De Felice - Inizio [ kezdet ] [ÁTÍRT VÁLTOZAT]

§ I. FEJEZET §

Sokszor elgondolkozom azon, hogy vajon mi is lehetne belőlem ha nem egy olyan családba születtem volna mint amilyen az enyém. Talán osztályelső tanuló lennék az egyik környékbéli középiskolában, fényes jővő előtt állva, egy kivételes karrier kovácsaként. Ám a mi világunkban ez sajnos nem lehetséges. A mi világunkban szinte minden a kötelességről szól. Ebben a világban, amit én ismerek, az egyetlen járható út a nők számára az az, hogy hozzámenjenek egy, a ranguktól magasabban elhelyezkedő férfihez, akinek utána utódokat szülhetnek, és aki utána kedvére gyötörheti őket életük végéig. Kemény megfogalmazás tudom, de sajnos ez az igazság. Ami a férfiakat illeti, számukra mindennél fontosabb a becsület, a kötelesség, na meg persze a hűség a Család felé. Ami viszont közös bennünk, az az út amit mindannyiunknak egyaránt végig kell járnunk a fennmaradás érdekében. A rögös, kihívásokkal teli, és olykor kegyetlen út. És  sajnos elég fiatalon rá kellett jönnöm, hogy az én utam sem fog sokban különbözni a nőkétől, akiket az előbb leírtam. Ugyanis nem vagyunk mi mások, mint holmi bábok az Olasz maffia ízlésesen berendezett színterén.  

Az igazak álmát aludtam, amikor anyám minden finomkodás nélkül berontott a szobámba, majd engem felriasztva széthúzta sötételőimet. Szemeimet a délutáni gyér fényhez szoktatva nyitogatni kezdtem, majd az arcomat megdörzsölve, kómásan meredtem arra a kifinomult asszonyra aki a világra hozott. Meg sem lepődöm hogy már kora reggel óta szépen felöltözve, és kisminkelve lófrált a házban, és még mindig tökéletesen nézett ki. Akár 10 évet is letagadhatott volna a karcsú derekával és a kisimult arcával. Ám mind tudjuk hogy senki sem lehet tökéletes, és ez Camila Rossi esetében sem volt másképp. Az angyali külső mellé, egy házsártos belső párosult amit csak mi, a gyerekei ismerhettünk.

– Felkelni Amelia! Felkelni! – húzta le rólam a takarót, mire a paplan nyújtotta kellemes meleget felváltotta a hűvös levegő. – Szedd rendbe magad, nemsokára itt lesznek a nővéredék! – mondta majd mielőtt akármit is mondhattam volna, kiviharzott a szobámból. Egy sóhajtás közepedte ejtettem vissza fejem a párnáim közé. 

Egy újabb nap a kalitkában. Az elmúlt években majdnem minden napom ugyanúgy telt, és ez már kezdett monotonná válni. Persze voltak napok amikor az anyám elrángatott vásárolni, vagy körünkbéli lányos anyukák társalkodó délutánjaira. Amik persze nem voltak sokkal izgalmasabbak, mint akármelyik itthon töltött magányos délutánom, de legalább nem a szobám négy falát bámultam órákon keresztül. Néha kifejezetten szórakoztató is volt, szem és fültanúja lenni miképpen viselkednek a korombeli lányok egyes pletykák, vagy témák felhozatalakor. Tapasztalataim szerint, a legérdekfeszítőbb beszédtéma számukra, egyértelműen a férfiak voltak. Mondhatnám hogy ezen témakör felhozatala engem is érdekelt, de az ilyen beszédhelyzetekkor én az esetek többségében csendes megfigyelő voltam.  Szinte elképesztő volt, hogy egyesek milyen mélyen beleásták magukat a számukra megfelelő férj jelölt kiválasztásába. A probléma viszont akkor merült fel, amikor két, vagy esetleg több lány is ugyanazt a jelöltet akarta magának. Ezen csaták többnyire a közelgő szezonok eseményein dőltek el, mint például eljegyzési partik, vagy esküvők és szülinapok. A győztes egyértelműen az volt, aki a legjobban a férfi bizalmába és fantáziájába tudott férkőzni, de természetesen csak a lány ártatlanságát nem megsértő módon. Magamat ismerve, én nem tudnám ezt a hajszát utánuk csinálni. A cicomák amiket a figyelem felkeltés céljából magukra aggattak, a bájos jellem a beszélgetések során, a töretlen kitartás, na meg persze a vetélytársak által kiváltott mindennapi stressz. Ezek számomra olyan dolgok voltak, amiket képtelen lennék nap mint nap elviselni. Mind ezt egy olyan férfiért, aki az esküvő után talán már nem is az a nyájas úriember lesz, mint amilyennek mások előtt mutatta magát. Mondanám hogy talán tévedek ezzel kapcsolatban, de a nővérem esete után már megtanultam hogy az esetek legtöbbjében a látszat csal. Ugyanis Amaya is az ilyen lányok közé tartozott, míg nem hozzá ment egy külsőre megkapó, ám belül önző, rohadékhoz. És nekem most el kell viselnem egy vacsora erejéig azt az önző rohadékot. Mondanám, hogy nem azért feküdtem le egy délutáni alvásra, mert reménykedtem hogy így kihagyhatom ezt az eseményt, de nagyon is ezért tettem. Szeretem a nővéremet, de azt az alakot ki nem állhatom.