𝑻𝒆𝒓𝒂́𝒑𝒊𝒂! ×𝑊𝑜𝑜𝑆𝑎𝑛×

7.rész

Hello...
Nem szeretek ilyesmit ki írni mert nem kényszeríthetem rátok...

De....léci írjatok valami kommentet📝 bennem ez tartja a lelket, hogy hozzam az új részeket és végig írjam a könyvet. Sokszor érzem úgy, hogy elb@sztam a részt és nem tetszett nektek.

Na, de...

Jó olvasást! 😊

___________________________________

Hamar elment a nap igazából nem történt semmi extra. Egész nap tévéztünk ami már egy jó előre lépés volt nála. Mivel így egész nap kint volt a nappaliban a kanapén. Igaz leginkább a kis füzetbe irkált meg rajzolgatott, de legalább kint volt. Az anyukája is örült mikor haza jött, de nem volt sokáig ment vissza dolgára.
- San. - szólított meg miközben magaelé nézet.
- Szeretnék valamit meg próbálni. - fordul felém.
- Mit? - helyezkedek úgy, hogy teljesen rá tudjak nézni.
- Menyünk ki a hátsó kertbe, de kéne a segítséged egyedül nem menne. - néz megint maga elé.
- Rendben. - bólintok mosolyogva.

...

Felvettünk egy-egy melegebb pulcsit majd a kijárat előtt meg álltunk.
- Várj. - lép vissza egyet.
- Inkább ne menyünk. - rázza meg a fejét ahogy kinéz a szürkülő hátsó kertre.
- Ha már idáig eljöttél ne fordulj vissza. - teszem vállára a kezem.
- Én itt vagyok, ha bármi történik. Fogd meg a kezem. - nyújtom ki felé kezem. Lassan némi habozás után ujjaim közé csúsztatja sajátját majd ki megyünk. Kézen fogva sétálunk el a hintaágyig és ülünk le.
- Minden rendben ugye? Jól vagy? - kérdezem meg a biztonság kedvéért.
- Minden rendben jól vagyok. - néz fel az égre majd hajtja fejét a vállamra.
- Ugye nem baj? - pillant fel rám.
- Engem nem zavar. - mosolygok. Sőt kifejezetten tetszik, de nem szabad többet bele gondoljak.

Nem tartott sokáig mivel felemelte a fejét és hátra dőlt.
- Ez már hiányzott. - felé pillantok csukva van a szeme és sír. De nem értem mért nem úgy tűnik, hogy bármi baj lenne.
- Mi a baj? - kérdezem.
- Mi? - nyitja ki a szemét és néz rám.
-Oh észre se vettem. - kezdi el letörölni a cseppeket.
- Menyünk be? - hátára teszem a kezem és várom a választ.
- Ne. - rázza meg picit a fejét majd hajtja vállamra. Közelebb húztam magamhoz és elkezdtem karját simogatni.

- Nem akarok tovább egyedül lenni bezárkozva, de ki se akarok menni. - markol bele pulcsim anyagába szipogva.
- Mindent szépen lassan. - kezdem el haját simogatni.
- Talán kezdjük azzal, hogy elmeséled mért zárkóztál be. - pillantok rá.
- Arról nem szeretek beszélni. - csuklik el a hangja.
- Tudom, hogy nehéz és biztos fáj vissza emlékezni. De ez az első lépés, ha ezt meg léped sokkal jobb lesz. - pillantok rá éppen engem néz, rá mosolygok majd újra magam elé nézek.
- Rendben meg próbálom, de egyedül nem megy. - nézünk egymásra.
- Fogd meg a kezem. Ha bármikor úgy érzed, hogy fáj és nem bírod szorítsd meg. Szorítsd meg és engedd, hogy a fájdalmad át áramoljon belém. - tartottam felé kezem, amiket egy ideig nézet majd összekulcsolta ujjainkat.

...

- E-engem... - nem tudta folytatni ugyan is abban a pillanatban mikor meg szorította kezem lefolyt pár könnycsepp arcán.
- Shh itt vagyok nem lesz semmi baj. - törlöm le a sós cseppeket szipogva folytatja.
- E-engem me-megerőszakoltak. - folynak le a könnyei.
- Próbáltam szabadulni, de nem tudtam. Gyenge voltam. - még jobban el kezdet sírni.
- Szűz voltam nem így akartam elveszíteni. Egy normális fiúval kellett volna nem egy...egy... - nem tudta végig mondani. Közelebb bújt hozzám és olyan szorosan fogta a kezem ahogy csak tudta.
- Mért nem mondod, hogy undorító vagyok. Egy mocskos buzi, akit meg erőszakoltak. - szipog.
- Mert nem vagy undorító. Az az undorító, aki ezt tette veled. - simogatom kéz fejét. Rá pillantok ő is engem néz.
- Téged nem zavar? - néz a szemembe.
- Nem. - rázom meg a fejem.

...

Néhány percig néztünk egymás szemébe míg én meg nem törtem a csendet.
- Menyünk be kezd elég hideg lenni. - fordítom el a fejem mert kezdtem úgy érezni, hogy hogyha nem teszem meg csókolom vagy rá mászok. Nem akarom elijeszteni most már tudom, hogy meleg, de ez még nem jelenti azt, hogy szabad a pálya.

Bementünk a lakásba fel a szobába. Ahol összeszedtük az alvós cuccunk majd külön-külön el mentünk zuhanyozni. Mikor én is végeztem be mentem előbb Wooyounghoz, hogy meg nézem.
- Jó éjt. - sétálok az ágy mellé majd takarom be kicsit és indulok el ki.
- Várj. - visszafordulok felém van fordulva mellé sétálok.
- Mi a baj? - nézek a szemébe.
- Maradj még. - fordul teljesen felém.
- Rendben. - ülök le mellé.
- Ugye jól vagy? - teszem karjára a kezem.
- Jól. - fészkelődik.
- Maradok még elalszol jó? - mosolygok rá.
- Nem. - rázza meg fejét majd fogja meg kezem.
- Maradj itt egész este. - néz a szemembe. Meg lepetten figyelem arcát nem számítottam ilyesmire.
- Nem muszáj, ha nem akarsz. Ki akarna egy hozzám hasonló buzival egy ágyba aludni. - engedi el kezem és fordít nekem hátat.
- Mondjuk én... - hajolok füléhez.
- Na csúsz arrébb. - távolodok el és miután arrébb ment be mászok mellé.
- Köszönöm. - pillant rám.
- Mit köszönsz. - nézek én is a szemébe.
- Hogy nem ítélsz el. - mosolyodik el egy fél másodpercre, amitől le fagyok és csak nézem az arcát.

- A-aludjunk. - kezdek el dadogni majd lekapcsolom az éjjeli szekrényen lévő lámpát és lefekszek az ágyba, hogy aludjak. Ő is így tesz, de velem szembe fordul így egymás arcát nézzük a holdfénybe. Lehunyom a szemem és meg próbálok aludni, de így, hogy tudom néz nem nagyon megy. Csak úgy teszek mintha aludnék kicsit meg mozdulok így közelebb kerültem hozzá. Ő is mozgolódni kezd míg olyan közel nem jön hozzám, hogy a mellkasomra tudjon feküdni. Át öleli derekam és még közelebb bújik hozzám. Érzem ahogy szuszog mellkasomon tehát valószínűleg már alszik. Én is át ölelem fél kézzel majd engedem, hogy elnyeljen az álomvilág.

___________________________________

2020.03.25