Több mint mostoha tesó? (Befejezett??)

✨Ez nem lehet igaz!✨

Beléptem a házba és rögtön lefagytam ami miatt Máté belémrohant.
  -Hé - szólt rám Máté - Mi az?
  -Férfi parfüm illat van és egy negyvenakárhányas bakancs van az előszobában. Jó ég! Itt van anyu vőlegénye. - suttogtam hisztérikusan.
  -És?
  -Mi az, hogy: És? Muszáj jó benyomást keltenem. Hogy nézek ki? - kérdeztem.
  -Mi az, hogy... Izé... - dadogott össze vissza majd megrázta a fejét - Csodásan. - felelte őszintén. De most nem volt időm ezzel törődni. Lesimítottam a hajam és Máté kíséretében besétáltam a nappaliba.
Amint beléptem egyszerre több dolog is történt. Anyu vigyorogva felállt, hogy bemutassa a vőlegényét viszont Máté megelőzte.
  -Apa?
  -Ő az apád? - kérdeztem hisztérikusan.
  -Ő a fiad? - kérdezte anyu szintén hisztérikusan.
  -Igen, helló - intett esetlenül.
  -Óóó, nem, nem, nem, nem, nem! - ráztam a fejem idegesen - Nem! - kiáltottam mert nem jött ki más szó a számon. A szobámba felrohanva becsaptam az ajtót magam mögött.
,,Miért? Neee! Ez nem történhet meg velem. Máté... Ő lesz az én... Az én... A rohadt életbe is! Ő lesz a mostohatesóm. Ez nem lehet igaz! Mert... A francba... Nekem tetszik a saját mostohatesóm?,,
  -Bejöhetek? - kopogott az ajtón Máté. A mostoha tesóm...
  -Nem - feleltem.
  -Vagy beengedsz vagy bezöröm az ajtót. - felelte viccelődve. De rohadtul nem voltam vicces kedvemben...
Kinyitottam az ajtót Máté pedig azonnal belépett és becsukta maga mögött.
  -Mi az? - kérdeztem erőtlenül.
  -Hé! Ennyire nem vagyok gáz tesónak! - védte magát.
  -De, igen mert én rohadtul... - basszus majdnem kimondtam - rohadtul... Utállak most. - fejeztem be.
  -Aha, igen persze - felelte kételkedve.
  -Nem hiszed el, hogy lehet téged utálni mi?
  -Hát nem nagyon - vetette be a csábító pillantasát. Nehéz volt ugyan de fapofával tűrtem.

Miután lenyugodtam lementünk és végighalgattuk anyuék terveit. Három hónap múlva esküvő jövő hétig pedig teljesen átcuccolunk Mátéékhoz. Mivel a mi házunk nem elég nagy négy embernek. Miután Mátéék elmentek anyu aggódva nézett rám.
  -Minden oké? - kérdezte.
  -Boldog vagy? - kérdeztem vissza. Nem válaszolt azonnal. Elgondolkodott majd mosolyogva válaszolt.
  -Igen, nagyon is!
  -Akkor minden rendben! - válaszoltam az előbbi kérdésére.
Odalépett hozzám szorosan megölet. Én is megöleltem majd a válla felett szomorú mosollyal néztem a csukott ajtónkra. Nos... Azt hiszem ennyi. Máténak és nekem... Vagyis nekünk... Hivatalosan is befellegzett. Nem lehetünk együtt. Így már nem...
Felmentem a fürdőbe gyorsan letusoltam pizsamába öltöztem és egy százas zsepit megfogta bedőltem az ágyba. És eddig bírtam kitört belőlem a zokogás. Skypeon felhívtam Enit és levegőért kapkodva elmeséltem neki a történteket.  Azt hiszem egy ilyen barát nélkül mint ő már nem léteznék. Hisz tudjátok, hogy van ez.
Boys are whatever, friends are forever...