Ateez Oneshots and Facts

~5.Plátói Szerelem~HongHwa~

Honghwa (홍화): koreai jelentése vörös virág.

E/3ban íródott.

Hongjoong egy olyan fiatal fiú, aki a nehéz gyermekkora alatt hatalmas falat épített magaköré és csak nagyon kevesen tudtak a falon átmenni. A szüleit rég magamögött hagyta. Egy balesetben meghaltak a késői nászutuk hazafele vezető utján, amikor 9 éves volt, így még nem okotozott akkora sebet, hogy lehet ilyen kifejezést használni, arra, hogy egy gyermek elvesztette a szüleit? Nagyszülei nevelték fel, így úgymond 4 szülője volt, csak mégsem volt ugyanaz. Elég hamar a 4ből 3,majd 2 lett. Most pedig beteg nagypapáját készül meglátogatni a kórházban. Egyetemen tanul ösztöndíjjal és kollégiumban él, mert lakást nem engedhet meg magának.
Egy helyi szupermarketbe tért be, hogy vigyen az öregnek a kedvenc pisztáciás fagyijából- amit januárba, csoda, hogy lehet kapni-, míg hátizsákjában a nagymama csodatévő csirkelevese lapult.
Hongjoong áltában nem egy szerelmetes férfiú, főleg úgy, hogy ő más, mint az átlagos, egy undorító betegséggel született, amit el kell ítélni és elrejteni az agyunk legmélyebb bugyrába, véli ezt a nagymamája a homoszexualiásról. Ő már elfogadta saját magát, azt is, hogy egyedül fog megöregedni, szerelem nélkül, mert nem talál senkit, Ő senkinek sem kell. Egy roncs, aki nem képes kifejezni az érzéseit és fél a lelki és testi kapcsolatoktól, senkinek se kell.
Lerakja a pultra a fagyit és egy csokoládét, amivel fanyar kedvét próbálja javítani, mert hisz az endorfin hatásában.
-Hű, rajtad aztán látszik a világfájdalom.- szólal meg a pultos srác, így megtörve a nyomasztó csendet. Ketten vannak csak a boltban, mégcsak zene sem szól. Joong egy unott pillantást vet rá, hogy képzeli...uramatyám de szép, mint egy róka, sejtelmes a tekintete.
-Nem úgy értettem, bocsánat, csak unatkozom, meg ilyen a stílusom.- mentegetőzik a hirtelen kínosan mosolyogva szemkontaktus hatására. A fiú kicsi örömsugallatot érez, maga sem tudja miért, néha azt sem tudja milyen érezni valamit.
-Érdekes a mosolyod.-csúszik ki a száján, miért beszél egyáltalán?
-Neked pedig az egész kisugárzásod.
-Így születtem.-ránt vállat. Fizet, de nem mozdul, maga, sem tudja mire vár.-Legyen szép...estéd.-délután 5kor ezt illik mondani, nem?
-Neked is és legyél néha kicsit életteltelibb, az jobban áll.- biccent utána.
Hongjoong különleges érzést tapasztalt szétáradni a testében, olyan megmagyarázhatatlan érzést, amit még nem tapasztalt és nem is akarta, egy cseppet sem. Nem akart szimpátiát érezni, mert az kötődéssel jár, ő pedig nagyszerűen megvan szeretet nélkül.

