Több mint mostoha tesó? (Befejezett??)

✨Nem bírom✨

Két nap múlva már Máté már náluk korrepetált. Anyu és (mint utólag kiderült) George vagyis magyarul Gyuri a házfelújítást tervezgették mi pedig angoloztunk.
  -Szóval elmondanád ezt a mondatot? - mutatott Máté a könyvére nagyjából hatodjára.
  -Igen persze szóval ez... Igen ez... Ez egy mondat... Ami angolul úgy van, hoooogy... - gondolkodtam az ágyán ülve. De nem jutott semmi az eszembe. Csak azon agyaltam vajon hány lány volt már ezen az ágyon előttem.
  -Lina - sóhajtott - Kérlek!
Elmondtam a mondatot ahogy szerintem kellett volna. Hát nem így kellett. Máté kijavított ugyan de csak azt láttam, hogy mozog a szája semmit nem hallottam abból amit mondott.
  -Na jó, látom, hogy nem figyelsz! Tartsunk szünetet. - ajánlotta fel - mi újság veled.
Elmondhattam volna ezredjére, hogy nem szeretem ezt a helyzetet. És azt is hogy mennyire kiborultam. De nem tettem. Mint ahogyan senki sem teszi meg.
  -Semmi. - feleltem üresen. Láttam. Láttam rajta, hogy tudja, hogy nem mondok igazat még is a vállát megrántva végigdölt az ágyán.
  -Szakítottam Vanesszával. - dobott föl egy témát.
  -Az ki?
  -A csajom.
Hirtelen nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Mert hihetetlenül örültem, hogy egy pici esélyem is lett nála. És borzasztóan szomorú voltam mivel sokkal könnyebb volt úgy elfogadni, hogy nem lehetünk együtt, hogy tudom: van barátnője. De most már nincs. És ez így baromi szar.
  -Nem tudom mit mondhatnék. - nevettem el magam kínosan.
  -Az igazat. Vagyis, hogy örülsz.
  -Aha nagyon vicces. Az igazság az, hogy nem izgat. - feleltem nagyképűen.
  -Oké ahogy akarod. - tette fel a kezét. Átlátott rajtam. Megint...
Folytattuk az angolt. Valamicskét előre tudtunk haladni de nehezen ment. Egész végig csak azon kattogott az agyam, hogy aki velem szemben ül az már nem egy helyes srác többé. Hanem a mostoha tesóm. Amikor végeztünk lementem, hogy szóljak anyunak indulhatunk.
  -Lina, figyelj nagy gond lenne ha ma este itt maradnánk még csomó dolgot kell megbeszélünk és későre jár. Lassan úgyis ez lesz az otthonod. - néz rám anyu zavartan.
Mondhattam volna, hogy igen, nagy gond lenne de mégsem tettem. Némán bólintottam és visszamentem az emeletre.
  -Megmutatnád a vendég szobát kérlek!
  -Megmutatnám én ha lenne - felelte Máté - de éppen festjük, hogy áttudjatok költözni úgyhogy ha csak nem akarsz a jéghideg padlón festékszagban aludni attól tartok ki kell találnom valami mást.
  -És akkor anyu mégis mit gondolt hol fogunk aludni ma.
  -Ma? Itt alszotok? - kérdezte és mintha egy pillanatra lelkesedést láttam van az arcán, de lehet csak képzeltem. Lementem, hogy ezt a szoba ügyet megvitassam anyuval. Elmondtam neki a problémám mire ő ennyit felelt:
  -Hát én Gyurival alszom te meg nyugodtan aludhatsz Mátéval. Elvileg kihúzható ágya van.
Tátott szájjal bámultam anyára majd hirtelen olyan erővel tört ki belőlem a hisztérikus röhögés, hogy a fotelbe dőltem tőle.

Már legalább négy perce folyamatosan röhögtem, Máté és Gyuri pedig oda jöttek és aggódva figyelték ahogyan szinte fuldoklom a nevetéstől. Már a könnyeim is folytak úgy nevettem.
  -Mindjárt abba hagyja - nyugtatta anyu őket.
  -Biztos? Komolynak tűnik. Ez már 5. fokú röhögő görcs ami halálos is lehet. - nézett Gyuri aggodalmasan. Én viszont ettől a mondattól még hisztérikusabb visításban törtem ki. Az összes idegességet kiröhögtem magamból. Talán a sírás diszkrétebb választás lett volna de hát... Így alakult.
  -Nem hiszem, hogy létezik ilyen. Amúgy Lina ilyen téren klinikai eset. De már csak pár pillanat. És három... kettő...
  -Biztos, hogy nem! - válaszoltam anyu öt perccel előbb feltett kérdésére és olyan hirtelen hagytam abba a nevetést, hogy Gyuri ilyedtében a szívéhez kapva  pillantgatott rám.
  -Nem, nem és nem! - kiáltottam.

Este fél tizenkettőkor viszont már Máté ágya mellett egy matracon feküdtem. Ennyit bírtam kiharcolni.