Elveszve [Larry Stylinson]

7.

Reggel kicsit fáradtan ébredtem fel a kanapén, de kipihentebb voltam, mint tegnap. Az éjszakát Harryvel töltöttem a szobájában, viszont reggel öt órakor visszajöttem az irodámba. Túl kockázatosnak tartottam, hogy reggel 7 előtt jöjjek el onnan, ezért beállítottam a telefonom, hogy hajnali ötkor szóljon. Harrynek is megmondtam, hogy nem leszek mellette, mikor felkel, mire némán bólintott. Mikor szólt a telefonom, gyorsan kikapcsoltam rajta a riasztót, hogy a mellettem fekvő személy, nehogy felébredjen, majd csendben kiléptem a szobájából, és az irodámba jöttem.
Egész éjjel csak öleltük egymást, nem mondtunk semmit. Kicsit nehezen fértünk el az egyszemélyes ágyban, de lábainkat összefontuk, Harry pedig mellkasomra hajtotta a fejét. Egy kis idő elteltével, fordult a kocka, és én pihentem Harry erős mellkasán tovább. Így aludtunk el.
Tegnap este megtört nekem. Tudom, hogy nehéz volt neki, mert láttam rajta, hogy mennyire fél attól, hogy megint visszakerül arra a helyre. De, nem fogom engedni, hogy visszavigyék oda. Megígértem neki, hogy mellette leszek és vigyázni fogok rá, amit be is fogok tartani. Van egy olyan érzésem, hogy én vagyok az egyetlen, aki le tudná buktatni Harry apját. De egy valamit nem értek. Hogyhogy nem keresik azokat az embereket, akiket Harry apja fogva tart? A családjuk nem jelentette az eltűnésüket a rendőrségen? Újabb kérdések, amikre szintén nem fogok választ kapni.

Miután átöltöztem, s kicsit rendbe szedtem magam, elhagytam az irodám és a kávé automatához vettem az irányt. Megint bepötyögtem a szokásos opciókat, majd pár pillanattal később meg is kaptam a koffeint. Belekortyoltam a keserű folyadékba, ami hihetetlenül jól esett.

Hirtelen éreztem meg egy kezet a vállamon, de, mielőtt hátranézhettem volna, a mögöttem lévő személy megszólalt:

-Jó reggelt, Dr. Tomlinson! Lenyugodott a múltkori kis incidense miatt? - kérdezte Payne, hangján hallottam, hogy mosolyog, mire erősebben kezdtem szorítani a kezemben lévő papír poharat.

-Meg szeretné tudni, Dr. Payne? - néztem hátra vigyorral az arcomon.

-Szíves örömmel meg akarnám tudni! - mondta mosollyal az arcán.

Már épp mondtam volna valamit, de ekkor, azonnal meggondoltam magam. Nem mondhatok semmi fenyegetőt neki, mert a végén én jönnék ki belőle rosszul.

-Hagyjuk. - fordultam el tőle, majd újra beleittam kávémba.

-Ennyi, Dr. Tomlinson? Tényleg? - kérdezte gúnyosan, mire ökölbe szorítottam szabad kezem.

-Nézze. - fordultam szembe vele. - Nem érdekel, hogy mit mond. Felőlem, húzza az agyam, akkor sem fogom leütni magát, hogy aztán boldog legyen egy monoklival a szemében. De egy valamit jegyezzen meg. Nem fogom hagyni, hogy újra bántsa a páciensem. Nem tudom, hogy mit akar tőle, de nem fogja megkapni azt, amit szeretne. - mondtam. - Ja, és legyen szíves a másik páciensemet is békén hagyni. - tettem hozzá.

-Milyen másik páciens? - kérdezte, mint aki nem tudná, kiről beszélek.

-Tudja jól, kiről van szó. - mosolyogtam rá, majd elléptem tőle, és elhaladtam mellette. Szemem sarkából láttam, hogy elég szúró pillantásokat vet rám, de nem foglalkoztam vele. Nem fogom hagyni, hogy véghez vigye azt, akármit is szeretne.

A nap további része unalmasan telt, mígnem megint eljött a délután, és megint a megszokott fotelben ültem. Izgatottan vártam Harryre, mert már érdekelt, hogy mi van vele. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érzek iránta semmit. Van valami ebben a göndör hajúban, ami megfogott benne. Viszont, elég veszélyes, hogy ilyen dolgokat csinálunk együtt. Ha valaki megtudná azt, hogy mi van közöttünk, engem kirugnának Harryt pedig - ha minden igaz - Payne kapná meg. Szóval ezt az egészet titokban kell tartanunk legalább addig, amíg ki nem engedik innen.