákat, földöntúli boldogságot és békét sugárzott minden egyes porcikájába. S ahogy jobban belegondolt, észrevette, hogy annyira beleveszett a pillanat örömébe, hogy nem aggódott semmin. Nem gondolt túl semmit. Egyszerűen élvezte a természet szépségét és barátnője társaságát. Hihetetlennek tartotta, hogy nem is emlékszik a legutóbbi hasonló alkalomra, de az agya egy apró része figyelmeztette rá, hogy ez nem is igazán számít. Csak az, hogy végre őszintén boldognak érzi magát.

– Hallom ahogy kattognak a kerekek a fejedben. Min gondolkodsz? – harapott egy újabb falatot harapott az avokádós-tojássalátás szendvicséből. – Finom, ugye?

– Nagyon jó, eszembe se jut amúgy, hogy vega kaját eszek – bólintott elismerően Aislinn, szabad kezével szórakozottan kisimított egy szőke hajtincset Lottie arcából, miközben ülő helyzetbe tornázta magát. – Tudod, most kifejezetten boldognak érzem magam. Lehet ez így nem olyan nagy szám az átlagembernek, de nekem igenis az. Pedig te pontosan tudod, hogy milyen szarul voltam napokig Valéria születésnapja után, de most...valahogy sokkal kerekebb az egész világ. És tudom, hogy ez nem egy újabb hipomániás epizód előszele, mert az a boldogság teljesen más. Ez most olyan normális és mondhatni kifejezetten jó.