Gondolatok [VÉGE]

Zsákutca

Éveken keresztül utáltam dolgokat. Olyan dolgokat amiket ma nagyon szeretek vagy a mindennapjaim képzi. Mindig utáltam az animéket. De az elmúlt években sokat néztem. Gyűlöltem a K-poppot. A mostani egyik kedvenc bandám viszont a BTS.
Mi emberek; furák vagyunk.

Rengeteg mindent olvasok mostanában. Rengeteg drámát nézek. Tegnap este például a Két Lépés Távolságot, ami eszméletlenül tetszett és nagyon élveztem, hogy érzéseket váltott ki belőlem.
Legalább rájöttem hogy vannak érzéseim.

Történt egyszer ugyanis, hogy elkezdtem dohányozni. Igen, nem egy jó szokás, elég undorítóan néz ki. De ez van.
Ekkor már az akkori barátnőmmel nem voltam olyan jóba, sokat veszekedtünk.
Nyár volt és szép idő. Én dolgozni jártam ő pedig otthon volt.
A munkahelyemen olyat láttam mint még soha.
Csodálatos göndör-barna hajába belefújt a szél, széles mosolyától elfelejtettem minden búmat és bőre olyan szép volt, hogy az hihetetlen.
(Az előző részben említettem egy lejtőt. Na itt egyre meredekebb lett)

Vele akartam lenni. Meg akartam ismerni. Próbáltam úgy forgatni a dolgokat, hogy vele lehessek. Láss csodát: sikerült.
-Remek. Már csak hozzá kéne szóljak- gondoltam magamban. -De mit? O már tudom!
(Na ezt figyeld)
-Megkapom azokat a rekeszeket?
Na ebben az volt az egyetlen érdekes dolog, hogy semmilyen rekesz nem volt szerintem a telephely kb 100 méreres körzetében.
Ahogy észrevettem zavarba jött, majd értetlenül nézett hogy mégis most mi van.
Nevettem egyet és elmondtam hogy csak valami szar vicc volt.
De tetszett neki
Már akkor imádtam ahogyan rámmosolyog.

Napokat voltunk együtt a munkahelyen. Beszélgettünk órákat és napokat. Egyszer bennmaradt velem túlórázni. Elkezdtem érezni valamit, de tudtam, hogy nem szabad. Elnyomtam.

Nyár vége felett barátnőmmel kitaláltuk, hogy menjünk el kocsmába. Csak ő a faluba nem ismer senkit.
Kihívtam a lányt akivel dolgoztam meg még 1-2 ismerőse jött.
Volt vele egy magas szőkehajú srác. Nagyon sokat nevettek együtt. Utáltam ez miatt. Legszívesebben csak ráugrottam volna, hogy megverjem vagy valami.
Az este folyamán nagyon berúgtunk mindannyian. Aztán barátnőm rosszul lett. Elkísértem hányni, de kért hogy menjek el.
Nem ellenkeztem, utálom ha valaki elkezd rókázni.
Elmentem az utca sarkára, hogy még ne is lássam. Ott volt ő is. Még részegen is csodásan tudott mosolyogni.
Odalépett hozzám és belenézett a szemembe.
Én csak annyit tudtam mondani egy csalfa mosollyal neki -Mizu?- (nembírom a lekell írjam a nevét. Megnyugvást jelent)
Ekkor Dóri odahajolt és megcsókolt. Nemtudom, hogy a mértéktelen alkoholfogyasztás vagy az egyedüllét miatt; hatalmas kő esett le a szívemről.
-Dóri ne ezt nem lehet! Itt van ő is. Nem akarok kibaszni vele.
-Tudom. Sajnálom. Csak azt hittem talán, hogy.
-Ne! Kérlek hidd! Hidd amilyen erősen csak tudod, de nem most. Adj időt, hogy eltudjam engedni. Annyira nehéz. Ő az első ember aki igazán szeret(ett).
Ekkor megjött barátnőm és magas hangon kezdte el kiabálni:
-KURVA JÓT HÁNYTAAAAAAAAAAM! Na menjünk vedelni.
Mindkettőnkből előtört a nevetés és elmentünk inkább haza. Hisz hajnal 2 volt. Nem akartuk az egész falut magunkra haragítani.
Mikor elköszöntünk Dóritol megsimította a kezem.
Tudtam, hogy vége lesz a kapcsolatomnak. Mert ez az érintés volt az amiért elkezdtem élni.
És nem az az emberé akit elvileg "szeretek"