A fiatal Joong egyre többször volt megtalálható a bolt környékén. Arra ment sétálni, reggelente ott vásárolt be, de azt is észrevette, hogy akkor nem a különös személy volt a pult mögött.
Két hét múlva azonban nagy lépést tett. Oda ment az idős nénihez és üzenetet hagyott a szíve megbolondítójának.
-Elnézést, délután dolgozik itt egy fiú olyan 5 óra körül, fekete hajú és magas. Át tudná adni ezt a levelet neki?-nyújtotta felé a fekete borítékot. A mániája a fekete. Fekete füzete is van, ahova fehér tollal ír...de ez most csak lényegtelen információ. A nő bólintott és egy fiókba tette a titkos verset.
Ezekután a hős szerelmes nem mert még az utca környékére se tenni a lábát egészen egy hónapig, akkor viszont megmakacsolta, magát és ugyanúgy egy pénteki napon, délután 5kor tért be a helységbe. Lassan körülnézett minden sorban, hogy húzza az időt. Az emóció áradattól szinte szédelegve lépett a pulthoz egy csomag rákszirommal, mert üres kézzel mégsem állhat oda, pedig ő nem ráksziromért jött ide, hanem a fiú szívéért. A mi fiúnk szíve, pedig akkor tört össze, amikor meglátta, hogy nem Ő állt a helyen,hanem egy lány. Szedd össze magad Kim Hongjoong.
-Ne haragudj, a fiú, aki ilyenkor szokott itt dolgozni, merre lehet?
-Már nem dolgozik itt.- rázta a fejét.-Nem tudom hol van, sajnálom.
-Rendben, köszönöm.-csalódottan bólintott és ki battyogott teljes csalódottsággal. Lehetetlen megtalálni egy névtelen embert egy ekkora városban.
Az ajtóban egy személy állta útját.
-Csak nem engem keresel? - felpillantva a törpe növésű szíve új reményt látott teste életben tartására. Most kell bátornak lennie, nem veszthet semmit. Csak egy újabb reménysugárt.
-D-de, meglehet.-bólintott szégyenlősen.
-Akkor gyere.-fogta meg a kezét és a legközelebbi padhoz húzta.-Te írtad a verset?
-Igen.
-Miért?
-Mert valami arra késztetett, hogy közelebb kerüljek hozzád, de gondolom ez csak felőlem van így.-suttogta el a végét szomorúan.
-Igazából én is ilyet éreztem, csak az elején azt mutattad, hogy nem vagy kiváncsi rám, szóval nem mertem lépni. Aztán megkaptam a leveled, amiután eltűntél a föld színéről is és megint zsákutcában találtam magam.
-Ó, ezt a te szemszögedből nem is gondoltam végig.- realizálta a helyzetet.-Sajnálom,a vers után túlságosan féltem a választól így gyáva nyúlként megfutamodtam.
-Hát...-köszörülte meg a torkát.-Kicsit elkéstél, mert utána pár nappal összejöttem valakivel, akit régóta szerettem volna megkapni.- szúrta Hongjoong megviselt szívébe az utolsó kést. De Ő valahogy mégsem érezte magát boldogtalannak, csak saját magát okolta, amiért nem ment oda hozzá személyesen. Viszont a fiú boldog, így ő is-könnyebben el tudja engedni.-De az érzés nem változott, meg szeretnélek ismerni és a barátod lenni.- mosolygott rá, fehér fogaival.
-Az nagyon jó lenne.-mosolyodott el ő is.
-Óriási tahó vagyok, még be sem mutatkoztam. Park Seong Hwa vagyok.-nyújtotta felé a kezét.
-Kim Hongjoong.
-Nem megyünk el valahova beszélgetni?- ajánlotta fel SeongHwa. Joong még sosem kapott ilyen ajánlatot, igazából nem is volt kitől, a családján kívűl nem igazán tett szert kapcsolatokra. Így most végtelenül boldog volt.
-Most? Velem? Te?- Halmozta a kérdéseit meglepettségében. Nem tudta mit kezdjen egy baráttal. A hirtelen jött érzelmi hullám pedig könnycseppeket csalt ki a szeméből.-Sosem mondtak nekem még ilyet.-Szipogta a szemét törölgetve.
-Igen veled.-kuncogott a róka tekintetű.-Ezek szerint engem ér a megtiszteltetés, hogy ilyen csodálatos ember legjobb barátja lehetek.- mosolyogva felállt és szoros ölelésbe zárta az alacsonyabbikat. Hongjoong akkor tudta, hogy soha nem akarja elveszíteni.

Egy évvel később Kim Hongjoong átvette a diplomáját és Seonghwával és Seonghwa partnerével közös lakásukba ünnepelték a nagy napot.
-Joong. Ezt az ajtó előtt találtam.-tartott a kezében egy fehér rózsát, a szárán egy fehér boríték díszelgett.-Azt hiszem titkos hódolód van.- húzogatta a szemöldökét. Az említett fürgén bontotta ki az üzenetet.
-Ez egy vers. Nekem. Egy szerelmes vers. hwaiteu-től (hwaiteu=fehér) geom-eun-nek (geom-eun=fekete).
-Húha. Valaki nagyon meg akar hódítani téged.-Karolta át a vállát.-Hagyott valami üzenetet? Ami alapján megtalálod?
-Egy koordinátát, azt hiszem, ott akar találkozni.-nézett ledöbbenten.
-Ugye elmész?-szállt be a beszélgetésbe a harmadik lakó is.
-Hát nem is tudom.- gondolkozott. Mindig nehezen ment neki az ismerkedés, főleg egy fantommal egy ismeretlen helyen. De SeongHwa sokat tanított neki, és Ő mellette lesz akármi is történik.-Nincs mit vesztenem.- mosolygott.
-Ez a beszéd.-ölelték meg mindketten.
Végül, Hongjoongra is rátalálhat a szerelem vagy találkozik egy olyan, személlyel, aki hasonlít rá. Vágyik az érzelmekre, csak nincsenek tapasztalatai hogy fejezze ki magát.
Mindenesetre kiváncsivá tette Fehér.

Ez az első ilyen más stílusú OSom, én "irodalmi aestheticnek" nevezem, mert olyan nyugtató, de lehet totál kiröhögtél most (de én is magamat) ㅎㅎ
Remélem azért picit tetszett, ha már végigolvastad és nem haszontalam időpocsékolás volt.
[Ui: nem értem magam miért a biasommal írtam utoljára OSot, olyan buta vagyok]
Legyen szép napod! 💛

제니💎