Elveszve [Larry Stylinson]

18.

2 nappal később

-Azóta nem beszéltél vele? - kérdezte Niall döbbenten.

-Nem, azóta nem beszéltem se Dr. Malikkal, se Payne-l. - mondtam, miközben a kávémra vártam.

-Nem gondolod, hogy ez egy kicsit fura? Ki rúg téged, te pedig leordítod a fejét és ő semmit nem szól ehhez az egészhez? - húzta fel szemöldökét, mire vállat vontam.

-Lehet, hogy hallgatott rám, és elkezdte figyelni Liamet. - vettem el a kész kávémat, majd belekortyoltam a keserű folyadékba. - Vagy csak, jobbnak látta, ha inkább elhallgat. - mondtam viccelődve, mire Niall megforgatta szemeit.

Sóhajtottam egyet, majd teljes testemmel Ír barátom felé fordultam.

-Tudom, hogy nem volt annyira jó ötlet így beszélnem Zaynnel, de nem lehet ennyire vak. Észre kéne vegye, hogy mi történik körülötte, hogy az egyik pszichiátere teljesen más, mint akinek mondja magát. - magyaráztam.

-Igen, ebben igazad van. - bólintott. - És, Liam? Vele mi van?

-Semmi. - feleltem, majd újra belekortyoltam a kávéba. - Kerül engem, viszont, még mindig rajta tartom a szemem. Igazából, ebben a két napban azon gondolkodtam, ha kibírt volna még pár ütést.

-Louis. - dörzsölte meg Niall halántékát, mire felemeltem kezeimet.

-Jó, jó, befejeztem. - mondtam. - De te kérdezted!

-Hagyjuk. - forgatta meg szemeit, mire mosolyra húzódtak ajkaim. - Mi olyan vicces? - nézett rám kérdőn.

-Csak szeretlek idegesíteni.

-Kapd be! - röhögte el magát, majd vállamba ütött, mire én is nevetni kezdtem.

************

Harry:
Hánykor fogsz hazajönni?

Én:
Úgy hajnali egy fele indulok innen.

Harry:
Olyan későn? :(

Én:
Tudod, hogy Steve-hez nem tudok hamarabb bemenni, sőt, nem is lenne szabad. És vele is szeretnék normálisan beszélni, nem pedig folyton a betanult szöveget mondani. Az őrök miatt nem beszélhetek vele nyíltabban.

Harry:
Egyetértek. Akkor, este várni foglak. Siess haza.

Én:
Sietek, ahogy csak tudok. Szeretlek!

Harry:
Én is szeretlek!

Ebben a pillanatban hallottam az ajtó nyílását, ezért telefonomat a zsebembe csúsztattam és hátranéztem. Hirtelen elakadt a lélegzetem és az állam is a földet súrolta, ahogy Steve-t megláttam az itteni ruhában. Döbbenten néztem, ahogy kezeit maga mellett tartja, miközben mosollyal az arcán lépkedett el a velem szemben lévő fotelig, majd helyet foglalt. Az őrök a falhoz mentek és onnan figyeltek minket. Kérdőn néztem rá, hogy hogy került le róla a kényszerzubbony. Láttam, ahogy szája felfelé görbül és el is nevetné magát, döbbent arcomat látva, de elfojtotta és csak - még szélesebb - mosollyal az arcán nézett rám. Még egy ideig figyeltem az előttem ülő személyt, majd torkot köszörülve, megszólaltam:

-Nos, Steve, kezdhetjük?

Az említett személy hátradőlt a fotelben, egyik lábát a másikra helyezte, kezeit hasára tette, majd összekulcsolta ujjait és mosollyal az arcán bólintott.