𝑻𝒆𝒓𝒂́𝒑𝒊𝒂! ×𝑊𝑜𝑜𝑆𝑎𝑛×

3.rész

Jó olvasást! 😊

___________________________________

San pov.

Mióta bekötöttem a sebét a szobába vagyunk. Ő az ágyon ül és egy füzetbe rajzol vagy valami ilyesmit csinál. Én pedig az íróasztalnál olvasok nem engedte, hogy az ágyra üljek.
- Figyelj. - állok fel a székről és sétálok oda hozzá.
- Anyukádnak nem volt ideje elmondani a neved én pedig szeretném tudni. - ülök le az ágy szélére. Fel nézet rám aztán folytatta, amit csinált.
- Én Choi San vagyok. - próbálkozok tovább, de még mindig semmi.
- Meg nézhetem mit csinálsz? - megyek egy kicsit közelebb.
- Nem! - pillant rám aztán egyből vissza. Most hallottam elsőnek a hangját.
- Hát jó. - sóhajtok majd felállok és visszaindulok a székhez.
- Jung Wooyoung vagyok. - mondja miközben fel se néz.
- Örülök. - mosolygok.

...

Olvastam a könyvet mikor azt vettem észre, hogy Wooyoung kimászik az ágyból és felém közeledik. Tőlem néhány centire lehajolt és ki nyitotta az asztal fiókját. Valamit ki vett belőle majd vissza ült az ágyra az egészet végig követem a szememmel. Ezután se fordultam el tovább figyeltem az ágyon ülő fiút.
- Ennyire érdekes vagyok? - nem nézet rám.
- Sajnálom. - fordultam vissza és vettem újra a kezembe a könyvet. De nem tudtam koncentrálni így inkább letettem és fogalmam se volt mit csináljak.

- Sziasztok. - lépett be Wooyoung anya.
- Gyere egy kicsit. - nézet rám így felálltam és vele mentem.
- A Wooyoung szobája mellettit fogod meg kapni. - ült le a nappaliban és én is helyet foglaltam mellette.
- Így a legkönnyebb. Mikor tudott elhozni a cuccaid? - néz rám.
- Szerintem ma elhozom a legfontosabbakat aztán holnap a többit. - ma már nincs annyi idő, hogy elhozzak mindent amire szükségem lesz.
- Rendben. - bólint.
- Én itt leszek amíg el vagy. - mosolyog.

...

Haza mentem össze pakoltam egy bőröndbe, amik kellenek. Ruha, fogkrém, fogkefe, fürdéshez cuccok, arcápolási szerek, az óriási macim és persze shibert is. Mikor visszaértem ki pakoltam a szobába, amit kaptam. Ezután visszamentem Wooyoung szobájába.
- Már azt hittem el lettél küldve. - még mindig az ágyon ült a füzettel az ölében.
- Hiányoztam? - megyek oda hozzá mosolyogva.
- Kicsit se. - válaszol érzelem mentesen.
- Ez fájt. - szomorodok el.
- Ez van. - rántja meg a vállát.
- Beszélgessünk. - ülök le az ágy szélére.
- Felejtsd el. - egy pillanatra se néz rám.
- Na~ szeretnélek meg ismerni. - váltok át a cuki hangomra.
- Gyerekes vagy. - ezek után inkább feladtam. Ez az első nap, hogy itt vagyok nem várhatom el, hogy egyből meg bízzon bennem. Idővel talán sikerülni fog normálisan kommunikálni vele és ki vinni innen.

...

Már este van, vagyis még nincs olyan késő. Éppen lent vagyok a konyhába, hogy vacsorát csináljak Wooyoungnak. Mikor kész vagyok felviszem neki, de nem találom a szobába. Leteszem az asztalra az ételt majd meg indulok a fürdőszoba felé, ami itt van szembe.

Mikor benyitok meg pillantom Wooyoungot a földön ülve. Fejét a falnak nyomta és folytak a könnyei. Kezei ölébe csupa véresen és több vágás is van a csuklóján. Oda szaladok hozzá meg fogom a vállát kicsit meg rázom, hogy rám figyeljen, de semmi. Fogok egy törölközőt bevizezem és elkezdem óvatosan letörölni a vért.
- Mért? - motyog remegő hanggal.
- Mért érzem ennyi idő után is az érintését? - még mindig motyogva beszél, de minden szavát lehet érteni. Nincs magánál önkívüli állapotba van.
- Mért nem tudok csak egyszerűen meg halni? - igyekszek nem foglalkozni a szavaival csak a vágásokkal és a még mindig el nem ált vérzéssel. De ez a mondata meg állított fel néztem rá. Ajkai elnyíltak haja homlokára tapadt szemeiben semmi fény csak szürkeség.
- Nem halhatsz meg. Szed össze magad. - fogtam meg az arcát két oldalt.
- A halál gyönyörű minek éljek? - hal engem válaszolt.
- Ne add fel. - emelem fel a fejét.
- Mért ne? Nem kelek senkinek mindenkinek jobb lenne nélkülem. - motyog.
- Ez nem igaz. - folyik le az első könnycseppem.
- Nekem...nekem. - nem tudom befejezni gondolkozás nélkül tapadok ajkaira. Nem csókol vissza így nem is tart sokáig az egész. Elválok tőle és mikor szemébe nézek ő is rám néz.
- Ezt mért? - motyogja.
- Sajnálom. Valamit muszáj volt tegyek, amivel visszahozhatlak. Gondolkozás nélkül cselekedtem. - újra a vágásokra koncentráltam és sikerül el állítani a vérzést.
- Mért küzdesz ennyire az életemért? - fel nézek rá.
- Mert fontos az életed és nem szabad csak úgy eldobni. - nézek a szemébe.
- Még is kinek lenne az? - újra a sebek irányába fordulok és tovább tevékenykedek, hogy el lássam.
- Nekem, nekem fontos. - nem nézek rá.
- Nem is ismersz. - horkant fel.
- De tudom min mész keresztül. - fejezem be az utolsó simításokat és nézek fel rá.
- Ezt, hogy érted? - néz a szemembe.
- Talán egyszer elmondom. - állok fel és nyújtom ki felé a kezem. Egy kis habozás után elfogadja én pedig felsegítem és visszamegyünk a szobába.  

___________________________________
Nem néztem át, mert már késő van, de szeretném ezt most fel tenni.
Reggel, ha fel keltem (ami valószínűleg délután lesz) át nézem az egészet.

2020.02.22