Elveszve [Larry Stylinson]

17.

Ahogy a folyósókat szeltem át és az egyik végén lefordultam, hirtelen egy mellkasnak ütköztem. Ingerülten néztem fel a kék íriszekbe, majd Niall aggodalommal teli arcát látva, sóhajtottam egyet.

-Levegő. - mondtam és megint a hátsó kijárat felé vettem az irányt.

Niall beleegyezően követett engem, majd ahogy kinyitottam az ajtót, hatalmasat szippantottam a friss levegőből. Elővettem a cigis dobozt, majd kivettem belőle egy szálat, meggyújtottam, és hatalmasat beleszívtam. A tüdőm megtelt a káros füsttel, amit megpróbáltam minél tovább bent tartani, majd kifújtam. A szürke köddel a feszültségem is kezdett elszállni, majd lassan kezdett kitisztulni az elmém.

-Mi volt? - szólalt meg halkan Niall mellettem, mire sóhajtottam.

-Azt hiszem, nemsokára körözött leszek gyilkosság miatt. - mondtam viccelődve, mire Niall megcsóválta a fejét, majd kezét vállamra helyezte, mire sóhajtottam.

Mindent elmondtam neki, onnantól kezdve, hogy beléptem Dr. Malik irodájába, addig, amíg bele nem ütköztem a folyósó végén. Niall csendben hallgatott végig, majd megvakarta a tarkóját.

-Hát, haver, erre egyáltalán nem számítottam. Hogy képes Dr. Payne ilyet kitalálni? - nézett rám hitetlenkedve, mire vállat vontam.

-Ez az ember nem csak ennyire képes, Ni! - mondtam. - Van egy olyan érzésem, hogy valami nagyon rossz fog történni.. - gondolkodtam el, mire szőke barátom nem felelt.

**************

Hallottam, ahogy nyílik az ajtó mögöttem, ezért hátra néztem. Steve lépett be a szobába, - még mindig kényszerzubbonyban - nyomában a két őrrel, majd helyet foglalt előttem. Kedvesen nézett rám, viszont ahogy arckifejezésemet látta, azonnal lehervadt arcáról az a halvány mosoly. Egy ideig gondolkodtam, hogy jó ötlet-e szóljak az őröknek, végül sóhajtottam, összecsuktam a kis, kék füzetet a kezemben, majd felnéztem.

-Uraim! -szólítottam meg az őröket, akik kérdőn néztek rám. - Megkérhetem, hogy magunkra hagynának néhány percre? - kérdeztem, mire összenéztek.

-Sajnálom, Dr. Tomlinson, de ezt nem tehetjük. - szólalt meg az egyikük.

-Miért nem? - húztam fel a szemöldököm. - Elég jó állapotban van ahhoz, hogy tudjak vele beszélni néhány szót, kettesben. És, az orvosa vagyok, szóval, ha azt kérem, hogy hagyjanak magunkra, akkor rám hallgatnak és kimennek azon az ajtón, ha nem akarják, hogy szóljak a főnöknek, amiért nem hallgattak egy pszichiáterre. - mondtam, mire újra összenéztek, majd egy aprót bólintottak és kimentek az ajtón.

-M..Minden rendben? - kérdezte félénken Steve, mire rá emeltem tekintetem. - Feszültnek tűnsz.. - mondta halkan.

Megráztam a fejem, hogy kitisztuljanak gondolataim, majd újra rá néztem.

-Ne haragudj, csak..A mai nap nem sorolható a jó napok közé.

-Megtudták a tegnap történteket? - kérdezte, mire bólintottam.

-Csakhogy, nem az igazságot hitte el a főnököm. - mondtam, miközben félmosolyra húzódtak ajkaim, mire Steve kérdőn nézett rám, ezért mindent elmondtam neki.

Láttam, ahogy kikerekednek szemei, mikor azt meséltem, hogy Payne milyen faszságot talált ki és ökölbe szorítottam kezeimet. Steve nem szólt semmit, csendben hallgatta végig a történteket, majd miután befejeztem az egész mesélést, gondolkodni kezdett.

-Le kell valahogy szedjem rólad azt a szart. - mutattam a kényszerzubbonyra, mire megrázta a fejét.

-Ez nem jó ötlet, Louis. - mondta. - Nem láttad, hogy mi lett a tegnap történtek következményei? A főnököd..