De Felice - Inizio [ kezdet ] [ÁTÍRT VÁLTOZAT]

§ Prológus §

A nap ma is kegyesen árasztotta magából arany sugarait a szicíliai birtok szőlőültetvényeire. Habár a madarak halk csicsergése, és a kora délutáni szellő lágyan simogató fuvallatai miatt meg-meg zördülő szőlőtőkék, mind-mind a boldogságról muzsikáltak, Camila Rossi ugyan úgy mint a New York-i birtokukon töltött napjaik többségében, most is csak mérgelődött.

– Amelia azonnal gyere elő! Tudod mi lesz ha apád rájön hogy megint elkóboroltál! – kiáltotta bosszúsan a fiatal nő, miközben azon tevékenykedett hogy a ruhája még véletlenül se akadjon az ültetvényekre, mert akkor aztán ha összepecsételődik egyetlen egy megsérült szőlőszem miatt is, na hát akkor biztos hogy itt kő kővön nem marad. Camila Rossiról sok mindent el lehetett mondani, de azt egy szóval sem említhette senki sem, hogy nem volt kifinomult tartása és megjelenése. Nem. Camila, ha anyának nem is volt olyan példás, de a megjelenése mindig a tökéletességről árulkodott, elfedve ezzel mindenki más elől a csúf igazságot. – Istenem az a lány! – masszírozta finom mozdulatokkal homlokát miközben a fejét rázta.

– Mama! Mama! – sietett felé gőgösen középső leány gyermeke. – Manolo már megint piszkál! – állt meg előtte az akkor olyan 11 éves forma Carolina.

– Mond meg neki hogy hagyja abba. – fordult lánya felé Camila. Ugyan gyermekei nap mint nap kifárasztották a folytonos civakodásaikkal, egy ránc sem látszódott a nő arcán.

– Már mondtam, de akkor sem fejezte be! – dobbantott a kislány idegesen az egyik lábával, majd az orrát felhúzva újra az anyjára nézett.

– Ezt ne csináld! Megmondtam már, a homlok ráncolás és az orr felhúzás árt a szépségnek! – rázta a mutatóujját mire Carolina felmordulva hátat fordított anyjának majd aranyszőke haját lobogtatva maga után, bosszúsan vissza indult a házhoz fezető úton. – Carolina Rossi! Azonnal állj meg! – kiáltott lánya után Camila mire az idegesen megpördült a tengelye körül és visszament az anyjához. – Megmondtam már, hogy ilyet nem csinálunk! Nem illendő! – guggolt le a lánya elé végigsimítva a kicsi orcáján. – Hol a bátyád? – kérdezte miközben felemelkedett eredeti formájába. Egyenes hát, hátra húzott vállak.

– Amikor ide jöttem, még az udvaron volt Carlóval, meg valami másik fiúval. – mutatott Carolina a nem messze lévő vendégház felé. Csak addig laktak benne ameddig az apjuk el nem rendezi az itteni dolgait, utána mennek haza New York-ba.

– Miféle másik fiú? – nézett értetlenül Camila, aztán hirtelen eszébe jutott. – Úristen, máris itt lennének? – kapott a fejéhez riadtan. – Carolina kezd el keresni a húgodat! Valahol itt kell lennie, én addig vissza megyek köszönteni a vendégeket! – indult el nagy hevesen a ház felé, a fejében máris előre kigondolva mit is fog mondani távolléte okaként. A nagy keresés közben szinte ki is ment a fejéből, hogy ma jön hozzájuk maga Lorenzo De Felice és családja, ami a  feleségéből és két gyermekükből állt. Ők adták ki nekik a vendégházat erre a kis időre, amíg Camila férje és Signor De Felice el nem rendezik dolgaikat, gyermekeik jővőjével kapcsolatban. Igen, a házasságukat illetően. Ugyan a legnagyobb lánya is még csak 13 éves, az ő világukban ezt a kort szinte tökéletesnek tartják az eljegyzéshez. Aztán miután betöltik mind a tizennyolcadik életévüket, már meg is házasodhatnak. Erre a szerepre pedig Lorenzo De Felice tizennégy éves fia pont megfelelőnek bizonyult.